Egyre depressziósabbak és agresszívebbek a gyerekek: így segíthetünk nekik

GettyImages-643067734

A közösségi oldalak, az okostelefonok és a rohanó életmód egyre korábban éreztetik hatásukat, és már gyerekkorban kialakulhatnak miattuk lelki és mentális zavarok. Ha ezeknek az első jeleit a szülő vagy a pedagógus nem veszi észre, gyorsan kialakulhat egy párhuzamos agresszív-depresszív viselkedés, amit mindenképpen kezelni kell.

Az iskolakezdéssel még az eddigieknél is több nyomás nehezedik lelkileg a gyerekekre, ami az otthoni stresszel párosulva egyre inkább érezteti majd a hatását. E miatt a mentális leterheltség miatt az Art Of Living Hungary szervezet önkéntesei sokszor találkoznak agresszív és depresszív tüneteket együtt produkáló gyerekekkel, akiknek a szülei sok esetben tanácstalanul állnak a problémákkal szemben, mert nem ismerik a megoldást nyújtó stresszkezelő technikákat.

A zárkózottság depresszióra is utalhat

„A Covid alatti bezártság és elszigeteltség még ma is érezteti hatását, ezt sajnos hajlamosak vagyunk alábecsülni. Sokan még mindig elzárkóznak, nehezen nyitnak újra. Főként a gyerekek esetében fontos ennek a zárkózottságnak a feldolgozása, hisz őket is egyre több stressz éri, egyre nagyobb a leterheltségük. A tinikre egyébként is jellemző a magukba fordulás, a szülők pedig sokszor nem veszik észre, mi mindennel küzd a gyermekük. Ha mégis ráéreznek, akkor pedig nehezen kezelik a helyzeteket. Egyre többször tapasztaljuk, hogy a gyerekek egy agresszív-depresszív hatás alá kerülnek, és ez a mentális állapot bármelyik irányba könnyen átbillenhet – fejtette ki Katona Zoltán, az Art Of Living Hungary tanára, aki azt is elárulta, a szülőknek és gyerekeknek szervezett tanfolyamaikon számos megoldási és stresszkezelő technikát mutatnak be.

Sok gyerek egyedül nem tud megbirkózni az iskolai és az otthoni nehézségekkel
Sok gyerek egyedül nem tud megbirkózni az iskolai és az otthoni nehézségekkelbymuratdeniz / Getty Images Hungary

Ezek a depresszió tünetei gyermekeknél

Mind az agresszió, mint pedig a depresszió a gyermek érzéseinek, gondolkodásának vagy viselkedésének megváltozásával jár. Az előbbit könnyebb észrevenni, ám a depressziónak is vannak fizikai és mentális jelei is.
A depressziós gyerek házsártos, ingerlékeny, mérges, szomorú és aggódó, önmagáról pedig azt gondolja, hogy ő rossz ember, nehézségei a saját hibájából léteznek.

A depressziós gyerek azt gondolja önmagáról, hogy ő rossz ember
A depressziós gyerek azt gondolja önmagáról, hogy ő rossz emberMaskot / Getty Images Hungary

Úgy érzi, hogy folyamatosan rossz dolgok történnek vele, és hogy őt senki sem szereti.

Emiatt a depressziós gyermek szokatlan módon viselkedhet, például nem akar olyan dolgokat csinálni, amelyek örömet okoznak neki, dühös és impulzív lesz, rosszabbul teljesít az iskolában, nincs étvágya és nehezen tud koncentrálni.

A depressziós gyermekek sokszor panaszkodnak gyomor- és fejfájásra, fáradtságra, illetve az alvási szokásaik is megváltoznak. Ha ezek a tünetek két hétnél tovább tartanak, javasolt orvos segítségét kérni.

Tiltás helyett inspirálni kell a gyermeket

A szakemberek szerint a megoldás abban rejlik, ha a szülő hosszú távon tudja inspirálni a gyermekét, és nem egy-egy hirtelen tiltással próbálja meg kezelni a helyzetet. A gyerekeknek ugyanis szükségük van arra, hogy értsék, mi és miért jó nekik, ekkor tudnak ugyanis ellenállni azoknak a negatív behatásoknak, amelyek nap mint nap érik őket.

Az agresszióra és a depresszióra is megoldást jelent, ha a miértekre is választ kap a gyerek
Az agresszióra és a depresszióra is megoldást jelent, ha a miértekre is választ kap a gyerekChayTee / Getty Images Hungary

Egy jól bevált módszer lehet, ha hosszabb távú inspirációt adunk a gyerekeknek. A pedagógus ezt egy egyszerű példával szemléltette: ha a szülő azt szeretné, hogy a gyereke lenyírja a füvet, ezt többféleképpen érheti el. Az egyik, hogy ráparancsol a gyerekre, aki megcsinálja ugyan, de miután ezt csak a szülő szeretné, csak rövid távon működik a dolog, és igazán a szülő-gyerek kapcsolatnak sem tesz jót. 

A másik megoldás, ha a szülő motiválja valamivel a gyereket, mondjuk, zsebpénzzel vagy egyéb jutalmazással. Ez talán néhány alkalommal működik, de a gyerek továbbra sem lát majd a fűnyírásban semmi jót, csak a jutalom lebeg majd a szeme előtt. 

Ha azonban elmondjuk neki a saját példánkon keresztül, hogy nekünk ez miért jó, vagy együtt nekiállunk és megcsináljuk, ez már egy közös élményt és értelmet ad a gyereknek, akinek később is jó eséllyel jut majd eszébe a kellemes emlék, és akár már majd magától is megcsinálja.

Az Art Of Living Hungary önkéntes szervezete rendszeresen több tanfolyamot is indít felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt, ahol segítenek a szülő és gyerek kapcsolat problémáinak megoldásaiban akár még a pedagógusoknak, vagy más olyan szakembereknek, akik rendszeresen foglalkoznak gyerekekkel.

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!


Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.

MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!

Tekintsd meg ajánlatunkat,  kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra