Mérő Vera szerint ez az ügy sokkal brutálisabb, mint amit Szilágyi Liliána eddig elmondott

Elsőként Sebestyén Eszter pszichológus mesélt a Díványnak a családon belüli bántalmazás dinamikájáról. Most Mérő Verával, a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene oldal és alapítvány vezetőjével, jogvédővel, az áldozathibáztatás elleni küzdelem hazai élharcosával beszélgettünk arról, ki hogyan és miért a maga módján reagál a történtekre – ideértve Liliána apját is –, és mi kellene ahhoz, hogy a bántalmazást minden szinten háttérbe szorítsuk.

Hogyan szembesültél Liliána bejelentésével?

Nem sokkal azután, hogy kirakta a posztját. Ahogy olvastam, úgy éreztem, elhányom magam, annak ellenére, hogy már nagyon vártam a megszólalását. Tehetetlennek éreztem magam, tenni akartam valamit, hiszen ezért vagyunk. Liliána korábban már jelezte a Turi-ügy kapcsán (idén novemberben Cseh László és más úszótársai számoltak be Turi György, a Kőbánya SC-ben alkalmazott edző kegyetlen módszereiről és bántalmazásairól), hogy elég komoly atombombát dob majd le nemsokára. Arról, miért pont most szólalt meg, vannak sejtéseim, a nyilvánosság ereje védőhálót is jelenthet, még akkor is, ha ezért cserébe áldozathibáztató hozzászólások tömkelegeit kell elviselnie. Ez az ügy sokkal brutálisabb, mint amit az áldozat eddig elmondott.

Úgy fogalmaztál, hogy Szilágyi Liliána kiállása, bátorsága felbecsülhetetlen.

Az uszoda történetéből klasszisokkal durvább történeteket ismerek, mint amelyek a sajtóban megjelentek, de addig ezekről nem beszélhetek, amíg valamelyik áldozat névtelenül vagy névvel vállalni szeretné. Az a tragédia, hogy amíg valaki nem szólal meg, addig teljesen tehetetlen vagy. És az, hogy valaki megszólal, azt most pontosan látjuk, mivel jár. Amilyen kommenteket kapott Vajna Tímea Damu Roland halála után, amilyen hozzászólások jelentek meg a Liliánáról szóló cikkek alatt, az nagyon sokat elmond az ország mentális állapotáról. Mindenkinek ajánlom, hogy edukatív jelleggel olvasgasson kommenteket, hogy lássák, mit vállal egy áldozat, ha kiáll a nyilvánosság elé. Képzeljék el, a hibáztatás mekkora újtratraumatizálása az áldozatoknak. Renner Erika elmondta, hogy a volt barátja által okozott testi-lelki sérülés semmi ahhoz képest, amit a rendszer tett vele. A rendszer, amitől segítséget kellett volna kapnia. Nem (csak) azt kell feldolgoznia, hogy mit tett vele Bene Krisztián, hanem hogy mit tett vele a magyar igazságszolgáltatás, egészségügy. Neki orvosszakértői papírja van arról, hogy rendszerszintű abúzus érte az eljárások során, amitől minden hitét elvesztette az igazságszolgáltatásban, annak ellenére is, hogy minden ügy végül sikerrel zárult.

A hozzászólások jelentősége: nem mindegy, mit írogatnak!

Amikor az embert nem támogatják ott, ahol támogatásra vár, amikor megkérdőjeleznek és újratraumatizálnak, az mindig megsokszorozza az alaptraumát, legyen szó intézményi árulásról vagy kegyetlen kommentekről. Szakértőként is nagyon nehéz, szemtanúként még nehezebb kitalálni, hogy ha hallasz ilyen esetekről, mit tegyél. Érintettként még rosszabb. A törvény szerint az, hogy látod, hogy az anyádat megveri az apád, az kiskorú veszélyeztetése. De ha nem közvetlenül előtted történik, akkor a törvények nem feltétlenül védenek meg, ezzel pedig a gyerek egészséges fejlődéséhez való jogát veszélyeztetik. Liliána esetében, aki szemtanú és áldozat is, sok szinten bántalmazott gyerekkora volt, példátlanul csodálatos felnőttséggel, felkészültséggel, tudatosan készült erre a megszólalásra. Ő pontosan tudta, milyen közegben fog megszólalni. Bár mindenkinek rendelkezésére állna jogász, pszichológus, aki segít abban, hogy elmondja, ami vele történt, minél relevánsabb füleknek! Mert aki nem tud beszélni az őt ért traumákról, az nem is fogja őket feldolgozni. Liliána is elmondta, hogy a kiállásával másoknak szeretne segíteni, hiszen ő is olvasta mások nyilatkozatait, amik meg neki segítettek. Hihetetlen erőt ad, ha másokon segítesz, könnyebb elviselni a saját fájdalmadat is ezáltal.

7 éve működteted az NTRTEA oldalát. Mit gondolsz, az emberek egy része miért reagál ennyire rosszul az áldozatok vallomásaira?

Most először nekem is eldurrant az agyam. A szintén jogvédő-áldozatsegítő Antoni Rita oldalán jelentek meg nagyon durva hozzászólások Damu Roland halála után, túlélők részéről. Néhányan olyanokat kommenteltek, hogy az akkor még Palácsik Tímea juttatta börtönbe Damut, aki egy „ócska kurva”, meg „hazug ribanc”. Olyan érvekkel jöttek, hogy aki tényleg áldozat, az utána nem megy férjhez vagy tesz ki magáról a testéből sokat megmutató fotókat. Aki beszélt akár csak egyetlen áldozattal is, az tudja, hogy ez nem így működik. Amikor Timi monoklis fényképe alá odakommentelték, hogy ez csak smink, mert ők ezt onnan otthonról meg tudják állapítani, közben Renner Erika történetéről írtam könyvet, jöttek az uszodás botrányok, akkor én is kikészültem.

Nyilván az ember jogvédőként leválasztja magáról az ügyeket, és próbál nagyon higgadt lenni, kettőt hátralépni, figyelembe venni, hogy a másik honnan jön, miért így küzd meg a traumájával. Ugyanakkor a kommentekből sugárzó gonoszság maga is traumatizáló. És ezek után azt kérdezik, miért hallgatnak az áldozatok? Mert ha te nem vagy szimpatikus, vagy nem olyan a megélésed, amit egy sorstársad elképzelt, akkor ezt kapod. Hogy hazudsz.

Mit lehet ilyen helyzetben jogvédőként csinálni?

Nem feladni. Az is segít, amikor elolvasom például azokat az üzeneteket, amiket olyan férfiaktól kapok, aki alapvetően trollkodni jöttek az oldalra. Aztán pár hónapnyi olvasgatás után azonban rájöttek, hogy tulajdonképpen igazam van, és már nem azokra haragszanak, akik a történetüket megosztják, hanem azokra, akik a gonosz hozzászólásokat írják. Nagyon sok múlik azon, hogy nekem mennyi türelmem van elmagyarázni az adott embernek a saját nyelvén, hogy pontosan hol van eltévedve. Amikor van erre türelmem, tízből egynél sokkal jobb az aránya azoknak, akik meg is értik, amit mondok. Ahogy a jó értelemben vett iskolában, úgy kell megtanítani az embereket arra, hogy mit kezdjenek – és mit ne – a bántalmazások áldozataival. Miközben kedvesen mosolygó, jól öltözött, jól kvalifikált, tisztes polgári családokban élő idős hölgyek írnak olyanokat az unokás profilképük alól, hogy akinek nincs gyereke, az nem érthet a gyerekvédelemhez, vagy küldenek el nagyon csúnya szavakkal minimum a pokolba.

Mit gondolsz Szilágyi Liliána apjának válaszleveléről?

Az maga az újabb bántalmazás. Nem akarok népítészt játszani, de szerintem az a levél felér egy beismerő vallomással. A bántalmazó attitűd teljes arzenálját felsorakoztatja. Belebegteti, hogy Liliána mikről nem tud, aztán porig alázza azzal, hogy „ne viseld a nevemet”. Mintha visszavehetné tőle. Nem, a nevet nem lehet visszavenni, Liliána életét sem lehet visszavenni. Ez az ember azonban feljogosítva érzi magát arra, hogy önkényesen elvegyen a lányától dolgokat – miért ne tenné ezt a fizikai biztonságérzetével is? Jogot formál magának olyan dolgokra, amikre senki sem teheti. Az erőszak, pláne a nemi erőszak mindig a hatalomról, a hamis jogformálásról szól. Nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy az Elviszlek magammal adást és a posztot Liliána és az édesanyja nem véletlenül időzítette így: egyedül a nyilvánossággal tudják megvédeni magukat. Bár itt nem tudjuk egyelőre, hogy a szexuális abúzus milyen formájára utalt Lilu. Nyugodtan hozhatjuk velük párhuzamba Orosz Bernadettet, akit a rendőrségtől haza akartak küldeni az őt bántalmazó és látványosan összeverő katonatiszttel, mert a férfi ott előttük megígérte, hogy többet nem csinál ilyet. Ma Magyarországon az a legbiztosabb, ha a nyilvánosság felé fordulsz, és akkor van rá esély, hogy nem ölnek meg.

A rendőrök, nyomozók nagyon gyakran nem végzik jól a munkájukat. Erre a legjobb példa Kertész Ágnes ügye, akinél ránézve a nyomozati cselekményekre pontról pontra meg lehetett mondani, hol rontották el, és így hogy hozták az áldozatot olyan helyzetbe, hogy a bíróság előtt megfelelő bizonyítékok hiányában már nem tud kiállni magáért, sőt, mi sem tudunk ebben segíteni neki. Vagy ott van annak a híres színésznek az ügye, aki bántalmazta a gyerekét, és a felesége ezt bevallotta. Az anyukával azóta is aktív kapcsolatban vagyok, és ami vele történt rendszerabúzus szinten, az még Szaúd-Arábiában is durva lenne.

Mit hoz szerinted a jövő?

Wladár Sándor Liliána ügyére reagálva az év egyik legfontosabb, elmondhatatlanul kiemelkedő két mondatát nyilatkozta: „Lilut meg kell védeni az édesapjától” és „A múlt feltárása vezethet el a megtisztuláshoz.” Ha ezt komolyan gondolta, és feltárja az ügyeket, ő lehet Magyarország legfontosabb embere a következő évben, és a hazai úszósport legfontosabb személyévé válhat (vagy akár nemcsak az úszósportnak, hanem a magyar sport új alapokra helyezésének). S csak hogy lássuk, milyen szinten épült bele a bántalmazás a versenyúszásba: a nemzeti uszodánk részben annak a Széchy Tamásnak a nevét viseli, akit először 1963-ban tiltották ki az uszodából. Vagy nézzük meg, Turi György kapcsán a saját munkáltatója mit nyilatkozott: teljes mellszélességgel kiálltak mellette.