A zene hatással van az ember életére. Kultúránk szerves része, amióta csak létezünk. Nem ismerünk olyan népcsoportot, ahol ne lenne valamilyen szerepe a zenének. Mintha az életben maradásunkat szolgálná. Nemcsak a kikapcsolódásért felel, hiszen egyre nagyobb hangsúlyt kap a gyógyításban és a tanulásban is. A gyerekek fejlődésére is nagy és átfogó hatással van már a kezdetektől. A zene ugyanis mindenkiben ott él. Nem kell tanulni ahhoz, hogy értsük, hiszen pillanatok alatt képesek vagyunk értelmezi a magunk módján. Egy gyerek már a pocakban felfigyel édesanyja hangjára és mozdulataira, s már ekkor képes jelentést tulajdonítani azok zeneiségének és érzelmi töltetének. A beszédtanulás csak ezután jön. A zene segít a belső egyensúly megteremtésében, képes a gyerekeket megnyugtatni, bátorítani, saját érzelmeiket megfogalmazni. Ahhoz, hogy valóban kihasználjuk pozitív hatását a fejlődésre és a lelki jólétre, mindössze annyira van szükség, hogy lehetőséget teremtsünk rá, és engedjük.
A gyerek éneke
Robby Bellastoria Fedezd fel Afrikát (Discover Africa) című művében arról mesél, hogy a namíbiai himbák életében mindenkinek van egy saját dala. Az édesanya amikor elhatározza, hogy gyereket szeretne, addig figyel, míg meg nem hallja gyermeke énekét. Egy dalt, amit aztán az egész várandóssága alatt énekelget. Megtanítja a családtagoknak, a bábáknak, majd a többi falubéli lakosnak is, hogy közösen énekelve fogadják a babát születésekor. Később ezzel nyugtatják meg, ha megüti magát vagy ha fél. A gyermek számára ez az ének jelenti a biztonságot, ami megnyugvást, erőt és inspirációt hoz a saját nehéz helyzeteiben. A törzs azonban akkor is ezt a dalt énekli számára, ha hibát, bűnt követett el. Felismerve, hogy a büntetés nem célravezető, helyette a dallal emlékeztetik a gyereket, hogy ki is ő valójában. Segítik, hogy visszataláljon önmagához. Mert a zene valahol a külső viszontagságok és a belső érzelmek közötti kapcsolatot teremti meg, az egyensúlyt a kettő között. A mi civilizált világunk talán már távol áll ettől a hozzáállástól és hagyományoktól, ugyanakkor a zene nálunk is megkapja a kellő tiszteletet.
A zene teszi kerek egésszé a káoszt
A zene befolyással van a hangulatunkra. Vannak dalok, amik feldobnak, vannak, amik megnyugtatnak, és olyanok is, amik feltüzelnek. Olykor arra használjuk őket, hogy kizökkentsenek minket egy adott állapotból, máskor éppen arra, hogy még inkább megélhessük azt. A zene tud annyira változatos lenni, hogy mindig megtaláljuk általa, amire vágyunk. A környezetünktől jövő impulzusok gyakran konfliktusba kerülhetnek a belső világunkkal. Ezt az ellentétet néha még magunknak is nehéz szavakkal megfogalmazni, hát még megértetni és elfogadtatni másokkal. A zene azonban képes megfogalmazni a megfogalmazhatatlant, így segítve feldolgozni a belső konfliktusainkat, és szabaddá válni. Leonid Perlovsky orosz professzor, aki a nyelv és zene közötti kapcsolatot kutatta, így fogalmaz: „Míg a nyelv a világot részletes, jól megkülönböztethető darabokra bontja, addig a zene egyesíti egy kerek egésszé, a pszichénk pedig mindkettőre igényt tart.” A zene tehát, létrehozza a lelki egyensúlyt. Ez pedig különösen fontos lehet a gyerekek életében, akik még kevéssé képesek értelmezni a belső világukat. Erős érzelmeik csak elragadják őket, anélkül, hogy különösebben irányításuk lenne fölöttük. Ez már önmagában növeli a belső feszültséget, és ezt csak tetézi a felnőttek elítélő magatartása. A zene azonban segíthet, akár mondóka, ének vagy egy egyszerű dallam formájában.
A zene az önkifejezés egy eszköze. Pillanatnyi önmagunk megfogalmazása és megélése, amire olykor mindannyiunknak szüksége van. A gyerekeink azonban kezdetben nem ismerik az önkifejezés társadalmilag elfogadott módjait. Ha mérgesek, csalódottak, bizonytalanok, többnyire harapnak, csapkodnak vagy kiabálnak. A mi dolgunk olyan eszközöket adni a kezükbe, amely segíti őket úgy kifejezni érzelmeiket, hogy az ne eredményezze a társadalmi elutasítottságot. A zene éppen ilyen. A dalok és mondókák éneklése során pontosan a Perlovsky által említett kettősség valósulhat meg, hiszen míg a dallam rezonál a belső érzelmekkel, a szöveg értelmet ad a történteknek. A kettő együtt pedig nemcsak hogy oldja a pillanatnyi feszültséget, de eszközt biztosít a gyereknek a jövőben esetlegesen megismétlődő helyzet kezelésére. Egy altatódal gyakori éneklése ellazítja, megnyugtatja a gyereket, aki ezt az érzést memorizálva képes lesz akár magának is énekelni, ha diszkomfortot érez. A dalok bizonyos élethelyzetekben való alkalmazása valódi segítséget nyújt a belső és külső világ megértéséhez. Sokan még felnőttként is úgy oldjuk egyes félelmeinket, hogy énekelünk.
Mert a zene által egyfelől felismerjük és elfogadjuk az érzelmeinket, másfelől erőre kapunk. Sokkal bátrabbak, energikusabbak és koncentráltabbak leszünk. A gyerekeinknél pedig ugyanez a helyzet. Énekelni, dúdolni nekik, amikor félnek, csalódottak vagy nyűgösek, segíthet elfogadni és túllépni az adott állapoton. A zene ugyanakkor még a düh kifejezésére is lehetőséget ad. Bizonyos dalszövegek ordítása, hangszerek erőteljes megszólaltatása felszabadítja a felgyülemlett energiákat, anélkül, hogy bajt okozna. A zene tehát valahol az élet nehézségeivel való megküzdési képességet is erősíti mindössze azáltal, hogy lehetőséget ad az önkifejezésre.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
A zene akkor segít, ha szabad
A zenei önkifejezés csodálatos dolog még akkor is, ha mindezt csak zuhany alatt merjük vállalni, tekintve készségeink behatároltságát. Ugyanakkor azokban a családokban, ahol a zene központi szerepet kap, előfordulhat, hogy a gyerek nyomásként éli meg a zenével való kapcsolódást. Szülőként ugyan a legjobbat akarjuk a gyerekeinknek, ez az erős vágy és hozzáállás mégis könnyen elvakíthat minket. A mi odaadásunk számukra az elfogadás helyett az elvárásokat tükrözheti. De mi lenne, ha csak hagynánk őket saját tapasztalatokat szerezni a zenével? Victor Wooten világhírű basszusgitáros szerint a zene mindenkiben szól, csak meg kell tudni hallani. A gyerekek úgy tanulják a legjobban a zenét, akár a nyelvet. Hallgatják és próbálgatják. A korai zenei nevelés is erre épül, hogy a gyerekeknek egyszerűen lehetőséget biztosítson, erőltetés nélkül.
Van azonban egy fontos dolog, amit Wooten is kiemel Tedx-előadásában. Amikor a gyerek beszélni tanul, mi, felnőttek, nem javítjuk ki. Tudjuk, hogy nem elvárható, hogy egyből minden szót helyesen ejtsen, ezért helyette mi alkalmazkodunk. Mi tanuljuk meg az ő kiejtését és megfogalmazását, sőt néha használni is kezdjük. Wooten szerint a zenét is ekképpen kellene tanítanunk. Nem a szolfézzsal és a hangszer részeinek megnevezésével kellene kezdenünk a tanítást, mert ez olyan, mintha a beszédet a hangképző szervek megtanításával indítanánk. Mindenkinek megvan a saját hangja, a saját zenéje, mindössze arra van szükség, hogy lehetőséget biztosítsunk ezek felfedezésére. Nem baj, ha hamis! Nem baj, ha más a dallam! Nem baj, ha még inkább csak zaj! A zene akkor segít, ha szabad. Ha nem elvárások ösztönözik, hanem egyszerű, őszinte, belső érzések. Ha mi, felnőttek csak asszisztálunk, példát mutatunk, és lehetőséget teremtünk, ráhagyva a valódi döntést a gyerekeinkre.
