megmentették a gyermekét

Tibike 8 éves volt, amikor szívizomgyulladást kapott, és elvesztették őt. Három évvel később született Máté, majd ismét érkezett a lesújtó hír: az ő szíve sem egészséges. Ami Tibike esetében még nem volt lehetséges – hogy gyermek műszívet kapjon –, az Máténál már adott volt. 263 napot töltött műszíven, míg aztán eljött az ő napja: új szívet kapott, és megmentették a gyermeket.

A hatodik szülinapját már műszíven töltötte

Azt mondják, mindenki vállára annyi terhet tesz a sors, amennyit elbír. Ám Márta és férje, Tibor annyi súlyt vittek, csoda, hogy nem roppantak bele. 2000-ben életerős fiúk, Tibike néhány hónap alatt ment el.

„Mozgékony gyerek volt, járt fociedzésre is, és először csak azt vettük észre, hogy kevesebbet bír, mint a többiek” – idézi fel Bakacsi Márta, az édesanya a történteket.

Két hónap alatt romlott le az állapota – akkor még nem volt gyerekeknek műszív, sem szívátültetés –, az utolsó hónap pedig már annyira kritikus volt, hogy a felnőtteket műtő team vezetője azt mondta, ha érkezik megfelelő szerv, megműti Tibikét. De nem érkezett…

A házaspárnak van egy idősebb gyermeke, Andrea, miatta voltak képesek egyáltalán még levegőt venni a fiuk elvesztése után. És azt is tudták, hogy szeretnének neki egy testvért.

„Három év után érkezett meg Máté, ő lombikbaba – folytatja Márta. Hamar kiderült, hogy a két pitvar közötti fal nem záródott össze. Megműtötték, de így is csak annyira működött a szíve, hogy életben tartsa. Egyértelmű volt, hogy idővel új szívre lesz szüksége.”

Máté a hatodik születésnapját már műszíven töltötte. Azt mondja az édesanyja, hogy hihetetlenül fegyelmezett gyerek volt; napi kétszer mehetett el sétálni húsz percre, eddig bírta a műszív a hálózat nélkül. De csak ritkán panaszkodott.

Egy hétéves kicsi szíve mentette meg a gyermekét

2010 decemberében Máté megrajzolta a levelét a Mikulásnak. Írni nem tudott, hiszen nem járt még iskolába. Egy új szívet kért.

„Hetedikén aztán kiderült, van szív, ami alkalmas Máténak. Emlékszem, hívtam a férjemet, kocsiba vágta magát, és indult Kiskundorozsmáról Budapestre. Én a kórházban laktam az anyaszálláson, ő pedig mindig szombaton jött, mert egész héten dolgozott. Ez pedig egy keddi nap volt. Máté ránézett, és azt kérdezte: »Apa, hát te mit keresel itt?« – emlékszik elérzékenyülve Márti. Elmondtuk, hogy megjött a szívecskéje, éjjel megműtik.”

Az egyik napilapnak köszönhetően az is kiderült, hogy egy hétéves kisgyereket ért baleset, az ő szerveit ajánlották fel. A szülei azt üzenték, annak is örülnek, ha néha olvashatnak Mátéról. Hiszen a gyermekük szíve dobog a mellkasában.

„De voltak nagyon furcsa reakciók, akadt, aki azt írta, hogy vagyunk képesek örülni a gyerekünk életének, ha egy másiknak meg kellett halnia ezért. Aki ilyet írt, biztosan nincs gyereke…”

Máté volt a 14. gyerek Magyarországon, aki szívet kapott, bár édesanyja úgy szokta mondani, a 13+1., igazi telitalálat. Természetesen, a szív csak az első lépés volt a hosszú úton. Máté számára biztonságossá kellett tenni az otthonukat, hogy hazatérhessen. Mivel az első időszakban a por az egyik legnagyobb ellenség, olyan felületekre volt szükség, amit naponta akár többször is könnyen lehet takarítani. 

„Más gyereknél, ha belázasodik, a szülő aggódik, de nálunk ez lehetett volna az első jele, hogy a szervezete nem fogadta be a szívet. Szerencsére, ez nem történt meg.”

Tudta, pedig nem beszéltek még róla 

Máté ma már 19 éves, Budapesten jár egyetemre. Érhető, hogy a szülei jobban aggódnak érte, mint más tizenéves fiatalért.

„A Facebookon szoktam látni, hogy visszaért a kollégiumba, és akkor mindig írok egy üzenetet, hogy hívhatom-e – meséli az édesanya. Szinte még fel se veszi a telefont, és már mondja: »Igen anya, bevettem a gyógyszereket!« De persze az élet rendje, hogy a felnőttkor küszöbén már külön éljen, örülök, hogy sok barátja van. A szívátültetés lényege éppen az, hogy ezek a gyerekek és fiatalok ugyanúgy élhessenek, mint az egészségesek.”

Mártiék már Andi lányuk révén nagyszülők, mindkét unokának vizsgálták a szívét, és szerencsére semmilyen elváltozást nem találtak. Máté pedig egész kicsi korától tudja, hogy volt még egy testvérük. Már akkor is tudta, amikor nem beszéltek még róla a szülei.

Az édesanya így idézi fel: „Egyszer kontrollon voltunk a kórházban, és Máté elhozott magával egy legót, ami a bátyjáé volt. Egyszer csak azt hallottuk, hogy a másik kisfiúnak arról mesél, hogy volt egy testvére, aki már nem él, de az övé volt ez a játék.”