5 tipp, amivel könnyebben eljön a szobatisztaság

Mind szeretnénk, ha időben és minél zökkenőmentesebben, erőltetés nélkül menne végbe a gyerek szobatisztává válása. A külső és belső elvárások azonban könnyen elbizonytalaníthatnak minket abban, hogy jó úton haladunk-e. Ezért hoztunk nektek pár tippet a felkészülésre.

A gyerekek nagyjából két és fél éves koruk körül válnak éretté arra, hogy elhagyják a pelenkát, és egyre tudatosabban kezdjék használni akár a bilit, akár a WC-t. A folyamat azonban sokösszetevős, tele egyéni eltérésekkel, amelyek könnyen kelthetnek aggodalmakat a szülőkben. Mind szeretnénk, ha minél zökkenőmentesebben és időben menne végbe a változás, anélkül, hogy különösebben erőltetni kellene a gyereket. Nem szeretnénk traumát okozni neki és végleg eltántorítani, de azt sem, ha a szobatisztaság hiánya miatt az óvodában megszólnák, kinéznék őt vagy minket, amiért még nem tart ott, ahol „kéne”.

Szerzőnkről

Tarkovács Cecilia szülő-gyerek coach, a kisgyermekkori fejlődés és nevelés elkötelezett szakértője. Több mint öt éves kisgyermeknevelői (bölcsődei) tapasztalata terelte a szülők célzottabb támogatásának irányába, majd saját praxisának megalapítására.

Szülőnek lenni állandó változást jelent, amivel nem mindig könnyű egyedül megbirkózni. Szülő-gyerek coachként célja támaszt nyújtani mindazoknak, akiknek küzdelmük, nehézségük vagy csak kérdésük adódik a gyereknevelés és a családi hétköznapok kérdéskörében.

Különösen kezdő szülőként ez komoly belső konfliktust tud okozni. Gyakran napi szinten bizonytalanodunk el, hasonlítgatjuk a gyerekünket a kortársakhoz, és tesszük fel magunknak a kérdést: Vajon jól teszem, amit teszek? Elég kitartó vagyok, vagy éppen túl karót nyelt, aki csak fokozza a problémát? Néha nehéznek bizonyul megfelelni a külső elvárásoknak, ami kétségbe ejt és tanácstalanná tesz minket, teljesen érthető módon. Hogy a segítségetekre lehessünk a belső zűrzavar tisztázásához, most összegyűjtöttünk pár hasznos információt és tippet, hogy minél jobban értsétek, miként zajlik ez a fejlődési folyamat, és hogyan tudtok benne megfelelő partnerek lenni.

Fejlődési háttér

A szobatisztaság kialakulása akár egy többszereplős egyenlet, ami csak akkor tud megfelelően megvalósulni és megerősödni, ha minden összetevője a helyén van. Kellően érettnek kell lennie a gyereknek érzelmileg, értelmileg és testileg ahhoz, hogy problémamentesen váljon szobatisztává. A gyerekek nagyjából kétéves koruk körül lépnek bele az úgynevezett anális szakaszba (Freud pszichoszexuális elmélete után), ahol is a figyelem természetes módon fordul az ürítéssel kapcsolatos izmok akaratlagos irányítására. Azaz a gyerekek általánosságban ekkor válnak fokozatosan éretté arra, hogy megtanulják tudatosan felismerni ürítési szükségletüket, valamint visszatartani és elengedni a szükséges izmokat.

A testi fejlettség mellett az értelmi érettség is fontos tényező: azaz hogy a gyerek részéről kellő figyelem és érdeklődés irányuljon a folyamatra. Ez általában szintén természetesen jön létre a korral, kisebb eltérések viszont előfordulhatnak.

Az érzelmi felkészültség már gyakran elkerülheti a figyelmünket, pedig szintén nem elhanyagolható tényező. Tekintve, hogy ebben a korban az érzelmek irányítanak elsősorban, érthető, hogy a gyerekek ehhez a folyamathoz is érzelmeket kötnek. Talán mulatságosnak hangzik, de a kicsiknek gondot okozhat feldolgozni, hogy ilyenkor egy „részüktől” meg kell válniuk, és ez oké. Az önállósodás és az elszakadás itt is megjelenik. Nem kis feladat ez számukra, és komolyan megnehezítheti, ha ellenérzéseiket és kudarcaikat a felnőttek további elutasításai, büntetései, esetleg szégyenkezései követik. A gyerekek között gyakoriak az apróbb fejlődésbeli eltérések, ezek miatt kevésbé kell aggódnunk tehát. Amire érdemes odafigyelnünk, hogy az említett három terület minden esetben közrejátszik a folyamat sikerességében, ezért az érettség felmérése során ezeket kell szem előtt tartanunk és nem csupán a gyerek korát.

Fontos, hogy érdekelje a téma
Fontos, hogy érdekelje a témaFotó: Catherine Delahaye / Getty Images Hungary

#1 Figyelj fel az érettség jeleire!

A gyerek életkora és a pedagógusok esetleges nyomása mellett fontos, hogy magad is felfigyelj a gyerek érettségének jeleire. A testi érettség jele lehet, hogy a nap folyamán egyre hosszabb ideig marad száraz a pelenka, majd szinte pillanatok alatt telik meg. Ez arra enged következtetni, hogy a gyerek fizikálisan már képes a vizelet időleges visszatartására. Az értelmi és érzelmi érettsége is megnyilvánulhat azáltal, hogy mekkora figyelmet fordít a témára. Mutat érdeklődést a többi gyerek, esetleg a szülők WC-használatának szokásai iránt? Nézelődik? Kérdez? A saját ürítése és a vele kapcsolatos gondozási feladatok során mennyire van mentálisan jelen a tevékenységben? Minél kíváncsibb, érdeklődőbb és nyitottabb egy gyerek a téma iránt, annál inkább készen állhat a fokozatos váltásra.

#2 Segíts számára megérteni, hogy miről is szól ez az egész!

A gyerekek számára minden új ijesztő, aggodalmat keltő lehet, hiszen ebben a kicsi korban a biztonságot sok esetben a kiszámíthatóság teremti meg, amihez ismeret szükséges. Egy gyerek a számára érthetetlen dolgokat a fantáziájával magyarázza, ez pedig gyakran bizonyul groteszknek. Ennek kiküszöbölése érdekében ajánlott őket beavatni abba, hogy mi is történik a folyamat során. Miért és mire cserélődik le a pelenka? Mire lehet számítani a bilinél? És miért nincs mitől félni a WC hangos zajától? A témával kapcsolatos mesekönyvek ebben nagy segítségünkre lehetnek, hiszen képileg és nyelvileg is a gyerekhez idomulnak. A karakterekben bajtársakra találhatnak, akikkel együttérezhetnek kudarcaikban és sikereikben, így lesznek motiváltak a további próbálkozásokra. A mesék és a közös beszélgetések segítenek a felkészülésben és az aktuális feszültségek oldásában is – de csakis erőltetés nélkül.

#3 Legyenek kedélyes, pelenka nélküli időszakok!

A mai pelenkák nagy kényelmet biztosítanak a gyerekek számára. A reklámok során is a nedvszívó képességük és a babák popsijának szárazon tartását hangsúlyozzák. Ennek eredményeképpen a gyerekek olyan kényelemben vannak, hogy kevésbé nyűgözik le őket a WC-használat előnyei. Érdemes tehát a fentebb említett tippek teljesülésével együtt bevezetni pár órás pelenka nélküli időszakokat (hétvégén, esténként), amikor a gyerek megérezheti, milyen az valójában, amikor bepisil, bekakil, s milyen, amikor visszatartja. Ennek a programnak viszont fontos, hogy pozitív legyen a töltete. Ne leckét tanítsunk a gyereknek, hanem biztonságos és bizalmas feltételeket a tapasztalatszerzésre. Vegyünk neki új alsót, ami számára is izgalmas, és engedjük gyakorolni anélkül, hogy ráerőltetnénk bármit is.

#4 Ha fél vagy ellenkezik, akkor SE a figyelemelterelést válaszd!

A szobatisztaságra való nevelés során sokan szembesülünk ellenkezéssel, ami teljesen természetes. Egyikünk sem szívesen változtat a szokásain, különösen nem, ha más kezdeményezi. A gyerekeink ellenkezését ilyenkor igyekszünk megszüntetni, amit legkönnyebben figyelemeltereléssel, jutalommal vagy alkudozással teszünk. Ezek közül egyik sem igazán célravezető ebben az esetben, hiszen mindegyik a lényegről veszi el a figyelmet, azaz arról, hogy miért is jó ez a dolog. A valódi célunk, hogy megszerettessük a WC vagy a bili használatát a gyerekkel, és nem az, hogy elterelve a figyelmét valahogy túlessen rajta. Ettől ugyanis ritkán oldódik a belső feszültsége, ami kihatással lehet akár az emésztésére is. Helyette inkább csináljunk élvezetet a WC használatából. Menjünk vele, idézzük fel közösen a kapcsolódó meséket, engedjük önállósodni, WC-t lehúzni, takarítani, kimatricázni, vagy épp játékosan elbúcsúzni a dolgától... Tegyünk bármit, ami számára barátságossá teszi a helyet anélkül, hogy elvenné róla az aktív figyelmét.

#5 Akkor se büntesd, ha szerinted szándékosan tette!

A gyerekeknek időbe telik, hogy kellő magabiztosságot szerezzenek az ürítésük szabályozásában, ehhez pedig gyakorlásra van szükségük. Előfordulhat, hogy hátsó szándékot sejtünk a bepisilések és bekakilások mögött, a büntetés viszont ilyenkor is mellőzendő. A gyerekek még ha szándékosan is pisilnek be, inkább az önkontroll érvényesítése miatt teszik, mint a mi kifejezett bosszantásunkért. Ezek egyfajta jelzések számunkra, hogy valami még hiányzik. Megoldásként pedig érdemes mindig újra végiggondolni a felsorolt tippek teljesülését.

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.