gyermek sírás

Az újszülött hangos sírása, majd a cseperedés után a gyermek szelektív hallása, kíváncsisága, felfedezni vágyása sok feszültséget okozhat bennünk. Ezzel a negatív érzésáradattal nem könnyű együtt lenni. Nemhiába alakultak ki különböző meglátások arra vonatkozóan, hogyan is érdemes reagálni akkor, amikor a gyermek nem a csend és a béke szigete az életünkben. Igazi szemléletté nőtte ki a magát – amit akár a védőnők is előszeretettel tanácsoltak a friss szülőknek –, hogy ha a gyerek sír, érdemes nem reagálni rá, meg kell tanulnia, hogy nem minden úgy történik, ahogy akarja, és érdemes nem elkényeztetni a gyereket. A sor pedig csak tovább folytatható az atyai pofon melletti érvekkel, ami szerint ez nem igazi bántalmazás, valamivel „meg kell mutatni, ki a főnök”, „hogy tudja a gyerek a helyét”. Mindezeket sokkal inkább belénk nevelte az eddigi gyermeknevelési kultúra, mint azt, hogyan is reagálhatunk gyermekeink érzelmi szükségleteire, hogy biztonságosan kötődhessenek és egészségesen fejlődjenek.

 Az érzelmi szükségletek mindenekfelett

Jeffrey E. Young amerikai pszichológus öt csoportba osztotta azokat az érzelmi szükségleteket, amik univerzálisak. Ezek velünk születettek, mindannyiunknak igénye van rá, és kielégületlenségük szenvedést okoz. Az, hogy a szülők mennyire képesek kielégíteni ezeket a szükségleteket, az sok tényezőtől függhet, a saját személyiségüktől kezdve a mentális állapotukon át egészen a tanult mintákig. Az öt érzelmi szükséglet a következő:

• Biztonságos kötődés igénye, ami a nyugodt, megértő, kiszámítható, gondoskodó, következetes környezetet kívánja meg. Ebben a környezetben számíthatunk a másikra.
• Autonómia és kompetencia szükséglete, ami az életkornak megfelelő önállóság és képességek, készségek megélését jelenti.
• Szükségletek és érzelmek szabad kifejezésének igénye, ami mindezek létezésének validálásával kezdődik, hogy amit érzek, jogos és kimutatható, amit gondolok, annak lehet tere, akkor is, ha ellentétes másokkal.
• Határok, önkontroll szükséglete, ami az egészséges és biztonságos kereteket jelenti önmagunk és mások tisztelete és védelme céljából.
• Spontaneitás, játékosság szükséglete, ami a szabad játékra való képességet, nevetést, felhőtlen bolondozást, felfedezést hordozza magában.

 

Az öt érzelmi szükségletben az a közös, hogy kielégítésükhöz elkerülhetetlen a gyermekre való reagálás, ráhangolódás, a kapcsolódás és a minél érthetőbb tükrözés is. Ha hagyom a gyermeket sírni, nem fogja megtapasztalni a szükségletei szerint igényelt biztonságot és gondoskodást. Azt élheti meg, hogy szükségleteire a környezet nem reagál. Ha a gyerek „hisztijére” fejbe kólintás a válasz, az érzelmek és szükségletek szabad kifejezése és validitása megkérdőjelezhetővé válik a kicsi számára. Ennek ellenére miért gondoljuk mégis validnak a rideg viselkedést?

Mintázataink irányítása alatt

A gyermekekért születésük után szüleik tartoznak felelősséggel egészen felnőttkorukig, amikorra képessé válnak felelősséget vállalni saját érzelmi szükségleteikért. A kora gyermekkori időszak az egyik legkritikusabb életszakasz a fejlődésünk során, így a gondoskodó, tükröző szülő elérhetősége mindennél fontosabb lehet. Amellett pedig nem tudunk elmenni, hogy a gyermeknevelés mennyi kihívással jár együtt.

A gyermekneveléssel járó feszültséggel együtt lenni nem könnyű, a szüleinktől tanult mintákat megtörni még nehezebb. A büntetés vagy elfordulás gyakran a rövidebb út, amit könnyebb járni, még akkor is, ha a kognitív disszonancia megcsörren a fejünkben. Mintázataink ellen menni nagy mentális kapacitást igényel, és jó adag önismeretet is.

Reagálok rá, mégis sír?

Sok szülő gyakran tapasztalhatja, hogy a gyermeke akkor sem nyugszik meg egykönnyen, ha reagál a sírásra, és kézbe, ölbe veszi a kicsit, vagy a hangos toporzékolás sem lankad a megértő szülői odafordulás ellenére sem. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ez nem működik, és az ignorálás, a büntetés a megoldás. Gondoljunk csak bele, amikor nagyon felzaklatva érezzük magunkat, nekünk, felnőtteknek sem könnyű gyorsan, hatékonyan megnyugodni minden alkalommal. Mindez egy palántának, aki nem tudja, mi fán teremnek az érzések, mi történik éppen benne, szinte lehetetlen küldetés.

Amikor nem reagálunk gyermekünk érzelmi szükségleteire tudatosan, akkor érzelmi elhanyagolásról beszélünk. A pofon pedig bántalmazás, számtól és erősségtől függetlenül. Az elhanyagolásnak és a bántalmazásnak pedig súlyos következményei lehetnek az idegrendszer fejlődésétől kezdve egészen a személyiség alakulásáig. Mindez nem kényeztetés vagy túlféltés, hanem a szükségletekre való egészséges reagálás.