Miért gyűlölik a gyerekek, ha megmondják nekik, mit csináljanak?

Talán segít egy kicsit szülői létünk jobb megélésében az, ha megértjük, mi baja a gyereknek autokratikus családi modellünkkel. Amit hiába utál, attól még szüksége van rá, hiszen mi vagyunk érte felelősek, mi óvjuk meg a veszélyektől és mi nyújtjuk a biztonságot is. Azt, hogy anya és apa tudja, mi a teendő és képes is gondoskodni róla. Ha mindig minden irányítást átadunk a gyereknek, csak hogy végre nyugalom legyen, pont ezt a biztonságérzetét ássuk alá, és a hisztik már nem az akarat kinyilvánítására, hanem a szorongás kifejezésére szolgálnak majd. A gyerekek viszont nem olvasnak nevelési tankönyveket. Ők csak azt érzik, hogy ha az akaratukat nem érvényesíthetik, az baromi idegesítő.  

Hajlamunk a szabályok, előírások elutasítására nem újdonság a pszichológia világában. Nem szeretjük, ha megfosztanak döntési szabadságunktól. Amint észrevesszük, hogy valaki ebben mesterkedik, az ellenállás máris felhorgad bennünk. Azonnal védeni kezdjük saját álláspontunkat, csak azért, mert a miénk, és a diktált cselekedet elvégzését is elutasítjuk. Ez a hétköznapokban úgy néz ki, hogy ha megkérjük az ötéves Lilikét, hogy hozza ide nekünk a játékát, és neki ehhez épp nincs kedve, akkor azt mondja, hogy nem! Vagy ha Tomikától kedvesen megkérdezzük, hogy banánt vagy narancsot kér-e, akkor garantáltan almát akar majd. Idegesítő, de pszichológiai értelemben teljesen normális. 

Persze az, hogy melyik gyerek mennyire ragaszkodik a saját elképzeléséhez, egyénileg változik. Akadnak olyanok, akiket csak hosszas meggyőzés után lehet bármire is rávenni, és szülőként már a hajunkat tépjük. Persze ha ugyanez a poronty másokkal szemben is ilyen, akkor később a haverok vagy a manipulatív szándékú felnőttek sem tudnak rá olyan könnyen hatást gyakorolni, ez pedig jó. Addig viszont ki kell bírni, hogy nem engedelmeskedik könnyen az óvó néninek, a tanárnak, a szülőnek. Ha ez a lelki alkat mondjuk egy amerikai gyerekbe szorul, ahol kulturálisan is az egyéni autonómiát erősítik, akkor nem olyan feltűnő. Ám ha egy gyerek ilyen ellenálló típus, abból bizony komoly problémák származhatnak olyan országokban – például Indiában –, ahol a csoport érdekeit előrébb helyezik az egyénénél, és az emberek megszokták, hogy engedelmeskedjenek mások akaratának. 

Engedelmeskedni vagy önállóan gondolkodni?

Ők azok, akik kevesebbet hőbörögnek azon például, hogy maszkot kell hordani. Megmondták, értik, hordják. A nyugati kultúrákban hajlamosabbak inkább a zsebükben hordani a maszkot, mert majd ők eldöntik, mikor akarják felvenni és mikor nem. Ezek a kulturális különbségek leképeződnek a gyereknevelésben is. A kollektivista kultúrákban elvárás, hogy a gyerek engedelmeskedjen és tisztelje a tekintélyt – ez pedig az önállóságérzést csökkenti. Az individualizmusra koncentráló országokban ez pont fordítva működik, azaz arra biztatják a gyereket, hogy gondolkodjon önállóan, mérlegelje a lehetőségeit és azután hozza meg a saját döntését – cserébe viszont nehezebb rávenni, hogy csatolja be az ülése biztonsági övét, vagy bármi olyat tegyen, ami korlátozza a szabadságában. 

Vegyünk példát a profiktól!

Nem mintha mi, felnőttek jobbak lennénk a gyerekeknél. Egy sor egészségügyi kampány vagy rendelet betartatása azért bukik meg, mert kiváltja az emberek ösztönös tiltakozását. Éppen ezért azok, akik nagyon is ügyesen térképezik fel az emberek szokásait – igen, a reklámcégekről beszélek – már találtak megoldást a zsigeri ellenállás megkerülésére. Úgy közvetítik az üzenetüket, hogy nem váltják ki a szokott „nekem aztán senki ne mondja meg” típusú reakciót, inkább elhitetik velünk, hogy mi magunktól alapvetően is ezt akartuk.

Hogy csinálják? Nem azt harsogják a reklámban, hogy kedves Kovács József, önnek meg kell vennie a legújabb fúrógépünket! Inkább boldog és magabiztos férfiakat mutatnak, akik mind ezt a fajta gépet használják. Ha mindenki ezt csinálja, akkor biztos valami jó dolog lehet. Ha ehhez még hozzáteszik, hogy csak a héten akciós, jövő héten már drágább lesz, József már rohan is megvenni a fúrógépét. A saját döntése alapján. Elég csak körülnéznünk a reklámok és hirdetések piacán ahhoz, hogy jó ötleteket szerezzünk ellenálló típusú gyerekünk neveléséhez. A választás illúzióját keltik. Azt állítják, hogy úgy döntünk, ahogy csak szeretnénk, közben pedig arra utalnak, mi a helyes választás (természetesen az ő termékük). 

Nem baj, ha a gyerek nem agyhalott

Persze az sosem baj, ha felnőttként nem dőlünk be az olcsó manipulációknak. A gyerekünket is akkor neveljük felelősen, ha megtanítjuk a választás szabadságára, ha segítünk neki a különböző marketingüzenetek és kortársaktól érkező nyomásgyakorlások mögé nézni. Nem kell kiiktatni a bennük gyökerező ellenállást másokkal szemben. Ugyanakkor arra szükségünk van, hogy minél kevesebb konfliktussal nevelhessük a gyerekünket, akinek néha bizony azt kell tennie, amit mondunk. Akkor is, ha nem tetszik neki. Ehhez pedig okosabb eszközökre van szükségünk az örökbecsű „azért, mert én azt mondtam” frázisnál.