költözés otthonról

Kapunyitási pánik, halasztott gyermekkor, mamahotel. Az elmúlt 10 évben felbukkanó fogalmak, amelyek arról szólnak, hogy a lassan harmincas gyermek különböző okokból, de nem repül ki a fészekből. A költözés otthonról fel sem merül, miközben egy idő után – ha reálisan nézzük – ez a helyzet egyik félnek sem megfelelő.

Ne a saját kárán tanulja meg

Az egyik ismert színésznő mondta el egyszer egy interjúban, hogy ő bizony ragaszkodott hozzá, hogy a gyermeke a 18. születésnapja után költözzön el otthonról, és kezdje el az önálló életét, mert ez így egészséges.

Pszichológus szakértőnk, Ujszászi Andrea szerint talán az ilyesfajta kijelölt dátum nem annyira szerencsés, de tény, hogy valamikor 18 és 28 éves kor között el kellene hagyni a családi fészket.

„Az önállóságra nevelés azonban nem ekkor kezdődik, hanem már gyerekkorban – mondja Ujszászi Andrea. Hogy tisztában legyen a pénz értékével, és képes legyen azt beosztani, vagy hogy fel tudjon adni egy csekket, időpontot kérni az orvosnál – és el is menni –, vagy hogy lássa, a hűtőben nem teremnek az ételek, hanem meg kell őket vásárolni. Tizennyolc évesen nem minden gyerek képes erre, főleg, ha a szülei eddig mindent megoldottak helyette.”

Ha korábban nem így neveltük, és egyszer csak elvárjuk, hogy mindezt megoldja, akkor ott találja magát a légüres térben, teljesen elveszve.

Akad, akire ez olyan hatással van, hogy akkor is megoldja, és felnő a feladathoz, de más teljesen összeomolhat. Azt hiszem, ebben az esetben nem feltétlenül a legjobb hozzáállás, hogy majd a saját kárán megtanulja!”

A szülőnek is ez az érdeke

Az is előfordulhat, hogy valójában a már felnőtt gyermek minden tekintetben készen áll arra, hogy önálló életet kezdjen, ám ezt egyik – vagy mindkét – szülő nem támogatja.

„Több oka lehet, hogy a szülő inkább elodázná a leválást – szögezi le Ujszászi Andrea. Van, hogy a szülők úgy ítélik meg, hogy a gyerekük még nem képes az önálló felnőtt életre. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogy ennek az az oka, hogy nem tud betenni egy mosást, vagy az, hogy még a felsőoktatásban tanul.”

„Sokszor inkább a szülő igénye, hogy a gyermek még ne költözzön, mert ő az, aki fél, mi lesz azután, hogy a vele kapcsolatos feladatai megszűnnek. Gyakran ezért fordulhat elő, hogy a 35 éves gyermek még a sokadik egyetemét kezdi el, miközben az anyja gondoskodik a szennyeséről és ő főzi neki reggel a kávét. Pedig a szülőnek ebben az esetben éppen azt kellene közvetítenie, hogy minél több idő telik el, annál nehezebb lesz a gyereke számára a kilépés az életbe.”

Költözés otthonról – nem csak pénzkérdés

Most sokan feltehetik a kérdést: költözni, de miből? Ám az, hogy a gyerekek otthon maradnak az önálló élet helyett, nem feltétlenül csak az anyagiakról szól.

„Valóban létezik egy olyan jelenség, hogy a már felnőtt gyerekek gyakran azért nem költöznek el otthonról, mert nem szeretnék, ha az életszínvonaluk csökkenne. Ugyanakkor, kitolódott a gyermekvállalás időpontja is, illetve sokszor azt látjuk, hogy a gyerekek nem akarják a szülők hibáit elkövetni, ezért kivárnak, megnézik, merre lehet lépni. De tény, hogy vannak, akik a serdülő- és a felnőttkor között ragadnak.”

Ez azonban sok szempontból nem jó. A szülő megmarad abban a helyzetben, hogy mindig a gyerek érdekeit teszi az első helyre, miközben – miután felnevelte őket – teljesen jogos vágya, hogy végre önmaga kerülhessen a fókuszba.

„Ha a leválás kitolódva történik meg, az sokszor csökkenti a gyerek önbizalmát, hiszen azt éli meg, hogy saját maga nem tud megoldani mindennapos feladatokat. Én úgy gondolom, hogy legkésőbb a 35. életév környékén érdemes elköltöznie otthonról.”