Miért „némulnak meg” a tinifiúk?

Olvasási idő kb. 3 perc

A kisfiúk nagyon ragaszkodóak, szeretnek beszélgetni, millió kérdést tesznek fel, és őszintén megnyílnak a családban. Szívesen megosztják az álmaikat, a vágyaikat, még akár szókimondók is, szinte barátként tekintenek a szüleikre. Egészen kamaszkorukig. Aztán szinte megnémulnak.

Az egykori kedves és csevegő fiúk visszavonulót fújnak. A kérdésekre a lehető legrövidebb válaszokat adják, ők pedig nem kérdeznek, nem érdeklődnek annyit, mint korábban. A legtöbb időt a szobájukban töltik, ha ki is dugják az orrukat, morcosak és ellenségesek, önmagukról pedig szinte alig osztanak meg valamit. A szülők ilyenkor megijednek, és tévesen saját magukban keresik a hibát. 

Elkezdenek tombolni a hormonok

Miles Groth pszichológiaprofesszor szerint a tinédzserkorba lépő fiúk viselkedése egyáltalán nem új keletű, nem a mai világ terméke, és nem is az aktuális eseményeké. A hallgatásba burkolódzás a serdülő fiúk válasza a külvilágra, már kezdetek óta.

A kamaszkor nem a nagy beszélgetések időszaka. A hallgatás a serdülő fiúk természetes válasza a külvilágra
Fotó: ljubaphoto / Getty Images Hungary

A pszichológus hangsúlyozza: tizenéves korban a fiúk rengeteg fizikai változáson mennek keresztül. Nagyon öntudatosak, folyamatosan azt kutatják, hogyan érzékelik, értékelik őket a felnőttek, a társaik és a lányok, bizonyos esetekben az azonos neműek. Ez az öntudat az oka annak, hogy a kamaszok kevésbé tartják fontosnak a szóbeli kommunikációt.
A helyzetet nehezíti, hogy a legtöbb fiúnál a középiskolás évek egybeesnek a serdülőkor kezdetével, és ez tovább erősíti a társadalmi bizonytalanságot. Ebben a korban a némaságba burkolózás páncélként is szolgál. 

A serdülő fiúk úgy gondolják, hogy minél kevesebbet beszélnek, annál kevésbé válnak nevetségessé.

Tehát nagy valószínűséggel egy kamasz fiú hallgatása teljesen normális, és nem arról árulkodik, hogy a tizenéves esetleg depresszió miatt akar elszigetelődni. A csönd jó esetben csak egy okozata a pubertás miatt bekövetkező hatalmas testi és lelki változásoknak. 

Talán meglepő, de még a fiúknak a kérdésekre adott rövid, velős válaszai is a férfivá érés folyamatát jelezhetik.

A csend sem mindig egyforma

Ám, ha egy fiú elzárkózik a társaitól, az élettel kapcsolatosan reménytelenségét fejezi ki, vagy ajzószereket használ, mind annak a jelei, hogy ideje sokkal jobban odafigyelni rá, és ha szükséges, akkor szakember segítségét kérni. 

Nem a serdülőkor, leginkább a depresszió tipikus tünete, ha egy fiú eltávolodik a társaitól is
Fotó: Willie B. Thomas / Getty Images Hungary

A csendesség, szótlanság önmagában nem egyértelmű jele a depressziónak. De ha valaki úgy érzi, nincs kiút, a helyzete reménytelen, csapdában érzi magát, és ebből nem lát kiutat, valamint, ha a kamasz már a társaival, a barátaival sem beszél, akkor az arra utal, hogy elindult a depresszió útvesztőjében.
A depresszióban szenvedő fiúk nagyobb valószínűséggel bújnak el, mint a lányok, így nehéz észrevenni, ha nagy a baj.

„Felújítás miatt zárva”

A szakemberek azt tanácsolják a szülőknek, hogy kétségbeesés helyett gondoljanak arra, hogy ők is voltak kamaszok. Emlékezzenek vissza, ők hogyan élték meg ezt a korszakot. Továbbá nézzék úgy a gyereküket, mint azt a helyet, ami „felújítás miatt zárva tart”. Vagyis bármi lehet belőle. Ha jól kezelik a kamaszkort, akkor akár csoda is születhet bármelyik tinédzserből. 

Figyeljük a gyermekünk közösségimédia-tevékenységét, érdeklődjünk az iránt, ami neki is fontos
Fotó: lechatnoir / Getty Images Hungary

A félelem helyett vizsgálják meg azt, hogy mi minden van rendben a gyerek körül és a gyerekkel. Ha van hobbija, élvezi a társasági életet a barátaival, és nyitott a világra, akkor valóban csak a hormonális változás az oka annak, hogy egy serdülő fiú kevesebbet beszél korábbi önmagához képest.

A gyermekről való tájékozódáshoz kiváló támpontot ad, hogyan használja a közösségi platformokat, ahol tulajdonképpen a tizenévesek élete zajlik. 

Ha a szülő részéről érdeklődést tapasztal az iránt, ami neki örömet okoz, sokkal hamarabb megnyílik majd.

A nagy, őszinte beszélgetésekre még várnia kell a szülőnek, éppen ezért a gyerek faggatása helyett sokkal jobb döntés, ha saját magáról mesél a kamasznak. Arról, milyen hülyeségeket művelt, amikor tini volt, és hogy mit tanult mindebből. 

A kedvesség mindig sokat segít, és a kedvességet a szülőktől tanulja meg a gyerek. Ha megtagadják tőle, ugyanígy fog ő is viselkedni. 

Fontos, hogy a serdülőt soha ne gúnyolják, még akkor sem, ha azt hiszi magáról, hogy ő mindent tud.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.