gyereknevelés játszótér

Vannak anyukák és apukák, akik elemükben érzik magukat a játszótéren: ismerős és baráti szülőkkel beszélgetnek, zsúrt szerveznek és nyaralást terveznek, miközben gyerekeik kis barátaikkal játszanak a legnagyobb harmóniában. Vannak aztán olyan is, akik egy társas helyzet minden nehézségét megélik ezekben az órákban – legszívesebben a könyvükbe temetkeznének, feszengve, mivel úgy érzik, talán inkább az óvodai csoporttárs családjával illene beszélgetniük. Az valószínűleg közös mindkét csoportban, hogy nehéz választás elé kerülnek, amikor gyermekük és egy másik között konfliktus bontakozik ki. Te ilyenkor rá mersz szólni a más gyerekére?

Játszótéri csetepaték

A legjobb, ha egymás közt oldódnak meg a konfliktusok – valljuk sokan, de legtöbbször csak a testvérekre vagy unokatestvérekre vonatkoztatva. Esetükben nagyjából tudjuk, milyen reakciókra számíthatunk – igaz, volt már, hogy saját lányom szinte vérre menő harcba szállt unokatestvérével egy rugós hintáért, meglepve mindkét gyermek szüleit –, és abban is biztosak lehetünk jó viszony esetén, hogy egyik fél sem fogja kockáztatni azt, hogy a konfliktus miatt sérüljön a kapcsolat. 

Egy vadidegen kisgyermek esetében ugyanakkor sötétben tapogatózunk: én legalábbis a formálódó konfliktus hallatára már figyelem, miért és milyen intenzitással eszkalálódik a nézeteltérés. Nem ismerem a másik szülő nevelési elveit, sem a gyermek reakcióit, nem tudom, milyen irányba futhat ki a konfliktus, mi történhet közben. Ha pedig úgy érzem, igenis közbelépek.

Én így döntök

Van néhány alapelv, melynek mentén döntök a kérdésben. Ha a következők közül bármelyik is bekövetkezik, azonnal cselekszem:

• fizikai erőszak bármely oldalról
• ha saját gyermekem játékát elveszik tőle erőszakkal
• ha más játékát veszi el gyermekem erőszakkal
• ha saját gyermekem már jelezte a másik felé, hogy nem tetszik neki az, amit csinál, de ő folytatja azt, és az valóban sérülésveszélyes vagy kellemetlen lehet számára: ez lehet lökdösődéstől homokszórásig sok minden
• ha saját gyermekem ugyanígy cselekszik
  

Fontos ugyanis, hogy gyermekem azt érezze: számíthat rám, meg fogom védeni akkor, ha az jogos – de azt is éreznie kell, hogy nem elvtelenül állok mellé, tehát ha ő cselekszik helytelenül, afölött ugyanúgy nem hunyok szemet, mint amikor őt bántják.

Gyereknevelés vagy csak védekezés?

Ha tehát úgy hozza a helyzet, én biztosan rászólok más gyerekére is: az ugyanakkor nem mindegy, milyen hangnemben teszem meg ezt. Alapelv, hogy más gyerekére abban a hangnemben szóljunk rá, amilyenben el tudjuk fogadni azt is, hogy a miénkre más felnőtt rászóljon. Kizárt tehát a kiabálás – a verbális bántalmazás sem megengedhető –, határozottan, röviden és egyértelműen fogalmazva érdemes ilyenkor fellépni.

Az ilyen és ehhez hasonló mondatok tartalmazzák a védelmet, de nem is lépnek túl határokat.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a másik szülő mindenképp el is fogja fogadni ezeket. Vannak, akik úgy gondolják, az ő gyereküket más ne nevelje, fegyelmezze – sajnos ez sok esetben azzal jár együtt, hogy ezt ők maguk sem teszik meg túl gyakran. Fel kell erre is készülni lélekben, ám ezzel együtt sem maradnék csendben, ha úgy gondolom, hogy szólni a helyes.

A trágársággal is meggyűlhet a bajod

Előfordulhat természetesen az is, hogy nem saját gyerekem az, aki miatt úgy érzem, szót érdemes emelnem. Más gyermekének bántalmazása mellett idetartozik az is, ha nagyobbak – akár nem is olyan sokkal nagyobbak – játszótérre nem illő, trágár szavai ugyanígy vészharangokat kongatnak: egy homokozó mellett ennek tényleg nincsen helye. (Persze előbb-utóbb felszedik ezeket a kifejezéseket is a gyerekek, de ettől még nem érdemes ezt tolerálni.) S persze itt egy még bonyolultabb téma is megjelenik: ha a másik szülő szavai nem illenek a játszótérre. Az ugyanakkor, hogy másik szülőre rászólsz-e, már egy teljesen új fejezet a játszótéri etikettben.