Nem eszik meg semmit, amit még nem látott. Kiköpköd mindent, aminek zöldségíze van, vagy kicsit is keserű. Szétszálazza a banánt is, és csak a felét eszi meg, a többi pfuuuj. Akármit teszünk elé, előbb fintorog, mint hogy megkóstolná. Bezzeg ha azt látja, hogy mások is azt eszik, máris vidáman lapátolja befelé. Nem, nem az ember kölykeiről beszélünk, hanem az állatokéról – legalábbis róluk is. A válogatósság ugyanis nagyon hasznos, esetenként életmentő védekezőrendszer is: ha valami ismeretlen vagy furcsa szagú élelmet találunk, csak akkor tekintjük biztonságosnak, ha azt látjuk, mások is ezt eszik, és lám, nincs semmi bajuk. Így már egész másképp néz ki a gyerekeink válogatóssága, nem igaz?
Nem baj, ha válogat
Ezt – főleg az ősember esetében – a mindenevők dilemmájának nevezik: sokféle növényt fogyasztottunk, új dolgokat próbáltunk ki, ugyanakkor óvatosnak is kellett lennünk, nem tudtuk, melyik mérgező, melyik nem. Evolúciós szempontból kifejezetten előnyös, ha az embergyerek kétéves korától kezdve, amikor már önállóan keresgél táplálék után, extrém óvatossá válik, és csak azt eszi, ami ismerős, megszokott, biztonságos számára. A felnőttek ugyanis már rendelkeznek olyan erős szervezettel, hogy akár egy mérgezéssel is elbánjanak: a gyomorrontás kellemetlen, de nem feltétlenül halálos. A gyerekek azonban sokkal könnyebben kiszáradnak, és nincs olyan fejlett védekezőrendszerük, mint a nagyoknak.
Így kell enni a skorpiót!
Érdekes folyamaton mennek keresztül az élőlények, mire – jellemzően a szüleiktől – megtanulják, mit ehetnek meg, és mit nem. A selyemmajomkölykök például szinte semminek sem állnak neki, válogatnak, s csak akkor gyorsul fel az étkezéshez kapcsolt döntési folyamat, akkor vállalnak kockázatot, ha a fajtársaktól is ezt látják. Ugyanez a viselkedés a legtöbb majomfajnál megfigyelhető, ahogy a neofóbiás, azaz minden új ételtől berzenkedő gyerekeknél is.
A megfigyelés ugyanakkor sokszor nem elég. A szurikátaszülők konkrétan időt és energiát szánnak arra, hogy megtanítsák utódaiknak a skorpióevés rejtelmeit. E tudás nélkül nagyon veszélyes lenne a mérgező állathoz nyúlni. Épp ezért a kölykök először egy halott skorpiót kapnak kézhez, amit tanulmányozhatnak. Amikor ez már jól megy, a felnőttektől élő, de méregtövisétől előzetesen megfosztott példányokat kapnak, hogy megtanulják elkapni és megölni a prédájukat. Csak miután mindent elsajátítottak, jöhet az önálló skorpióvadászat. Hasonló folyamat megy végbe a konyhánkban, amikor a gyerek azt látja, hogy a húst előbb meg kell sütni, és csak azután fogyasztható, vagy amikor együtt főzünk valamit.
Ha anya megeszi, nem lehet olyan rossz
A kutatók között sincs egyetértés abban, mely fajok tanítják ennyire nyilvánvalóan új táplálékok elfogyasztására utódaikat, és melyek nem. Annyi bizonyos, hogy ez a viselkedés nem csupán az emberekre jellemző. Az állatkölykök is válogatnak, s később is csak azokat az ételeket hajlandók kipróbálni, amelyeket szüleiktől kaptak. Lehet, hogy legközelebb nem kéne külön főznünk a gyerekünknek, hanem azt kéne adni neki, amit mindenki más is eszik a családban?
Csak a csirkemell, semmi más
Ha húsevésről van szó, a legtöbb gyerek ragaszkodik bizonyos testrészekhez: csak a melle húsát, csak a combját hajlandó megenni, és hosszan sorolhatnánk. Ugyanez a válogatás megfigyelhető a ragadozó állatok között is, igaz, más okból. Számukra létfontosságú, hogy bizonyos szervekből, testrészekből meglegyen a napi vagy heti adagjuk. Épp ezért speciális éhségérzeteiket követve a pókok csak a hangyák fehérjedús fejét, nitrogénban dús lábát vagy zsírokban gazdag zsigereit eszik meg, a gepárdok és az oroszlánok pedig ugyanígy válogatnak a gazellák és a zebrák testrészeiből. A kutatók szerint talán ez a válogatósság okozza nálunk, embereknél azt, hogy a kalóriadús ételeket kívánjuk meg a leggyakrabban. A gyümölcsök és zöldségek egészségesek ugyan, de kevesebb energiával látnak el, mint mondjuk a sült krumpli vagy a csokoládé.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
A legválogatósabb állatok a földkerekségen
Ha úgy érzed, a gyereked mindenkit felülmúl a válogatósságban, ez a lista talán megnyugtathat. Az egyik legismertebb válogatós állat, az óriáspanda mindenkin túltesz. Étrendjének 99 százalékát a bambusznövény levelei, illetve szára adják. Cserébe azonban napi 18 kilónyit kell elrágcsálnia a tápanyagban nem túl gazdag növényből ahhoz, hogy egészséges maradjon. Ez nem is olyan egyszerű folyamat, ráadásul teljes mértékben helyhez köti a populációt. Ugyanezt mondhatjuk el az eukaliptuszfüggő koalákról is.
A kolibrik sem jobbak: gyors anyagcseréjük miatt folyamatosan táplálkozniuk kell, de csak virágok nektárját hajlandók elfogyasztani – no és néha, ímmel-ámmal egy-egy rovart. Folytathatnánk a sort például a keselyűkkel, akiket nem lehet rávenni arra, hogy frissen ölt prédából lakomázzanak, a kérgesteknősökkel, akik csak medúzát esznek (és persze helyettük tévedésből műanyag zacskókat), a csigászkányákkal, akiknek nevükben van a teljes étrendjük, vagy a kék bálnákkal, akik a legnagyobb emlősök a Földön, mégis kizárólag az egyik legkisebb rákfélével táplálkoznak – naponta tízmillió krillt kell megenniük. Ehhez vegyük hozzá, hogy még a mindenevő állatok között is léteznek olyan egyedek, amelyek határozottan válogatósak maradnak egész életükben – pedig a lehetőségük meglenne, a széles választék adott –, s máris lejjebb megy a vérnyomásunk a családi vacsora közben.
