Mi köze van a gyerekkoromnak a szülői viselkedésemhez?

Erik Erikson pszichoszociális elmélete szerint az első két év során épül ki a szülő és a gyerek közötti ősbizalom. Az a fajta társas biztonságérzet, ami majdan meghatározza a gyerek későbbi kapcsolatainak minőségét is. A szülői válaszkészségünk pedig a saját ezzel kapcsolatos gyerekkori élményeinkről tanúskodhat.

Egy gyerek születésével a család ritmusa teljesen átalakul. Megváltozik a szerepünk, a kapcsolatunk, a napirendünk, az otthoni légkör egész dinamikája. Alkalmazkodnunk kell a jövevény igényeihez, hiszen ő van kiszolgáltatott helyzetben, ugyanakkor az egymásra hangolódás – különösen újdonsült szülőként – időbe telik. Meg kell ismernünk csecsemőnk működését, a kommunikációját, ami fokozatosan ugyan, de fejlődésével együtt folyamatosan változik, s közben meg kell ismernünk anyaként önmagunkat is. Ez a feladat egyszerre kétségbeejtő, csodálatos és mélységesen kimerítő. A fejünkben pedig mindig ott a kérdés: helyesen cselekszem?

Szerzőnkről

Tarkovács Cecilia szülő-gyerek coach, a kisgyermekkori fejlődés és nevelés elkötelezett szakértője. Több mint öt éves kisgyermeknevelői (bölcsődei) tapasztalata terelte a szülők célzottabb támogatásának irányába, majd saját praxisának megalapítására.

Szülőnek lenni állandó változást jelent, amivel nem mindig könnyű egyedül megbirkózni. Szülő-gyerek coachként célja támaszt nyújtani mindazoknak, akiknek küzdelmük, nehézségük vagy csak kérdésük adódik a gyereknevelés és a családi hétköznapok kérdéskörében.

Az első év során a válaszkészségünkön van a hangsúly. A gyerekünk azt teszteli, hogy mennyire számíthat ránk a bajban, legyen szó fiziológiás (éhség, alvás) vagy érzelmi (bizalom, elfogadás) szükségleteiről. Hogy mennyire látjuk benne az ő kezdetleges, de folyamatosan formálódó személyiségét, s mennyire a saját vágyainkat, a gyerekkori traumáinkat és a jelenlegi társadalom elvárásait. Ezeket elkülöníteni talán nehezebb feladat, mint bármi más, hiszen itt önmagunkkal kell szembenézni. Mégis, a gyerekünket csakis ezek mentén tudjuk annak látni, aki ő valójában.

Az első két év a bizalom kiépítéséről szól

Erik Erikson pszichoszociális elmélete szerint az első két év során épül ki a szülő és a gyerek közötti ősbizalom, azaz az a fajta társas biztonságérzet, ami majdan meghatározza a gyerek későbbi kapcsolatainak minőségét is. Az ekkori válaszkészségünk erősíti meg a biztonságos kötődést, és alapozza meg a gyerek későbbi énképét és önértékelését. Az elmélet szerint azok a gyerekek, akik nem kapják meg a kellő figyelmet és törődést ebben az érzékeny szakaszban, azok bizalmatlanná válnak más emberekkel szemben, és ez meghatározza későbbi felnőtt kapcsolataik labilitását is. A bizalom hiánya önmagukra is visszatükröződik, ezért önértékelésük alacsony marad, ami negatív hatást fog gyakorolni az önállósodásukra és a függetlenedésükre, azaz felnőttkorukban is nagy energiákkal fogják keresni mások elismerését, hogy a gyerekkori hiányaikat pótolni tudják. A korai sebek ugyanakkor nem tehetők meg nem történtekké, nem pótolhatók felnőtt (és saját gyermek) kapcsolatokkal, mert a gyerekkori csalódás emléke (tudattalanul is) folyamatosan ott lesz, s nem fog engedni minket hinni abban, hogy nem ismétlődik meg. Legalábbis ha nem vagyunk tudatában ennek a sebnek, hiányosságnak, s nem dolgozunk rajta tudatosan.

De most a gyerekről beszélünk, vagy magunkról?! A válaszkészségünk erről az ősi bizalomról árulkodik. Ha nekünk nem volt meg gyerekként, akkor kellő felismerés és önreflexió nélkül nem leszünk képesek mindezt megadni a gyerekeinknek sem. Alice Miller szerint ugyanis a tudattalanunk a gyerekkel akarja majd betöltetni ezt a szerepet. Kézenfekvő, hiszen a gyerekek mindennél jobban szeretnének bízni az anyjukban és megfelelni nekik. Rendkívül érzékenyek a jelzéseinkre, ezért jobban tudják, hogy milyen szerepet kell betölteniük a mi boldogságunk érdekében, mint mi magunk. Csakhogy ez nem róluk szól, ez nem az ő személyiségük lesz, hanem egy hamis, öntudatlan kényszer. Az ősbizalom tehát elvész, s megismétlődik a minta. A gyerekeinket úgy védhetjük meg a legjobban, ha önmagunkkal, a saját múltunkkal és pillanatnyi működésünkkel tisztába kerülünk.

Önismeret a válaszkészség értelmében

Az önismeret nem egy egyszeri történés. Folyamatosan alakulunk, hatást gyakorolnak ránk az emlékek, a tapasztalataink, az idő múlása és a belső változások is. Az énképünket alapvetően a szüleink és a környezetünk határozza meg. Gyerekként a felnőttektől várjuk, hogy visszajelzéseket adjanak arról, milyenek vagyunk, s a későbbi önmagunkról való önálló gondolkodásunk is ennek függvénye. A külső visszajelzések viszont ritkán árulkodnak csak rólunk, hiszen magukban foglalják a másik önmagáról alkotott képét, a világnézetét és a pillanatnyi hangulatát is. Bizonyos mértékig tehát hamis képet kapunk a külvilágtól, tudatos önismereti tevékenységeink pedig ezt tisztázzák.

Akkor épül ki az ősbizalom a gyerek részéről, ha te is rendben vagy önmagaddal
Akkor épül ki az ősbizalom a gyerek részéről, ha te is rendben vagy önmagaddaldamircudic / Getty Images Hungary

Az önreflexiók és önvizsgálatok által felismerhetjük, hogy a kijelentések a fejünkben valóban a mieink-e, vagy inkább a szüleinké, a társadalomé. Kiderülhet, hogy miért tesszük, amit teszünk: a szüleink elismeréséért, a magunk megerősítésért, vagy a gyerekünk igényeire válaszolva? Ez nem könnyű felfedezés, komoly tudatosságot és sok gyakorlást igényel, a válaszkészségünk minősége viszont nagyban függ tőle, hiszen felismerhetővé válik általa, hogy kinek az igényeire válaszolunk. A csecsemő sírása például sokféle érzést és gondolatot válthat ki belőlünk: kétségbeesést – „rossz anya vagyok” ; csalódást – „még a saját gyerekemet sem tudom megnyugtatni” ; együttérzést – „tudom, hogy fáj a pocak, mindjárt túl leszel rajta”; stb. Mind tudjuk, hogy szülőnek lenni nem könnyű, a valódi kihívás mértékével mégis a legtöbben akkor szembesülünk, amikor már benne vagyunk. A gyerekek remek tükröt mutatnak nekünk önmagunkról, s ezt felismerni gyakran embert próbáló. A gyerekeinket viszont csak ennek az önmagunkról alkotott képnek a tisztázása után láthatjuk meg igazán.

A felismeréshez sosincs késő!

Annak tudomásul vétele, hogy az első évek milyen meghatározóak a gyerekek életében és a személyiségük alakulásában, a felelősségérzetünket – csakúgy, mint a kétségbeesésünket – könnyen az egekbe lőheti. Nem szabad viszont elfelejtenünk, hogy nem védhetjük meg mindentől a gyerekeinket! Emberek vagyunk, akik hibáznak, akik szintén folyamatos változásokon mennek keresztül, s ezáltal az „én” mélyebb megismerésének és tudatosításának ideje is eltérő időben valósul meg.

A felismerés viszont, jöjjön bármikor, bármilyen nehézkesen, végül felszabadulást hoz. Megkönnyebbülést, egyfajta szabadságot ad önmagunknak, s ezáltal a gyerekeinknek is. Bátorságot igényel, hiszen az ember nem szereti a változásokat, különösen ha az az identitását érinti. Bizonytalanságot okoz, ezért nem is véletlen, hogy időbe telik. A mi példánk viszont a gyerekeinknek is példát jelent, ezért sosem késő elmélyülni önmagunkban, s felszínre hozni az elfeledett érzéseinket, emlékeinket, énünket. Ennyivel mindig tartozni fogunk önmagunknak és minden utódunknak is.

Megjelent Mentes Anyu legújabb szakácskönyve!

 

Inzulinrezisztenseknek és mentesen táplálkozóknak főzni nagy kihívás. Ebben nyújt segítséget Nemes Dóra, a Mentes Anyu megálmodója. 
Legújabb szakácskönyvében minden étkezésre és alkalomra található szuper könnyű, mentes fogás. A receptek nemcsak kipróbáltak, de minden étel tápértéke (kalória, szénhidrát, zsír, fehérje) pontosan, adagokra ki van számolva.

Mentes Anyu szakácskönyve 2 ide kattintva már rendelhető!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra