Pszichológiai vizsgálatok tanúsága szerint a legtöbb szülőnek van kedvenc gyermeke. A meglehetősen általánosnak tekinthető jelenség hátterében a gyermek neme vagy a születési sorrendben elfoglalt helye éppúgy állhat, mint a szülővel közös érdeklődési terület megléte.
Van kedvenc gyermeked szülőként?
A felnőttek azonban továbbra is tagadásban vannak önmaguk előtt, hiszen az, hogy jobban kedvelik valamelyik gyermeküket, óriási kudarcélmény, tabusítandó dolog, a bűntudat kiapadhatatlan forrása. A valós vagy észlelt preferencia viszont konfliktusokat és negatív érzéseket eredményezhet a gyermekekben, kiváltképp, ha kivételezés is társul hozzá. Ezek a tapasztalatok olyan sebeket ejthetnek a kicsikben, amik a felnőttkori lelki jóllétükre is kihathatnak.
Tracy Asamoah gyermekpszichiáter szerint csak akkor van esélyed mindegyik gyermekeddel fejleszteni a kapcsolatodat, hogyha őszinte vagy magaddal. Ha a tudattalan motivációidat önreflektíven felszínre hozod és megdolgozod, sokkal egészségesebb családi környezetet alakíthatsz ki.
Tracy Asamoah Texas állambeli Austinban működő gyermekpszichiáter, rendszeres szerzője a Psychology Today oldalnak. Főként szorongásos, hangulat- vagy figyelemzavarral, illetve autizmussal diagnosztizált serdülők és családjaik fordulnak hozzá. A személyközi kapcsolatok és a gyógyulás összefüggései foglalkoztatják leginkább a szakembert, klinikai munkájában éppúgy, mint a hétköznapi emberi interakciók során.
Csak a kedvencemet szeretem igazán?
Cikkében Asamoah arra hívja fel a figyelmet, hogy a kedvenc gyermek jelensége nem feltétlenül a szeretetről szól. Sokan azok közül, akiknek van kedvenc gyermeke, alapvetően nagyon szeretik a gyerekeiket. Előfordul azonban, hogy az egyik gyermekük személyisége jobban rezonál az övékre, vagy valamelyik gyermekkel egy adott időszakban sokkal könnyebb kijönni.
Valójában az, hogy miként érzel a gyermekeid iránt, sokszor többet elárul a saját belső világodról, mint róluk.
Ha jobban megismered önmagad, és reflektálni tudsz arra, hogy a saját érzéseid, gondolataid, késztetéseid miként hatnak a szülői magatartásodra, mindegyik gyermekedhez jobban tudsz majd kapcsolódni.
#1 Szabadítsd fel gyermekeidet a saját múltad terhétől
A gyermekeidhez való viszonyulásod oka sok esetben saját múltbeli élményeidben keresendő, abban, hogy miként kapcsolódtál a szüleidhez és a számodra fontos felnőttekhez. Az is előfordulhat, hogy a gyermeked az életed egy meghatározó szereplőjére emlékeztet: például egy szeretett nagyszülődre, így a vele töltött idő hasonlóan kellemes érzéseket hív elő benned. Megeshet azonban, hogy egy olyan valaki jut eszedbe folyton a gyermekedről, akivel rengeteg konfliktusod volt az életben, vagy aki bántott téged. Így azok a viselkedések, amelyet rá emlékeztetőként észlelsz, triggerként funkcionálnak: azaz minden új vélt vagy valós sérelmed korábbi sérelmek sorát felidézve jóval intenzívebben hat a lelkedben.
Fontos azonban leszögezni: egy gyermek-felnőtt kapcsolat alakulásáért mindig a felnőtt a felelős. Ha tisztában vagy a lelkedben dúló viharokkal, akkor a benned lévő feszültségeket nem fogod összemosni a gyermekedből jövő hatásokkal. Elengedhetetlen, hogy gyermeked egy saját jogán létező ember lehessen, ne múltbeli démonjaid vetítővásznaként kezeld őt, hanem az ő fejlődő személyiségére tudj reagálni, a lehető legkonstruktívabban.
#2 A gyermekedre reagálsz, vagy önmagadra?
Sok szülő olyan vonásokat ünnepel a gyermekében, amit saját magában is kedvel. Ha pedig olyan negatív tulajdonságokat vélünk felfedezni a fiatalban, ami bennünk is megvan, még hevesebben ellenkezhetünk. Gyakran azonban a gyerekeknek még csak közük sincs azokhoz a jellemzőkhöz, amiket a felnőttel tulajdonítanak nekik.
Sosem a gyermek viselkedésére reagálunk, hanem amit a gyermek viselkedéséről gondolunk.
Könnyű abba a hibába esni, hogy a szülő a saját belső, tudattalan feszültségeit vetíti ki a gyermek viselkedésére, melyekkel aztán a gyermeknek tulajdonítva kezd valamit. Ha azonban kellő önismerettel rendelkezel, a gyermekedet is nagyobb eséllyel ismerheted meg, mert magabiztosabban fogod látni, hogy hol érsz véget te, hol kezdődik ő. A projekciók működéséről korábbi cikkünkben írtunk részletesen.
#3 A gyermekeiddel való kapcsolatod dinamikusan változik
A családi kapcsolatok az összes többi emberi kapcsolathoz hasonlóan nem rögzültek, nincsenek kőbe vésve. Az élet örömeinek, kihívásainak megfelelően, az egymásról szerzett tapasztalatok függvényében folyamatosan változnak, a kapcsolat minősége nem a vérségi köteléken múlik. Ez azt is jelenti, hogy a különböző életszakaszokban a kapcsolat újradefiniálása zajlik, a kényelmes távolság kialakítása, az egymáshoz való kapcsolódás örömteli módjainak újrafelfedezése.
Ezekben a folyamatokban előfordulhat például, hogy az egyik évben a legidősebb gyermekedhez, a rákövetkező évben pedig a középsőhöz érzed magad egy picit közelebb. Ha az összes gyermekedet nagyon szereted és gondoskodsz róluk, akkor ez teljesen természetes. Ezekre a változásokra érdemes felfigyelned, mert információt hordozhatnak számodra a saját belső folyamataidról. Ha többet megértesz önmagadból, a családi kapcsolataidat is kiegyensúlyozottabbá teheted. Ez pedig egy soha véget nem érő folyamat. Erőfeszítéseid egyik sikere abban nyilvánul meg, ha
felnőtt gyermekeid nemcsak azért töltenek veled időt, mert a szülőjük vagy, hanem mert szeretnek veled lenni.
Záró gondolatok: ha tagadod, nem tudsz megküzdeni vele
Noha a szülői (különösképpen az anyai) szeretet idealizált formában jelenik meg a társadalomban, a szülő-gyermek kapcsolatban is vannak mélységek és magasságok, mint bármely más emberi kapcsolatban. Felnőttként persze a te felelősséged, hogy proaktív módon keresd a fejlődési lehetőségeket, ha szükséges, mások segítségét kérve a kapcsolat rendezésében.
A legtöbb szülő esetében természetes az, hogy mutatkozik némi eltérés a gyermekeik kedvelését illetően. Ha mindegyiküket nagyon szereted és gondoskodsz róluk, akkor ez a beismerés lehetőség lehet a tanulásra, hogy önmagad mélyebb megértésével tudatosabban építsd a családi kapcsolataidat is.
