Fontos figyelmeztetés érkezett a darázsinvázióról

rovar irtás
Olvasási idő kb. 4 perc

A szokásosnál előbb kezdődik a darázsszezon, a nagy meleg miatt ugyanis körülbelül két héttel korábban kelnek ki a rovarok. A szakemberek figyelmeztetése szerint az irtás azonban nem mindig célravezető, különösen, hogy védett fajok is vannak.

A nyári jó időben sok tevékenységünket a szabadban tesszük át, ott eszünk-iszunk például, ami odavonzza a rovarokat, köztük a darazsakat is. Ha pedig megpróbáljuk hessegetéssel elűzni őket, még ronthatunk is a helyzeten, mert felbőszítjük a rovarokat, akik kitartóan kóstolgatják üdítőinket és ételeinket. Márpedig a csípésük köztudottan fájdalmas, és igazán veszélyes azokra, akiknél allergiás reakciót válthat ki. Az irtásukra folyamatosan riasztják a szakembereket, akik alig győzik a munkát, mivel az idei nyáron az aszály és a nagy hőség miatt előbb keltek ki a darazsak. Többségében magánházakhoz hívják őket, ahol esetenként akár focilabda méretű fészkeket is találnak – számolt be róla a Sonline.

Figyelmeztetnek: a darázsirtást szakemberekre kell bízni

A rovarirtással foglalkozó cégek szerint tudatosabban kellene védekezniük az ingatlantulajdonosoknak a darázsfészkek kialakulása ellen. Egy többszintes, emberfej méretű fészek ugyanis nem két nap és nem is néhány hét alatt készül el. Tény azonban, hogy idén a szokásosnál előbb kezdődik a darázsszezon.

A szakemberek figyelmeztetése szerint nem szükséges az rovarirtás, ha már a darázsfészek megjelenésekor résen vagyunk
A szakemberek figyelmeztetése szerint nem szükséges az rovarirtás, ha már a darázsfészek megjelenésekor résen vagyunkAnton Petrus / Getty Images Hungary

Két héttel előrébb vagyunk, ahogy ez jellemző a mezőgazdaságra is. A darazsak előbb rakják le a petéket, és előbb is kelnek ki, a kánikula és az aszály az ő malmukra hajtotta a vizet

– mondta Horváth Tünde, az Uniszolg ügyvezetője, aki szerint gyakran az éghajlatváltozással megjelenő fajok okoznak riadalmat. 

Ludányi-Cene Anett, az ALK Kártevőirtó Kft. ügyvezetője hozzátette: nagyobbak a fészkek is, hétszintes, focilabda méretűvel is találkoztak a siófoki cég munkatársai. A rovarirtókat ugyanis gyakran már csak akkor hívják, ha a fészektől átázik a plafon vagy beszakad a mennyezet. Pedig meg lehetne előzni a nagyobb bajt, ha nem hagyunk vízforrást fedetlenül az udvarban, vagy ha a csatornák megfelelő tisztításáról gondoskodunk a családi házaknál.

Tavasszal pedig érdemes rovarcsapdát kihelyezni, azzal össze lehet szedni az anyákat már fészeképítés közben, így nem lesz darázsfészek sem.

Fajonként változó, hogy mennyire agresszívak a darazsak, ám az általánosságban elmondható, hogy ha a fészküket veszélyben érzik, akkor egyszerre többen támadnak. Több csípés pedig már egy egészséges felnőtt embert is megviselhet, a gyerekeket különösen.

A szülőknek azért is nagyon oda kell figyelniük, mert ha a pici allergiás rá, számára akár életveszélyes is lehet a csípés.

A kaposvári Lévai Szabolcs nagy egyedszámokra számít, akár több tízezer darázsra is egy-egy fészek esetében. Az irtás azonban mégsem mindig megengedett, több darázsfaj (például a Pompás útonállódarázs, az Óriás-tőrösdarázs, a Pompás fémdarázs, a Szöcskeölő darázs és a Nagy smaragdfémdarázs) ugyanis védett, bírságot, sőt akár börtönbüntetést is kaphat, aki ezt nem veszi figyelembe. Ezek a darazsak bármily félelmetesnek tűnnek is, emberekre és háziállatokra teljesen ártalmatlanok, ugyanakkor segítenek kordában tartani például a cserebogár-szaporulatot – hívta fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek