Egyre többet tudunk, és még többet szeretnénk tudni a narcisztikus személyiségzavarról. Nemcsak pszichológiai szaklapokban megjelent tanulmányok foglalkoznak sokat a kórkép tüneteivel, de a mindennapi közbeszédben is egyre gyakrabban üti meg a fülünket ez a kifejezés.
A narcisztikus felnőttre vonatkozó megállapításokat, a figyelmeztető jeleket már nagyon sokan ismerik, olyannyira, hogy hajlamosak vagyunk minden önző, törtető kollégánkat, gátlástalan exünket ebbe a kategóriába sorolni. De mi a helyzet a gyerekekkel? Mikor diagnosztizálható egyáltalán ez a személyiségzavar? Létezik olyan, hogy narcisztikus gyerek? Hogyan segíthetünk a gyerekünknek, hogy szociábilis és a mások igényeire is fogékony, ugyanakkor kellő önbecsüléssel felvértezett ember lehessen belőle?
A Psychology Today szakértőjének segítségével ezekre a kérdésekre keressük a választ.
A narcisztikus ember
A narcisztikus személyiségzavarral élő emberek egyik legjellemzőbb közös vonása énközpontú gondolkodásuk, mely paradox módon nem valódi önbizalomból, inkább egy nagyon is ingatag, folyamatosan megerősítést szolgáló önképből táplálkozik. Mára tudjuk, hogy a narcisztikus ember lehengerlő, erőszakos és gátlástalan viselkedése mögött sérült önkép, sokszor kifejezetten alacsony önértékelés húzódik, a felszínen mégis a határtalan önhittség a legszembetűnőbb tünet.
Ez a beállítódás alapjaiban határozza meg viselkedésüket, társas kapcsolataikat és a körülöttük élők mindennapjait is. A narcisztikusok sajátos szűrőn keresztül, az egójuk mentén értelmezve ítélik meg az egyes élethelyzeteket, többnyire nem képesek a másik helyzetébe való belehelyezkedésre vagy empatikus viselkedésre. Magatartásukból nemcsak igény, de elvárás is árad arra vonatkozóan, hogy különlegességüket, bizonygatott felsőbbrendűségüket mások is elismerjék. Saját fontosságuk tudatában gyakran arrogánsak, különösebb gátlás nélkül hajlandóak átlépni embertársaikon és saját céljaiknak megfelelően felhasználni őket. Szívesen alkalmazzák az oszd meg és uralkodj elvét, gyakran szítanak ellentétet, veszekedést az emberek között. Igazi manipulátorok, akik egyszerre akarják befolyásolni a körülöttük lévő emberek érzelmeit és gondolatait is.
Alternatív világban
A narcisztikus emberek közelében élők közös tapasztalata, hogy az illető egyfajta alternatív valóságban él, újradefiniálja a világot, és a többiektől is elvárja az ehhez való alkalmazkodást. Hazugságainak hálójában az ember könnyen úgy érezheti, hogy ő maga bolondult meg és veszítette el a realitásérzékét; a környezetükben élő emberek ennek kapcsán önértékelési zavarokról, szorongásról, depresszióról számolnak be. A narcisztikus emberek sokszor kegyetlenül bánnak a munkatársaikkal, családtagjaikkal is, ha azok nem adják meg nekik a számukra (szerintük) kijáró tiszteletet, és jellemzően hosszabb időbe telik, míg a narcisztikus személlyel kapcsolatba kerülők felismerik, hogy kivel állnak szemben.
A narcisztikus személyiségzavar kialakulásának pontos okai még nem ismertek, de a szakemberek szerint szerepe lehet benne a gyerekkorban átélt történéseknek, a szülő nevelési módszereinek. Dr. Bánki György szavaival élve a narcisztikus gyerek nevelésének legfőbb receptje, ha nem szeretjük, de fondorlatos módon megpróbáljuk vele elhitetni az ellenkezőjét. Ha narcisztikus gyerekről nem is beszélhetünk (a személyiségzavart ugyanis csak felnőttkorban állapítják meg), jó tudni, hogy vannak olyan vonások, amelyek már kisgyerekkorban felhívják a figyelmet arra, hogy ideje mások igényeire is érzékenyíteni gyerekünket.
Önközpontúság és egészséges önbecsülés
Míg egy felnőtt esetében nagyon szembeötlő, ha szélsőségesen önközpontú, egy nézőpontú viselkedést látunk, egy gyereknél messze nem ilyen egyszerű a helyzet. Óvodáskorban például teljesen természetes, a normális fejlődési folyamat része az önközpontúság, és nincs baj, ha a kicsi sokáig a saját szükségleteit helyezi előtérbe, azokat nehezen késlelteti. Hosszabb folyamat, mire azt is megérti, hogy a másik szükségletei – amelyek esetleg éppen ellenkeznek az övéivel – ugyanolyan fontosak. Később, kamaszkorban szintén élettani jelenség az önközpontúság, hiszen ebben az időszakban a tini épp a személyiségét kovácsolja ki, emiatt pedig egyszerűen muszáj, hogy önmagával foglalkozzon.
Idővel azonban ennek az „önzésnek” csökkennie kell, hogy helyette egészséges és stabil önbecsülés alakulhasson ki. Ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy gyerek és felnőtt képes legyen a saját érdekei megvédésére úgy, hogy nem árt másoknak, hogy ellen tudjon állni a káros hatásoknak és kapcsolatban tudjon maradni a családjával és a közösséggel, amibe tartozik.
Az egészséges önértékelés azt jelenti, hogy a gyerek bízik abban, hogy őt szeretik, hogy szerethető, hogy fontos a családjának és az őt körülvevő közösségnek, és hogy nem érdemel rossz bánásmódot. Utóbbi azért is nagyon jelentős tudás, mert az ezzel a tulajdonsággal felvértezett gyerek valamelyest védettebb például a kortárs bántalmazás vagy egy narcisztikus ember hatása ellen is. Az önközpontúság csökkenésével párhuzamosan az egészségesen fejlődő gyerekeknél kialakul az empátia képessége is, vagyis az, hogy figyelmük legyen mások nézőpontjára, problémáira, véleményére is.
A narcisztikus gyerek
A szakemberek óva intenek attól, hogy 18 éves kor alatti gyerekekre akasszuk a narcisztikus jelzőt: a személyiségzavar fiatal felnőttkortól kezdve diagnosztizálható. Vannak ugyanakkor olyan jelek, amikkel érdemes foglalkozni, mert ha narcizmus nem is következik egyenesen belőlük, mind olyan tulajdonságok és viselkedésmódok, amik nagyon megnehezítik a beilleszkedést és az értékes kapcsolatok kialakítását, így önmagukban is veszélyt jelenthetnek gyerekünk későbbi boldogulására.
- Az empátia hiánya. Ha egy iskolás gyerek egyáltalán nem képes belehelyezkedni a másik ember nézőpontjába, ha képtelen megérteni cselekedetének negatív következményeit a másik emberre nézve, könnyen megbánthat másokat, társasága nem lesz vonzó a kortársak számára.
- Állandósult bullying mintázatok. Ha egy gyerek rendszeresen bánt, kritizál, bántalmaz, becsmérel, kinevet másokat, azzal nemcsak a bántalmazottnak, hanem magának is árt.
- Mindent elsöprő igény a győzelemre. A versenyszellem önmagában nem problémás, az már viszont igen, ha ennek mindent alárendelve átgázol másokon a gyerek.
- Rendszeres érdekhazugság. Mindenki füllent, de ha rendszeres, hogy a gyerekünk valamilyen előnyért, vagy egy korábbi hazugság elfedése miatt lódít, érdemes odafigyelnünk erre a jelzésre.
- Meggyőződéses hit önmaga nagyszerűségében és abban, hogy ő többet, jobbat érdemel másoknál. Önbizalom nélkül nemigen tud cselekvő részese lenni a körülötte zajló eseményeknek, de az önhittség inkább visszaveti a szocializációját.
- A kritikákra adott agresszív reakció, a negatív érzelmek kezelésének nehézsége szintén problémás, mert megnehezíti az együttműködést, a csapatmunkát.
- Probléma esetén szinte mindig a másik hibáztatása.
- Az együttműködési képesség hiánya.
Gyerekkorban nem mindig könnyű eldönteni, melyek az elfogadható, és melyek az aggodalomra okot adó magatartásformák, de az alábbi néhány példa segíthet a nüanszok felismerésében.
Teljesen természetes, ha gyerekünk szomjazza a figyelmünket, és örömmel tölti el, ha megkapja. Ha ugyanakkor az életkor előrehaladtával ez az igény nem csökken, ha a nem azonnali figyelem frusztrálttá teszi a gyereket, ha a megszerzett figyelem nem okoz neki örömet, az már problémás lehet. A gyermeki vágyak, még ha túlzóak is, teljesen normálisak. Ugyanakkor ha teljesen irreálisak, ha elérhetetlenek, abszurdak, és ha ezek ki nem elégítése frusztrációt vált ki, megint csak lehet intő jel. Oké, ha egy kisgyerek nehezebben barátkozik, de ha a barátságok kialakítása különösen konfliktusos a számára, érdemes az okok nyomába eredni.
Mi lehet az oka?
Bár a narcisztikus személyiségzavar kialakulásának pontos okait egyelőre nem találták meg, a kutatók feltételezik, hogy vannak olyan szülői magatartásminták, amelyek mellett nagyobb eséllyel alakul ki a narcizmus. Ilyenek lehetnek:
- Elhanyagolás. A szülők nem veszik figyelembe a gyerek érdekeit, nem reagálnak az igényeire. Ilyen esetben a narcizmus egyfajta védekezési mechanizmus, hogy a gyerek betölthesse ezt az űrt.
- Túlféltés, túlkorlátozó magatartás. Ez negatívan hat a személyiség fejlődésére, önbizalomhiányhoz vezet, amit megint csak kompenzálni kell.
- Túlértékelés. Természetes, hogy minden szülőnek a saját gyereke a legszebb és legokosabb, de azért jó, ha a gyerek tudja, hogy a nagyvilág számára ez nem feltétlenül van így. Szakértők szerint nem tesz jót, ha a legapróbb teljesítményét is túlzóan elismerik a szülők és ezzel táplálják benne a mindenki másnál jobb vagy meggyőződést.
- Narcisztikus szülő. Porig rombolhatja gyermeke önbizalmát, viselkedésével ráadásul negatív mintát is közvetít, így a gyerek számára elfogadhatónak tűnik majd, hogy nem kell tekintettel lennie másokra.
- Túl sok kritika, becsmérlés. Nemcsak a túlzott önbizalom, de annak teljes hiánya is szerepet játszhat a narcisztikus személyiségzavar kialakulásában. Az önbecsülés nélkül felnövő gyerek számára egyfajta védekező mechanizmus lehet a narcizmus.
- Túlzó, irreális elvárások, melyek hatására a gyerek túlságosan alacsonyan, vagy épp túl magasra értékeli magát.
- Bántalmazás. Minden fajtája valamilyen formában nyomot hagy a gyerek személyiségén, ez a személyiségzavar csak egy a lehetséges nyomok közül.
Mit lehet tenni?
A szülő odaforduló, szeretetteljes magatartása alapvető ahhoz, hogy a gyerek egészséges felnőtté váljon. Abban, hogy szociábilis, a környezete örömére élő ember legyen belőle, az alábbi szempontok is hozzásegíthetnek.
- Az empátia tanítása nagyon fontos. Nemcsak azért, mert a narcisztikus ember egyik legfőbb tulajdonsága az empátia hiánya, de azért is, mert a beleérző ember könnyebben is boldogul a szociális térben, könnyen tesz szert barátokra, stb.
- Fontos, hogy a szülők tettekben és szavakban is értéket tulajdonítsanak az olyan pozitív tulajdonságoknak, mint az őszinteség vagy a kedvesség.
- A szülő feladata az is, hogy rámutasson arra, ha a gyereke önzőn viselkedik, hogy folyamatosan felhívja a figyelmét arra, hogy más emberek nézőpontja akár teljesen el is térhet az övétől. A narcisztikus emberek gyakran hangoztatják, hogy bizonyos dolgokat valaki másért tesznek meg, valójában azonban saját érdekeitől vezérelve cselekszenek.
- Egy gyerek számára sokszor nem egyértelmű, hogy mások elsősorban a tetteik és nem a szavaik alapján alkotnak véleményt róluk. Fontos, hogy a gyereknek segítsünk megérteni, milyen jelentősége van annak, ahogyan másokkal bánik.
- Szülőként fontos, hogy segítsük a gyerek egészséges önbecsülésének kialakulását. Teljesítményét, igyekezetét ismerjük el, bátorítsuk a fejlődésre és az új dolgok kipróbálására.
- Fontos, hogy felhívjuk a figyelmét arra, hogy ne másokat hibáztasson azokért a dolgokért, amelyeket esetleg ő rontott el, és mi is mutassunk példát azzal, hogy ne zsigerből tulajdonítsuk másvalakinek a gyerekünk hibáit.
- Nemcsak a saját, de más narcizmusától is segíthetsz megvédeni a gyerekedet, ha rámutatsz akár az ő, akár a mások viselkedésében a kifogásolható elemekre. Ennek egyik legfontosabb része, hogy engedd kritikusan gondolkodni, és támogasd abban, hogy semmit se vegyen gondolkodás nélkül készpénznek.
És végül: a narcisztikus személyiségzavar kialakulása elleni védekezés legjobb módja a feltétel nélküli szeretet. Ez nem kritikátlanságot jelent, hiszen nagyon fontos, hogy útmutatásunkkal, a helyes viselkedés támogatásával is segítsük gyerekünk személyiségfejlődését. Fontos ugyanakkor, hogy a gyerekünk azt érezhesse, szülei számára attól függetlenül értéket jelent a léte, társasága, egyénisége, hogy kiemelkedő, a szülői hiúságot legyezgető eredményeket érne el.
Az, hogy empatikus, odaforduló, ugyanakkor a saját határait is óvni tudó, kellő önbecsüléssel rendelkező gyereket neveljünk, mindannyiunk számára közös érdek, amivel nagyon nagy segítséget adunk ahhoz, hogy tartalmas és kiegyensúlyozott felnőtt életet élhessen.
