gyereknevelés szülő-gyerek viszony pszichológia

1. Tiszteletben tartod, ha nincs kedve beszélgetni

Előfordult már, hogy amikor hazaért az iskolából, hiába kérdezgetted a gyereket, mi történt vele, nem válaszolt, vagy csak annyit mondott, hogy „semmi”? Vagy szerettél volna beszélgetni vele egy fontos esemény előtt, de inkább a szobájában maradt? Ne aggódj: ez azt jelzi, hogy csemetéd az iskola után szeretne egy kicsit lecsendesedni, vagy éppen egyedül maradni a gondolataival. Szülőként viszont nagyon fontos, hogy ráérezzünk, mikor jobb félretenni a kíváncsiságunkat, és felismerjük, hogy ez most nem a megfelelő pillanat. Vegyük észre, ha a gyerek csendre vágyik vagy éppen egyedül szeretne maradni, és ilyenkor ne erőltessük a társalgást. Ha érzelmileg ráhangolódunk a gyerekre, és nem faggatózunk, ha éppen nincs beszédes hangulatában, azt üzenjük, hogy tiszteletben tartjuk a függetlenségét, és megértjük, hogy a saját tempójában dolgozza fel a történéseket. Ha erre képesek vagyunk, később nagyobb bizalommal fordul hozzánk, ha már leülepedtek benne az események.

2. Figyelembe veszed az egyéni szükségleteit

A Psychology Today szerzője említ egy esetet, amikor véletlenül az egyik gyereke becenevén szólította a másik gyerekét. Ezt mindkét gyerek zokon vette, hiszen a becenevet addig a sajátjuknak érezték. A becenevet azért adjuk, mert kedveskedni szeretnénk; azt közvetítjük általa, hogy a gyereket azért szeretjük, mert ő az, aki – éppen ezért nem felcserélhető. Természetesen nem csak a nevek szintjén tanácsos különbséget tenni a gyerekek között: ha felismerjük és figyelembe vesszük, hogy gyermekeinknek eltérő igényei és szükségletei vannak, ehhez igazítjuk a kommunikációt is: másképp viccelődünk vagy beszélgetünk velük, sőt, akár eltérő szabályokat is hozhatunk. Ez nem „igazságtalan”, hanem az egyéni szükségletek figyelembevétele.

3. Meg tudod nevettetni akkor is, ha rossz napja van

Ha jókedve van a csemeténknek, bármikor könnyen meg tudjuk nevettetni. De ha megvan közöttünk az összhang, akkor is segíthetünk neki a dolgok pozitív oldalát nézni, ha éppen valami nyomasztja, vagy stresszes, esetleg bizonytalan. Sokat segíthet, ha ráérzünk, mikor jön el a pillanat, amikor szeretne egy kicsit eltávolodni a problémától, és akár nevetni is tud rajta. Ehhez az kell, hogy magunkban tisztában legyünk vele: szórakoztatni nem ugyanaz, mint segíteni abban, hogy a nehézségekhez is pozitívan álljanak hozzá. Később, amikor idősebbek lesznek, kulcsfontosságú lesz érzelmeik szabályozása – és ebben nagy szerepe van annak, hogy hogyan szólnak önmagukhoz.

4. Tanácsot szeretne, vagy csak arra vágyik, hogy meghallgasd?

A gyerekek – akárcsak mi, felnőttek - néha azt szeretnék, hogy segítsünk nekik megoldani egy konkrét problémát, máskor viszont csak arra vágynak, hogy hallgassuk meg őket. Ilyenkor dőlj hátra, és hallgasd meg, mi foglalkoztatja. Az aktív hallgatás ugyanis éppúgy a beszélgetés része, mint a beszéd. Az empatikus hallgatás, az értő figyelem Carl Rogers személyiségközpontú pszichológiájának fontos eleme, ilyenkor a hallgató „belép a másik privát észlelési világába”. A hallgató tehát ráhangolódik a beszélőre, és teljes mértékben azzal foglalkozik, amit az mond, anélkül, hogy tanácsot adna vagy irányítani akarná a beszélgetést. Ahogy Rogers írja: „Ha az embereket empatikusan hallgatják, nagyobb odafigyeléssel fognak hallgatni önmagukra, és jobban ki tudják fejezni, mit éreznek és mit gondolnak.” Ez a gyerekekre is igaz. Ha meghallgatjuk érzéseiket, gondolataikat, nyitottak vagyunk az ötleteikre, azt fogják érezni, hogy értékesek, és amit mondanak, az érdekes és fontos mások számára.