felnőtt gyerek szülő

Narcisztikus szülők, fizikai vagy lelki bántalmazást elkövető szülők, nemtörődöm, vagy épp perfekcionista, alkoholista, vagy drogos, esetleg prostituáltként dolgozó anyák és apák, helikopterszülők. Sokat beszélünk róluk. A felnőtt ember az, akinek szülővé válása során vállalnia kell a felelősséget tetteiért, nevelési elveiért és azok következményeiért. Változni, fejlődni pedig mindig lehet, sőt, szükséges is. Alapvető fontosságú, hogy néha őszintén a tükörbe nézzük és megvizsgáljuk, mégis mit is művelünk anyaként vagy apaként. S ha kell, szakember segítségével az egész család dinamikáján változtathatunk. Nehéz és időigényes meló, de nem kérdés, megéri-e. 

Ám szót kell ejtenünk azokról a gyerekekről is, akik nem tudják, hol a határ – vagy nem is érdekli őket. Akik felnőttként kihasználják szüleiket, átverik őket, pontosan tudva, milyen manipulatív stratégiával érnek célt. Életüknek ezen a pontján a szokásos nevelési tippek, mint hogy értsük meg az érzéseiket vagy mutassunk jó példát, nem igazán működnek. Jeffrey Bernstein pszichológus és családi tanácsadó többször is találkozott már ilyen esettel. Egy édesanya, Julia például arról számolt be neki, hogy 27 éves lánya olyanokat vág a fejéhez, mint hogy „Önző vagy, magadon kívül senkire sem gondolsz!”. Terry, egy édesapa 24 éves, függő fiával bajlódik, aki közli az apjával, hogy „Ha igazán szeretnél, nem kérdőjeleznéd meg, miért van szükségem a szerre! Miattad érzem magam a család fekete bárányának! Te vagy az oka, amiért drogozok!”. Lois 33 éves lánya azzal támad, hogy „Azt hittem, számíthatok rád, de nyilvánvaló, hogy nem! Jó, akkor legfeljebb hajléktalan leszek!”. Gyakori még az öngyilkossággal való fenyegetés is.

Itt álljunk meg egy pillanatra. Különbséget kell tennünk egy sebzett, traumatikus gyerekkort megélt felnőtt és egy manipulatív ember között. A kettő nem következik feltétlenül egymásból. Amikor a felnőtt áldozat még csak ott tart az érzelmi feldolgozásban, hogy felismeri gyerekkori rossz érzéseit, de képtelen higgadtan kifejezni azokat, valóban kiabálhat, vádaskodhat. Azok a szülők, akik nem érzik hibásnak magukat azért, ahogy régen viselkedtek, ezt érthetetlen támadásnak vehetik. A megoldást azt jelenti, hogy a traumatizált felnőtt továbbhalad szakember segítségével az útján addig, amíg hatékonyan, átgondoltabban képes közvetíteni az érzéseit, feltenni a kérdéseit, és képes elfogadni a válaszokat. Éppen ezért eddig a pontig nem is javasolják a konfrontációt. Azok a fiatal felnőttek, akikről ebben a cikkben értekezünk, nem ezeken a stációkon mennek keresztül. Ők egyszerűen manipulálják szüleiket bűntudatkeltő mondatokkal, hogy elérjék, amit akarnak. Persze ettől még tele lehetnek fájdalmakkal, fel nem dolgozott érzésekkel, de ez nem jogosítja fel őket arra, hogy megpróbálják tönkretenni szüleik életét. Aki valóban a gyerekkori sérelmeit szeretné feldolgozni, az nem ragad bele a diszfunkcionális családi mintába, hanem megbeszéli a problémákat, megtalálja a maga útját, gyógyulását és továbblép. A cikkben szereplő fiatalok ennek ellenkezőjét teszik. 

Jeffrey Bernstein szakértő szerint fontos tudnunk, hogy rengeteg szülő él, aki minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy jó apa vagy anya legyen. Ebben bekorlátozza a saját személyisége, meg egy sor tényező, de próbálkozik. Érdemes lehet néha leszállni az áldozat nevű lóról és kicsit más szemszögből megnézni a család működését. Vannak olyan felnőtt küzdelmeink, amikért már nem hibáztathatjuk a szüleinket. Nem nyafoghatunk a szoknyájukat rángatva addig, amíg meg nem oldják minden gondunkat. Nem tehetjük kizárólag tőlük függővé az értékességérzésünket. Nekünk is tevékeny szerepet kell vállalnunk saját életünk formálásában. Ennek első lépése a felismerés és a megfelelő szakember kiválasztása.

Mit tehetsz szülőként a manipuláció ellen?

A szakértő egy szóban összefoglalja a válasz lényegét: Elég! Szülőként akkor szabadulunk meg a dühkitörésektől, lehúzásoktól és manipulációktól, ha világos határokat húzunk és ki is tartunk azok mellett. Eközben pedig jobb, ha nem veszítjük el a fejünket. A higgadtság, az értő hozzáállás, a játszmákon való átlátás teszi valóban hatékonnyá a kommunikációt. Ismerjük fel, miben vagyunk felelősek, de azt is, hogy miben nem. Nem kell elfogadnunk, ha a gyerekük megpróbál megszégyeníteni minket. Nem kell eltűrnünk az érzelmi bántalmazást, zsarolást. A szeretet nem azt jelenti, hogy hagyjuk, hogy a drogos gyerekünk szép lassan minden kilopjon a házunkból. A szeretet azt sem jelenti, hogy szótlanul kéne tűrnünk őrjöngő gyerekünk vádaskodásait, drámáit. Nem vagyunk kötelesek állandó készenlétben állni és megoldani a soron következő problémás helyzetet, amit egyébként maga a felnőtté vált gyerek is meg tudna. Nem kell bokszzsákká vagy bankautomatává válnunk: a gondoskodás nem ezt jelenti. Helyette ismerjük fel, milyen játszmában veszünk részt: minden gyerek tudja, mikor melyik gombot kell megnyomnia szülein ahhoz, hogy elérje, amit akar. Ha felismerjük ezt, már nagyobb eséllyel leszünk képesek ellenállni a bűntudatkeltésnek és inkább abban segíteni a gyerekünket, hogy önálló felnőtté váljon.