meglepetés tojás

Gyerekként odavoltam az akkor még a piacon egyetlenként létező meglepetéstojásért, és ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül. Épp úgy, ahogy a gyerekeim is odavannak érte, miközben az én rajongásom szépen lassan átcsapott egyfajta hidegrázásba, amit mindig érzek, amikor meglátom a boltok polcain. Kétség sem fér hozzá, kiszerettem a meglepetéstojásból!

Szép emlékek

Emlékszem, milyen öröm volt mindig bontogatni, az izgalomra, hogy mi lehet benne, különösen amikor valamilyen figurákból volt sorozat, és azt gyűjtöttem. És arra is, milyen élvezet, és néha kifejezetten nehéz feladat volt összeépíteni néhány játékot. Na és persze a csoki. Mert én sem voltam kivétel, azonnal befaltam a finom kétrétegű borítást. Egyszóval igen kellemes emlékeket idéz. Hogy ki vagy mi változott? Azt hiszem, mindketten. A tojás is, de én még inkább. 

Változatok egy tojásra

Természetesen az én gyermekeim is kaptak ilyen csodatojást. A mindenféle utánzatokat is kipróbáltuk, de a legújabb favorit az a műanyag borítású, aminek az egyik felében van a játék, a másikban meg valamilyen krémes cucc golyókkal. És persze van lányos tojás, fiús tojás, dinós tojás, autós tojás, és még sorolhatnám.

A meglepetés hanyatlása

Az első időkben, amikor kérték, örömmel vettem nekik, hisz arra gondoltam, ők is átélhetik, amit én is gyerekként. Az öröm nagy volt, a csoki finom, összeraktuk a játékot, vagy csak kivettük a helyéről, és a lelkesedés körülbelül fél óráig tartott.

Ahogy a halom egyre nagyobb lett, az én ellenszenvem is egyre nőtt vele. Már nem a kedves meglepetést láttam bennük, hanem azt az óriási mennyiségű feleslegesen legyártott műanyag haszontalan holmit, ami előbb-utóbb úgyis a szemétben végzi. 

Műanyag és még több műanyag, ez nem meglepetés

És akkor még a csomagolásáról nem is beszéltünk, hisz minden egyes tojás külön csomagolva, belül a műanyag tartóval. Vajon hány tonna gyűlik össze belőlük évente a szemétdombokon? Igen, tudom, hogy mindenféle jópofa cuccot lehet belőle kreatívkodni, de végső soron csak a szemétbe kerül.

Mi igyekszünk otthon mindent, amit csak lehet, szelektíven gyűjteni, vagy csomagolásmentesen vásárolni, és erre neveljük a gyerekeket is.

Dühítő, hogy miközben a csapból is a környezetvédelem és a környezettudatos nevelés fontossága folyik, a gyártók – és nem csak édességfronton, mert ugyanez megy a játékok terén is – egyre csak tolják ránk az olyan termékeket, amik egyáltalán nem hasznosak, és ráadásul a csomagolásuk háromszor akkora, mint ami benne van. Mert ha ezzel tisztában is vagyunk, a legtöbb szülő azért a gyereknek mégiscsak megveszi, ha nem is ért egyet vele. Főleg, ha a reklámdömping hatására rágják érte a fülét. Még az sem számít, hogy sokkal drágább, mint amit a józan ész diktálna. De nehéz nemet mondani a párás tekintetű könyörgéseknek még akkor is, ha tudom pontosan, hogy nem szenvednek hiányt édességből, és az otthoni sütemény még egészségesebb is.

Hiába az ellenszenv, csak veszünk néha

A legnagyobb fiam már kikerült a bűvköréből, és rájött, hogy sokkal többet ér egy tábla csokival, de a kicsiknek még kell néhány év ehhez. 

Amikor tartom magam, és nem veszünk, akkor, ha nem vigyázok, bekúszhat a képbe egy kis lelkiismeret-furdalás is. Hát nem ér meg ennyit nekem a gyerek öröme? Sajnálom tőle azt az egy vacak tojást? Persze hogy nem, de ennyi pénzért egy tábla csokiban is örömét lelhetné, az is finom, de tovább tart és nem termel ennyi szemetet.