Alapvető esetben a rövid ideig tartó elvonási időszakok csökkenthetik az akut stresszreakciókat, és segíthetnek legyőzni a betegségeket vagy épp a kimerültséget. A megnyugvás és az elszigeteltség időszakai a fejlődés fontos fázisaiban is segíthetnek, főleg serdülőkorban. Ám a japán fiatalok egy csoportja életformát csinál a bezárkózásból. Akár évekre vagy évtizedekre szó szerint becsukják a szobájuk ajtaját, és maximum a fürdőszobába mennek ki, vagy akár oda sem. Az általuk választott szűk térben esznek, alszanak, számítógépeznek, és eszük ágában sincs kilépni onnan. Akkor sem, ha családjuk kéri rá őket, vagy ha betegek.
Japánban olyan sokan viselkednek így, hogy a jelenségnek már nevet is adtak, ez a hikikomori (a hiki azt jelenti, visszavonulni, míg a komori annyit tesz, bent lenni). Először az 1990-es években vették észre, hogy főleg fiatalok bezárkóznak, de akkor ezt az ország gazdasági visszaesésével magyarázták. Japán „jégkorszakot” élt át, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy az életüket kezdők nem tudták elérni céljaikat, és szép lassan a reményt is elvesztették. Ám az országban nagyon erős a tétlenséghez és sikertelenséghez kapcsolt szégyenérzet: aki nem éri el, amit várnak tőle – vagy amit ő magától – , azt a család vagy Japán szégyenének tekintik, és akár ki is közösíthetik. A fiatalok ezért inkább azt csinálták, amit egy fenyegetést érző gyerek tesz: elbújtak.
1998-ban Tamaki Saito japán pszichiáterprofesszor nevezte el a jelenséget. Ő figyelte meg azt is, hogy ezek a fiatalok nem feltétlenül pszichiátriai betegek, legalábbis korábban nem diagnosztizálták őket így. Mégis szélsőséges viselkedésformát mutattak, és szorongásuk extrém mértéket öltött. Manapság a hikikomorit – bár kezdik kapcsolatba hozni az autizmussal, a depresszióval, a szociális szorongással, az agorafóbiával vagy a gyermekkori bántalmazással – továbbra sem tartják mentális betegségnek, inkább szociokulturális mentális egészségügyi jelenségnek, amely a lakosság legalább 1,2%-át, azaz nagyjából egymillió embert érint. Ezek a fiatalok nem járnak be dolgozni, nem mennek orvoshoz, nem gondoskodnak szüleikről, nem vesznek részt aktívan a gazdaság életben tartásában, fejlődésében, ezért nemcsak társadalmi, de gazdasági problémát is jelentenek. Az utóbbi években megfigyelték, hogy maga a jelenség már nem csak Japánra korlátozódik, a világ számos pontján, Koreában, Olaszországban, Amerikában, Franciaországban is megjelent.
A bezárkózás pszichológiája és jelei
A hikikomorinak számos alapvető jellemzője van. Az érintett személy legalább hat hónapig az otthonában, fizikailag elszigetelve, a társas kapcsolatoktól elzárva él. Szorongásából fakadóan elkerül minden kontaktust, semmilyen feladatot nem vállal, amiben kapcsolatba kéne lépnie valakivel, nem hajlandó segítséget kérni vagy elfogadni. Nemcsak fizikailag szigetelik el magukat a világtól, de a lehető legtöbb értelemben. Lemondanak minden társas interaktivitásról, nincsenek barátaik, nem akarnak randizni, társat találni, iskolába vagy dolgozni járni. És hogy miért nem? Szakértők szerint a szégyen és a vereség traumatikus élménye elől menekülnek. Ha nem csinálnak semmit, kudarc sem érheti őket, és a felelősségre vonást is megússzák. Passzív megfigyelőivé válnak a világnak, egész nap tévét néznek, interneteznek, videójátékoznak, zenét hallgatnak, rajzolnak, esznek, alszanak. Közben ki tartja el őket? Hát a szüleik.
A szülők gyakran fizetnek azért, hogy valaki kicsábítsa gyereküket otthonról
A hikikomori fiatalt nevelő szülők általában kétségbeesetten figyelik, mit tesz az utódjuk, de beavatkozni ritkán tudnak. Persze ellátják őt, ételt és tisztálkodási lehetőséget biztosítanak neki, de a fiatal elszigeteltsége az egész családra kihat. Felismerve a problémát, már olyan ügynökségek jöttek létre Japánban, amelyek felbérelhető, csinos fiatal lányokat vagy fiúkat biztosítanak. A cél az, hogy a bezárkózott fiatalt kicsalogassák a szobájából a szex vagy egyszerűen a hódítás reményével. Mások erőszakosabb módszereket használnak, és szó szerint rátörik az ajtót az elszigetelődött fiatalra. Talán mondanunk sem kell, hogy valódi megoldást a durva, terápiát nélkülöző beavatkozás nem tud elérni. Ennél sikeresebb az a kezdeményezés, amely a japánok művészi hajlamaira épít, és arra bátorítja a „hikky”-ket, hogy fejezzék ki önmagukat valamilyen otthonról is végezhető tevékenységgel. Atsushi Watanabe japán művész a művészetet és a társadalmi aktivizmust használta fel a hikikomoriból való felépülésére, és sikerrel járt.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
A koronavírus hatása a fiatalokra
A világtól elzárva élni egyetlen szobában vagy kis lakásban: ez nagyon hasonlít a karanténra vagy a kijárási korlátozások alatt megélt élményekre. Szenved is tőle az egész világ. Ám néhányaknak épphogy kapóra jön a bezárkózás, hiszen így elkerülhetik a veszélyesnek ítélt külvilágot, ahol elkaphatnák a vírust. Vagy alapvetően szoronganak a társas helyzetektől, s most végre találtak egy mindenki számára elfogadható okot arra, hogy jobban bezárkózzanak. Interneten keresztül szinte mindent el lehet intézni: bevásárolni, ételt rendelni, beszélgetni, tanulni, dolgozni. Ám ez hosszú távon csak felerősíti a félelmeket, nem oldja meg az alapvető problémát. Épp ezért akár Japánban, akár hazánkban zárkózik be valaki, érdemes online terápiás lehetőséget igénybe véve szakember segítségét kérni, aki lépésről lépésre vezeti vissza az adott embert a világba.
