10-11 évvel ezelőtt sok mindent megadtam volna egy, a hozzátáplálással kapcsolatos hiteles és gyakorlati kalauzért. Nemcsak a szakmai ajánlások és a különböző szülőcsoportokban megfogalmazott elvek tértek el jelentősen, de szüleim generációjának tagjai is egészen más tanácsokkal leptek meg, mint amilyenekre ösztönből hallgatni tudtam volna. A probléma a ma kisgyerekes szülőinek is ismerős.
Ambrus Évával, a ManóMenü bloggerével és tulajdonosával friss babaszakácskönyve, az Anya, kérek még! Hozzátáplálás egyszerűen kapcsán beszélgettünk. A BOOOK Kiadó gondozásában, szakértők bevonásával, a szerző személyes élményeire és a kiterjedt blogközösség tagjainak tapasztalataira alapozva elkészült munka mögött a maga nemében egyedülálló, végre megnyugtató konszenzus áll.
Évát többek közt arról faggattuk, mik a hozzátáplálás legnagyobb buktatói, és mi kell ahhoz, hogy egészségesen táplálkozó felnőtt legyen majd a gyerekünkből.
A könyvet végigböngészve nagyon korszerű, kevés, de jó minőségű hozzávalókból készített ételeket látunk. Fiad születése előtt is egészségesen/tudatosan táplálkoztál, vagy már anyaként kezdtél érdeklődni a téma iránt?
Tulajdonképpen kényszer volt, hogy jobban odafigyeljek arra, mit eszem. Sok évvel ezelőtt, az esküvőnk után szinte azonnal szerettünk volna babát. Ez azonban messze nem volt olyan egyszerű, mint ahogyan elképzeltük. Pár év küzdelem és sikertelenség után a megoldást viszont nem a gyógyszerek vagy a műtét hozta el számunkra, hanem a kiegyensúlyozott táplálkozás. Ez akkor az orvosomnak legalább akkora döbbenetet okozott, mint nekem. Látva, milyen óriási jelentősége van a táplálkozásunknak, nem volt kérdés, hogy a kisfiamnál az étkezésre legalább akkora hangsúlyt fogok fektetni, mint minden másra. Mert bizony ezt nem lehet félvállról venni. El sem tudjuk képzelni, milyen nagy hatással van a későbbi táplálkozási szokásaikra ez az időszak.
Amit tőlünk látnak a gyerekeink, az lesz számukra a minta, ami aztán egész életükön át elkíséri mindegyiküket. Ha képesek vagyunk a kiegyensúlyozott táplálkozásra megtanítani őket, már nagyobb ajándékot adtunk nekik, mint gondolnánk.
Kire, mire hallgattál, amikor a saját gyereked hozzátáplálásáról volt szó? Mi okozta neked a legnagyobb nehézséget, amikor el akartál indulni az úton?
Azokkal a gondokkal küzdöttem, mint a legtöbb szülő. Szerintem a legnehezebb az, hogy eligazodjunk az információrengetegben és a kért vagy kéretlen tanácsok tömkelegében. Amikor én tápláltam hozzá a kisfiamat, hatalmas kontraszt volt a hazai és a külföldi ajánlások között. Én jellemzően amerikai cikkeket, könyveket, oldalakat olvastam, és azt láttam, hogy itthon fényévekre voltunk ettől, és bevallom, én is nagyon sokszor elbizonytalanodtam. De viszonylag hamar felismertem, hogy néhány alapinformáció tudatában, ha a gyerekemre és az ő jelzéseire, valamint a saját megérzéseimre hallgatok, akkor túl nagy hibát nem fogok ejteni.
Ha ugyanis a baba jókedvű, élvezi az evést és megfelelően fejlődik, jó úton járunk.
Ez a tapasztalás volt a legnagyobb motivációm abban, hogy létrehozzam a ManóMenüt, hogy a többieknek már ne kelljen tévhitekkel és hiányos, régimódi tanácsok között bizonytalankodnia. És ez a vágy hívta életre a BOOOK Kiadónál megjelent Anya, kérek még! című szakácskönyvemet is.
A hozzátáplálásról
Az egészséges csecsemő optimális táplálási módja a 6 hónapos korig tartó – a csecsemő igénye szerinti – kizárólagos szoptatása, amely hozzátáplálás mellett egyéves korig a domináns táplálási mód. A hozzátáplálás egy folyamat, amely akkor kezdődik, amikor az anyatej önmagában már nem elegendő ahhoz, hogy megfeleljen a csecsemő táplálkozási igényeinek, és ezért más élelmiszerekre és folyadékokra is szükség van mellette. A hozzátáplálás során lehetőség van megalapozni gyerekünk jó egészségi állapotát és megfelelő táplálkozási szokásait is.
Mennyire bonyolult dolog az otthon készített ételekkel való hozzátáplálás? Megéri fáradni a főzőcskézéssel, ha a bolti polcokról pontos életkori ajánlással ellátott, kész ételt vehetek le?
Egyáltalán nem bonyolult. Csak azért tűnik annak, mert rengeteg az ellentmondásos információ, és minden állításnak az ellenkezője is megtalálható az interneten. Ezért volt nagyon fontos számomra, hogy megkérdőjelezhetetlen szakembereket kérjek fel a lektorálásra, és hogy így olyan munka születhetett, melynek tartalmát tekintve a gyerekorvos, a védőnő, a dietetikus, a gyógyszerész, a pszichológus és az élelmezésvezető is egyetért.
Ez szerintem hatalmas segítség az édesanyáknak is, hogy merre induljanak el, amikor elkezdenek főzni a babájukra. Én úgy gondolom, csak jót tesznek azzal, ha főznek a gyereküknek. Ettől függetlenül nem vagyok bébiétel-ellenes, úgy gondolom, megvan a helye a hozzátáplálásban is. Sok olyan szituáció van, amikor hihetetlen segítség lehet, gondolok itt például az utazásra vagy nyaralásra, vagy ha hirtelen lebetegszünk és épp csak arra van energiánk, hogy ellássuk a babát. Ugyanakkor azt gondolom, számtalan előnye van annak, ha mi magunk készítjük el otthon a baba ételeit. Sokkal több alapanyaggal, állaggal, ízzel tudjuk így megismertetni a babánkat, aminek a későbbi időszakban kiemelkedő szerepe lesz.
Honnan inspirálódtál, hogy gyűlt össze ez a rengeteg recept?
Leginkább a ManóMenü csoportból, ahol rengeteg ötletet, tapasztalatot osztunk meg egymással. Fontosnak tartom, hogy egy recept ne csak egészséges, hanem finom is legyen, hogy elsősorban hazai alapanyagból készüljön, és nem utolsósorban a kicsik is szívesen fogyasszák, hiszen máskülönben mit sem ér az egész. Nem gondolom ugyanakkor, hogy ez csak bio alapanyagokból valósítható meg. Szerintem elsősorban arra kell időt szánni, hogy olyan forrásokat kutassunk fel, amelyekben megbízunk. Az is fontos volt, hogy a könyvben sokféle konyhatechnológiai eljárást mutassak be, olyan kímélő elkészítési módokat, amelyek a lehető legtöbbet őrzik meg az ételek valódi értékéből. Szerintem sokan lesznek az olvasóim közül, akik előtte szinte egyiket sem használták, így biztos vagyok benne, hogy egy teljesen kezdő szülőnek is nagy segítség lesz.
Nagyon tetszett a könyvben, hogy nemcsak kifejezetten babáknak szóló ételeket mutattál be, hanem olyan ételek babaverzióját is, amiket egyébként az egész család eszik: a könyvedben megtalálható a vadas, a bolognai vagy a pizza bébiverziója is. Fontos, hogy a legkisebb is a családdal egyen?
Szerintem babakorban is nagyon fontos, hogy amikor megoldható, együtt egyen a család. Sok esetben derül ki például egy-egy evési problémával küzdő kisgyereknél, hogy a fő gond azt, ha nem együtt eszik a család, a kicsi csupán etetve van, ő maga soha nem vesz részt a családi étkezésekben, így a megfelelő mintákat sem tudja elsajátítani. Nagyon fontos témának tartom ezt, és szintén szenteltünk egy külön fejezetet ennek a könyvben is. Emellett úgy gondolom, az is nagyon fontos, hogy amikor nem muszáj, ne kelljen a babának külön főzni, mert így levehető egy plusz teher a szülők válláról is. Ez, ha a család is jó minőségű alapanyagokból, kíméletes konyhatechnológiával és fűszerezéssel készült ételeket fogyaszt, már nem is olyan nehéz, és így nemcsak a baba tanul a családtól, de a család is profitál abból, hogy a legkisebbnek egészséges ételeket készítünk. Ha ez megvalósul, akkor már akár a hozzátáplálás első pillanatától ehet a baba a családnak készült ételekből.
Mi van akkor, ha csupa finom ételt, gyönyörűen tálalok a babámnak vagy a kisgyerekemnek, mégsem eszik? A szülők egy része ilyenkor inkább feladja az elveit, csak egyen a gyerek, és sokszor hosszú távra rögzülnek rossz étkezési szokások. Mit gondolsz erről?
Azt mindenekelőtt érdemes tudni, hogy a válogatás vagy az újdonságok elutasítása mondhatni, életkori sajátosság is, a legtöbb gyerek ezen túlesik. Van, akinél hetekig tart, van, akinél akár évekig is. Nyilvánvalóan nagyon fontos, hogy reálisan lássuk ezt szülőként, és ha ténylegesen problémát okoz, akkor érdemes szakemberhez fordulni. Ugyanakkor rengeteget tehetünk mi magunk is azért, hogy ez minél kisebb gondot okozzon. Ezt pontról pontra át is vesszük a könyvben: hogy pontosan mikor beszélünk válogatósságról, mikor ételneofóbiáról, illetve mikor szelektív evésről. Ez ugyanis a 3 leggyakoribb dolog, amivel a szülők szembetalálkozhatnak a gyereküknél, és nem mindegy, hogy melyikkel állunk épp szemben.
Sok családban probléma az is, hogy bár otthon igyekeznek figyelni a kicsi táplálkozására, a nagyszülők vagy más, a gyerek életében aktív szerepet vállaló családtagok nem mindig partnerek ebben. A legjobb szándékkal bár, de keresztülhúzzák a szülők terveit amikor egy kis csokit vagy más édességet adnak a kicsinek. Mit gondolsz erről?
Itt megint csak az a kérdés, hogy otthon mit lát a gyerek. Ha azt, hogy anya és apa is teljes természetességgel eszi naponta többször is a tábla csokit, akkor nagy valószínűség szerint ő is ezt a mintát fogja követni, és ebben nem a nagyszülő lesz a hibás. Ráadásul én egyáltalán nem hirdetem azt, hogy a csokoládé ördögtől való lenne, szerintem meglehet a helye egy kisgyerek étkezésében. Én magam két dolgot tartottam szem előtt ezzel kapcsolatban a saját kisfiamnál. Az első az volt, hogy amíg nem ment közösségbe, tehát nem tudta, hogy mi az, addig én nem adtam neki, hiszen alapvetően mi sem eszünk itthon csak úgy csokoládét, maximum sütéshez használok jó minőségű étcsokit. Ebből kapott, ha meg szerette volna kóstolni éppen amikor sütéshez használtam. Viszont azóta sem misztifikáljuk túl ezt a dolgot, nem kötjük semmihez, ha esetleg kap valakitől, és meg szeretné enni. Ha tudjuk azt irányítani, hogy csak jó minőségű csokoládét egyen, és azt is heti max 1-2 alkalommal, de mindemellett kiegyensúlyozottan táplálkozik, akkor ezzel szerintem az égvilágon semmi gond nem lehet.
Ami miatt a bolti édességek nekem nem annyira szimpatikusak, az a rengeteg olyan hozzávaló, ami egy otthon elkészített verzióban egyáltalán nem található meg. Főként emiatt is került bele a könyvbe több bolti édesség otthon is elkészíthető verziója, például a házi tejszelet vagy a túró rudi.
Mi az a 3 legfontosabb dolog, amit minden szülőnek tudnia kellene a hozzátáplálásról?
Szerintem az a legfontosabb, hogy megértsük, miért kiemelten fontos a megfelelő hozzátáplálás. Miért kell odafigyelnünk arra, hogy ezt a lehetőségeinkhez mérten a legjobban, de ne görcsösen, kétségekkel tele tegyük. Nem 3 vagy több dolgot emelnék ki, mert ez egy folyamat, ami folyamatosan változik, fejlődik, halad a maga ütemében, és meg kell értenünk, hogy minden baba más. Mindenkinél mások lesznek a nehézségek, és más lesz az, ami szinte észrevétlenül megy a maga útján. Az étkezéssel kapcsolatban, illetve a felelősségek megoszlásával kapcsolatban már inkább lehet fontosabb dolgokat kiemelni. Tetszik, és szerintem nagyon fontos az a gondolat, amelyet Ellyn Satter fogalmazott meg: a szülőnek szerinte (és szerintem is) abban kell döntenie, hogy mikor, hol és milyen ételt kínál a gyerekének, de a gyerekre kell bíznunk azt, hogy ebből eszik-e, és ha igen, akkor mennyit. Ha ezeket a szerepeket így tudjuk rögzíteni, kevesebb gondunk lesz a hozzátáplálással is.
