Hogyan tudom úgy beosztani az időmet, hogy ne bolonduljak meg?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha van embert próbáló időszak, hát az idei év az. Járvány, lezárások, home office, online tanítás – szinte lehetetlen mindent megoldani segítség nélkül, sőt sokan úgy érezzük, hiába vagyunk otthon, sokkal kevesebb mindent vagyunk képesek elvégezni egy nap alatt, mint szoktunk.

A régi jól bevált tervek, aprólékosan kialakított időbeosztások tavasszal kártyavárként omlottak össze, és valószínűleg tavasz óta sem épültek feltétlenül újra. A nyári szünet után ugyan újra működni kezdtek az óvodák és az iskolák, ám mostanra több intézmény ugyanúgy zárva tart, mint tavasszal. Sorstársaimmal együtt kezdhetem elölről azt, amibe már tavasszal is majd’ belegebedtünk. Nagy a kísértés, hogy elengedjem a kontrollt, és mindent hagyjak úgy történni, ahogy épp jólesik neki. A zűrzavar és a káosz azonban nem a legjobb barátunk, sőt. A gyerekeknek nehéz időkben is szükségük van napirendre, a szeretetteli szülői kontrollra. Egy viszonylag jól működő rendszer arra is lehetőséget ad, hogy valami énidőt is kiszorítsunk magunknak a tennivalók tengerében. Arról, mégis hogy lehet ezt jól csinálni, Erdélyi Boróka időgazdálkodás- és hatékonyság-szakértőt kérdeztük. 

Teljesen újfajta beosztást kell készíteni a családnak, semmi sem akkor és úgy történik, ahogy megszoktuk vagy kényelmes lenne. Hogyan lehet így tervezni, és milyen szempontokat vegyünk figyelembe?

Ahogy tavasszal, úgy a mostani időszakban sem lehet eléggé hangsúlyozni a napirend szükségességét. Természetesen nem percre beosztott menetrendet kell követni, de minden szempontból, a gyereknek és a felnőttnek is fontos, hogy legyen kerete, ritmusa a napnak. Így biztosíthatjuk, hogy minden fontos tevékenységre jusson idő. Ezt a napirendet lehetőség szerint együtt alakítsátok ki: a gyerekek ezáltal részesei lesznek a folyamatnak, és sokkal inkább magukénak érzik majd az új napirendet, mintha csak rájuk erőltetnénk.

Erdélyi Boróka portréja
Fotó: Csanyi Anita / saját

Azt mondod, üljünk le a gyerekkel, és találjuk ki együtt, hogyan hozhatnánk ki a legjobbat a jelenlegi helyzetből?

A napirend kialakításakor a fix tevékenységeken túl (például törzsidő a munkahelyen, digitális órák, online edzés) mindenképp figyelembe kell venni a gyerekek bioritmusát. Ez nagy segítség lehet a munkaidő kialakításakor; ha muszáj mellettük dolgozni, akkor a nyugodtabb periódusaikra kell időzíteni a munkaidőt, a házimunka pedig maradjon a zajosabb órákra.

Ez nagyszerű, de több részletben sem tudok összesen nyolc órát dolgozni egy nap, elmélyülni valamiben pedig szinte lehetetlen. 

A mostani helyzetnek van egy olyan előnye, hogy némiképp rugalmasabban tudunk gazdálkodni az idővel, tehát megtehetjük, hogy a megszokottól eltérően szervezzük a napokat; ez igaz a munkaidőre is. A klasszikus 8 órás munkanap gyerekek mellett még akkor is életszerűtlen, ha az egyik szülő kizárólag a gyerekekkel tud foglalkozni, ha pedig mindketten dolgoznak, netán valaki egyedül neveli a gyerekét, egyenesen lehetetlen külső segítség nélkül. De ezen nem érdemes aggódni! Fókusz és hatékonyság szempontjából a 8 órás munkanap egyébként sem praktikus: legalább ugyanannyit lehet haladni pár 1-2-3 órás blokkban, ha ügyesen választjuk meg ezek idejét és hosszát. A kisebb időblokkokat könnyebben lehet egymáshoz képest eltologatni, így megvalósul egy olyan ritmus, amelyben mindenkinek jut elegendő munkaidő, ugyanakkor mindig van valaki a gyerekekkel.

Mégis mikor üljek le dolgozni, vagy mikor élvezhetem a csendet és a nyugalmat legalább öt egybefüggő percig?

Érdemes kísérletezni a saját napirenddel is. A hajnali órák kincset érnek (legalábbis ha a gyerekek még alszanak), s bár sokan gondolják magukat született éjszakai bagolynak, gyakran kiderül, hogy csak ezt az életmódot szokták meg, valójában abszolút jól működik náluk a korán fekvő-korán kelő ritmus. Akár hajnalban, akár este találsz magadnak nyugodt órákat, szánj belőlük magadra is. Bár anyaként a végletekig tudjuk feszíteni magunkat, mégis minden eddiginél fontosabb, hogy legyen lehetőségünk töltődni. Nem most van itt az ideje a mártírkodásnak, már csak azért sem, mert a család lelkiállapota nagyban az anyáén is múlik. 

Halálosan lestrapáltnak érzem magam. Nincs túl sok humorom egész nap még repülőt hajtogatni és pónikkal játszani, a gyerek mégis kiköveteli magának. Hogyan köthetem le a figyelmét egyszerűbben?

Ami a gyerekeket illeti: a megszokott programok, foglalkozások, valamint a jól bevált gyerekfelügyeleti módok eltűntével a szülők vállára nehezedik a fejlesztés, szórakoztatás terhe is. A legkisebbek mellett továbbra sem lesz egyszerű érdemi munkát végezni, de a nagyobbacskák esetében megint csak a közös megállapodás a kulcs. Át kell beszélni, mikor mit várunk tőlük, illetve – ami még fontosabb – mikor és hogyan tudunk mi a rendelkezésükre állni. Valószínűleg újra kell definiálni a családi időket is, hiszen két szülő munkaidejét kell kigazdálkodni a digitális suli, illetve a háztartási feladatok mellett, mindezt nagyszülői, bébiszitteri segítség nélkül. Érdemes kicsit kitekinteni a megszokott megoldásokon túlra: lehet például családi idővel indítani a napot, hogy utána mindenki feltöltődve vághasson bele a napba. A gyerekek is sokkal nyugodtabbak, megértőbbek, ha tele a „figyelemtankjuk”, és ha számíthatnak arra, hogy később ismét jut nekik is idő.

Vagy el is mosogathatnának egyszer. 

Muszáj beszélnünk a házimunkáról is, amelynek mennyisége nemhogy nem lesz kevesebb, sőt. Az állandó otthonlét komoly teher főzés, takarítás szempontjából is. A józan ész megőrzésének feltétele a házimunkák egyszerűsítése, karcsúsítása, családon belüli újraosztása. A jelenlegi helyzet például kiváló alkalmat jelent arra, hogy a gyerekeket is elkezdjük bevonni a feladatokba. Ám valamennyi házimunka mindenképp megmarad, amit ha okosan osztunk el, akkor a hasznunkra fordíthatjuk, hogy egész nap otthon vagyunk. Tehát elő a kockás papírral és a családtagokkal, és tervezd meg az elkövetkező heteket! Alakítsatok ki időt a munkára, a tanulásra, az együttlétre és az egyedüllétre; minden mást pedig tegyetek takarékra. Nem most van itt az ideje a minden irányba történő megfelelésnek, a cél a túlélés, testi és lelki értelemben egyaránt.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.