Így változik a gyerek agya, ha bullying áldozatává válik

Olvasási idő kb. 3 perc

Rengeteg kutatás foglalkozik a bullying káros következményeivel, most azonban azt vizsgálták, hogy milyen fizikai hatást gyakorol az agyra az iskolai zaklatás.

A Sci-News számolt be arról a kutatásról, melynek eredményei szerint azoknak a fiataloknak az agya, akiket az iskolás évei alatt zaklatnak, strukturális változáson megy keresztül, nagyban növelve ezzel a mentális egészség károsodásának kockázatát.

A tinédzserkor nemcsak az új látásmód, tapasztalatok szerzésének az ideje, de ugrásszerű fejlődések történnek az ember szervezetében is. Ezért nagyon fontos, hogy minden erőfeszítést megtegyünk a bullying visszaszorításának érdekében, hiszen a mindennapos zaklatás megváltoztathatja a fiatalok agyát, és elősegíti a mentális problémák kialakulását.

Ő például láthatóan nincs jól
Ő például láthatóan nincs jólShutterstock

Magas a súlyos zaklatások száma

Dr. Burke Quinlan és csapata 682 főt vizsgált Angliából, Írországból, Franciaországból és Németországból. A kutatás során a diákoknak kérdőíveket kellett kitölteniük, és különböző, az agyat érintő vizsgálatoknak vetették alá magukat, egy olyan projekt keretein belül, amely a serdülők agyi fejlődését és mentális egészségét vizsgálta. A résztvevők agyát 14 és 19 éves korukban agyszkennerrel vizsgálták, 14, 16 és 19 évesen pedig különböző kérdőíveket töltöttek ki arról, hogy milyen gyakran és milyen mértékben zaklatták őket az iskolában. Az tanulmány szerint a 682 fiatal közül 36 diák vált súlyos iskolai erőszak áldozatává. A résztvevők eredményeit összehasonlították azokéval, akik kevésbé súlyos zaklatásról számoltak be.

Megváltozik az agy, ha sokat bántják egymást

Figyelembe vették az agyban bekövetkezett változásokat, valamint a depresszió, szorongás és hiperaktivitás tüneteit 19 éves korban. A kutatás legfontosabb megállapítása az, hogy a bullying nagyban hozzájárul az agyban a törzsdúcok két területének csökkenéséhez (nucleus caudatus, putamen). Ezek a változások jelzik, hogyan függ össze az iskolai zaklatás és az általános szorongás kialakulása. Quinlan, a kutatás vezetője szerint a kapott eredmény a szorongás kialakulásának szempontjából annyiban tekinthető relevánsnak, hogy

az agynak ezen részei hozzájárulnak a jutalomérzékenység, motiváció, kondicionálás, a figyelem és az érzelmi feldolgozás kialakulásához.

A szakemberek szerint aggasztó, hogy a fiatalok akár 30 százaléka is érintett lehet az iskolai zaklatásban, és sokuknak naponta el kell viselniük, hogy bullying áldozatai lesznek. Többek között ezért is kimondottan fontos, hogy figyeljünk oda, és tegyünk meg mindent, hogy megelőzzük a bajt.

Bullying: Mit tehet a szülő, ha zaklatják a gyerekét a suliban?Bullying: Mit tehet a szülő, ha zaklatják a gyerekét a suliban?

Öt tudományosan megalapozott stratégia szekálás ellen pszichológusoktól.

Tovább olvasom
Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Testem
Ez a változás látásodban előre jelezheti a demenciát
Ez a változás látásodban előre jelezheti a demenciát

Bizonyos változás a látásban a demencia előjele lehet egy új kutatás szerint.

március 23., 06:00

  • életem
„Az asztal mögül nézik végig, ahogy megtörténik velünk a tragédia” – a bántalmazott nők a rossz rendszer foglyai
„Az asztal mögül nézik végig, ahogy megtörténik velünk a tragédia” – a bántalmazott nők a rossz rendszer foglyai

Három bántalmazott nő is elmondta a Díványnak, miket élnek át segítség helyett: sokszor épp a segítők hagyják cserben őket.

március 22., 16:00

  • Önidő
Most a tiéd lehet Alföldi Róbert koronája
Most a tiéd lehet Alföldi Róbert koronája

Új gazdát keres Alföldi Róbert koronája. A március végéig tartó online aukción lehet rá licitálni több más királyi kellékkel együtt.

10 perce

  • világom
Kamera a köldökbe rejtve: így figyelte meg a németeket a Stasi
Kamera a köldökbe rejtve: így figyelte meg a németeket a Stasi

A Stasi ügynökei kamerákat rejtettek karkötőkbe, bevásárlótáskákba, melltartókba, szemeteskukákba, madáretetőkbe, sőt a temetői locsolókannába is.

március 22., 19:30

  • világom
19 éves és terhes volt az első női hajóskapitány: 50 napig nem öltözött át
19 éves és terhes volt az első női hajóskapitány: 50 napig nem öltözött át

Az ifjú női kapitány hősiesen küzdött a hatalmas hullámokkal.

március 22., 18:30

  • Offline
Kitalált egy országot, meggazdagodott belőle a csaló
Kitalált egy országot, meggazdagodott belőle a csaló

Kitalált egy új országot egy csaló, rengeteg áldozat fizetett neki, hogy ott élhessen.

március 22., 16:46

  • Testem
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel

Súlyos fertőzést kockáztathatsz bizonyos gyümölcsökkel és zöldségekkel – mutatjuk, mire figyelj.

március 23., 06:30

  • Offline
Először vált hozzáférhetővé a nácik legismertebb filmkészítőjének archívuma
Először vált hozzáférhetővé a nácik legismertebb filmkészítőjének archívuma

Így lett a nácik propagandistája a 20. század egyik legzseniálisabb filmese.

március 22., 19:00

  • Offline
Ezt a fura dolgot tették az 1950-es években a férfiak a kopaszodás ellen
Ezt a fura dolgot tették az 1950-es években a férfiak a kopaszodás ellen

Furcsa módszerrel kezelték a kopasz férfiakat.

március 22., 15:10

  • Édes otthon
Pusztító ázsiai rovar jelent meg hazánkban, kiadták a figyelmeztetést
Pusztító ázsiai rovar jelent meg hazánkban, kiadták a figyelmeztetést

A rovar csípése is fájdalmas, egyes esetekben veszélyes lehet, de környezetpusztító tevékenysége miatt is kockázatot jelent.

március 22., 17:30

  • Testem
Napi háromszor 30 másodperc ebből sokat tehet a szívedért
Napi háromszor 30 másodperc ebből sokat tehet a szívedért

Már egy fél perces testmozgással is sokat tehetünk az egészségünkért.

március 22., 06:30

  • életem
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Jégesővel, erős széllel és villámlással jár zivatar éri el hazánkat, riasztást adtak ki a meteorológusok.

március 23., 07:45

  • Offline
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod

Az 1880-as évekre már kötelező volt a tornaóra a különböző iskolatípusokban Magyarországon, de még nagyon máshogy nézett ki, mint manapság.

március 23., 08:06

  • Offline
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk

Gyakran az általunk hallottak, tanultak a valóságban máshogy vannak, igaz ez a magyar feltalálókkal kapcsolatban is. Igaz-hamis kvízünkben 10 kérdés vár rád.

március 23., 06:45

  • Offline
Emlékszel még, mit tanultál töriből a Hunyadiakról?
Emlékszel még, mit tanultál töriből a Hunyadiakról?

Ha a suliból nem rémlik minden mozzanat, akkor a most futó Hunyadi című sorozat segítségével is felfrissíthetted már a tudásod. Indulhat a kvíz?

március 22., 06:45

  • világom
Újabb nyaralóhelynek lett elege a turistákból: így szorítják ki őket
Újabb nyaralóhelynek lett elege a turistákból: így szorítják ki őket

Attól tartanak, hogy a népszerű nyaralóhelyre érkező turisták maradandó kárt tesznek a szigeten.

március 22., 14:00

  • Édes otthon
Ez a híres dizájnguru tervezte Mark Twain lakását: a Fehér Házban is jól ismerték
Ez a híres dizájnguru tervezte Mark Twain lakását: a Fehér Házban is jól ismerték

Számos prominens lakásdizánja dicséri kreativitását, de igazán híressé nem belsőépítészként vált.

március 22., 13:36

  • Édes otthon
Ne így rejtsd el otthon az értékeid: nagy baj lehet belőle
Ne így rejtsd el otthon az értékeid: nagy baj lehet belőle

Trükkök ide vagy oda, az otthon tartott értékek nincsenek biztonságban.

március 22., 07:26

  • életem
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal

Ha ezt a videót megnézed, tudni fogod, mit tégy a nejlonzacskókkal.

március 23., 07:26

  • Testem
28 ujja van a Guinness-rekorder férfinak: munkáját is megnehezíti ez
28 ujja van a Guinness-rekorder férfinak: munkáját is megnehezíti ez

Ez a férfi az ujjai miatt lett Guinness-rekorder.

március 22., 10:06

  • világom
72 méter magas a világ legnagyobb szeméthegye: életveszélyes körülötte a munka
72 méter magas a világ legnagyobb szeméthegye: életveszélyes körülötte a munka

A világ legmagasabb és legveszélyesebb szeméthegyének mérete a Tádzs Mahallal vetekszik.

március 22., 09:06

  • Önidő
Ettől az optikai illúziótól elszédülsz: végig tudnál menni a folyosón?
Ettől az optikai illúziótól elszédülsz: végig tudnál menni a folyosón?

Egy osztrák művész optikai illúziókká varázsolja a folyosókat.

március 22., 08:20

  • Önidő
Michael Jackson csak másolta ikonikus tánclépését: kevesen tudnak erről
Michael Jackson csak másolta ikonikus tánclépését: kevesen tudnak erről

Ettől még nem volt kisebb táncos Michael Jackson, de nagyon úgy tűnik, ez a lépés valójában nem is az övé.

március 22., 11:40

  • Offline
Így tanítottak régen a tárcsázós telefon használatára: sok fiatalnak okozna ma gondot erre rájönni
Így tanítottak régen a tárcsázós telefon használatára: sok fiatalnak okozna ma gondot erre rájönni

A telefonhasználat módja mára nagyban átalakult. Régen még a tárcsázást is tanítani kellett.

március 22., 08:06

  • Testem
Soha ne edd meg a csirkének ezeket a részeit
Soha ne edd meg a csirkének ezeket a részeit

A csirkének vannak olyan részei, amelyeket egyáltalán nem javasolt megenni.

március 22., 12:10

  • világom
Ez a világ egyik legkülönlegesebb vonata: nem a pontossága az erénye
Ez a világ egyik legkülönlegesebb vonata: nem a pontossága az erénye

Ez a vonat annyra különleges, hogy a gyerekeken kívül a felnőtteket is jókedvre deríti.

március 22., 08:50

  • Testem
Tilos buszon szállítani ezt a gyümölcsöt: elviselhetetlen az utasok számára
Tilos buszon szállítani ezt a gyümölcsöt: elviselhetetlen az utasok számára

Annyira elviselhetetlen ez a gyümölcs, hogy még a szállítását is megtiltották a tömegközlekedési eszközökön.

március 22., 12:40

  • világom
Kibontotta a falat, rábukkant a világ legnagyobb földalatti birodalmára
Kibontotta a falat, rábukkant a világ legnagyobb földalatti birodalmára

Hihetetlen, de erre a lenyűgöző föld alatti világra egy háztulajdonos bukkant.

március 22., 11:10

  • Édes otthon
Óriási pusztítást okoztak a magyar nemzeti parkban: 50 évbe telhet a regenerálódás
Óriási pusztítást okoztak a magyar nemzeti parkban: 50 évbe telhet a regenerálódás

A Duna-Ipoly Nemzeti Park tájékoztatása szerint akár 50 év is kellhet, hogy a motorosok okozta pusztítás után helyreálljon a gyepterület élővilága.

március 22., 07:45

  • Offline
Ha egy nő tesz saját sikeréért, máig megszólják érte: ilyen volt a Múzsák a csók után bemutatója
Ha egy nő tesz saját sikeréért, máig megszólják érte: ilyen volt a Múzsák a csók után bemutatója

Egy férfi sikerét megtapsoljuk, egy nő viszont ugyanezért kritikát kap: erre is rámutatott a Múzsák a csók után könyvbemutatója.

március 22., 14:36

Érdekességek