Ha bekapcsolom a tévében a híradót, akkor nagyjából másból se áll, csak hogy ki lopott meg kit, hányan haltak meg súlyos balesetben, és a világ túlsó felén pedig épp milyen földrengés vagy erdőtűz szedi az áldozatait. Úgyhogy egy jó ideje már nem is nézem, inkább online tájékozódom. Ott legalább nem tolják annyira az arcomba a rossz híreket, és könnyebb azokat kikerülni.
Egy kisiskolás, naponta okostelefonon vagy tableten lógó gyerek viszont nem képes arra, hogy tudatosan kiszűrje, ezért könnyedén belefut ezekbe. Az is lehet, hogy fültanúja lesz a felnőttek beszélgetésének, vagy a szülők a háttérben a híradót nézik, miközben ő a tévé előtt a szőnyegen játszik. Naivitás tehát azt gondolni, hogy ha direktben nem hozzuk szóba, akkor a gyereket elkerülik ezek a hírek, mert ez nem igaz. Pont ezért fontos, hogy beszéljünk róluk – figyelmeztet Tamás-Lipták Zita gyermekpszichológus.
A médián keresztül akarva-akaratlanul eljutnak hozzánk a különböző tragédiák, természeti katasztrófák, az elmúlt hetekben például a kaliforniai tűzvésszel volt tele minden. Okozhatnak az ilyen hírek szorongást a gyerekben?
Igen, okozhatnak. Ha egy gyerek olyan tartalommal találkozik, amely ijesztő, félelmetes. Ez elindíthat benne olyan gondolatmenetet, hogy ilyesmi bárkivel megtörténhet, ekkor kialakulhat benne félelem, szorongás. Ezeket a tartalmakat kivédeni teljesen nem lehet, ezért felnőttként arra érdemes odafigyelnünk, hogy ha lát, hall is ilyesmiről, kérdezhessen, illetve teremtsünk olyan légkört, melyben van helye az ilyen nehéz témákról való beszélgetésnek.
Mennyi idős kortól érdemes ezekről beszélni? Hogyan tálaljuk a gyereknek?
Egyrészt akkor, ha kérdez. Akkor mindenképp. Mint minden nehéz témával kapcsolatban, itt is alapelv az, hogy ha a gyerek kérdez, akkor válaszolni kell rá. Mindig úgy és annyit, amennyit be tud fogadni. Ezért érdemes kezdetben rövid és érthető válaszokat adni, aztán visszakérdezni: „te mit gondolsz erről?” Ez már egy óvodáskorú gyereknél is fontos. A válaszból kiderülhet, hogy kapott-e elég magyarázatot, vagy további beszélgetésre van szükség. Másrészt, mivel ezek a témák ma már így is, úgy is eljutnak a gyerekekhez, egy-egy aktuális történés kapcsán, ha magától nem is kérdez, megpróbálhatunk vele beszélgetni, megkérdezhetjük, hallotta-e, mit tud róla. Erőltetni nem kell a témát, de fontos, hogy a gyerek tudja, érezze, beszélhet, kérdezhet az ezzel kapcsolatos érzéseiről, gondolatairól.
A természeti katasztrófák esetében érdemes olyan válaszokat adni, melyek az adott természeti jelenséget magyarázzák – ezt általában jól el tudják fogadni a gyerekek, főleg a kisebbek, akiket még nagyon érdekel az, hogy mi hogyan működik. Minél nagyobbak, annál inkább lehet mélyebb értelmezéseket, magyarázatokat adni, de mindig kövessük a gyerek kérdéseit, érdeklődését a témával kapcsolatban, ne árasszuk el olyan részletekkel, melyek megterhelőek lehetnek számára.
A katasztrófák a gyerekek biztonságérzetét ingathatják meg, ezért fontos arról beszélni velük, hogy kik vigyáznak rájuk (szülők, rokonok, tanárok, rendőrök), hogy Magyarország sok szempontból még mindig aránylag biztonságos országnak számít, itt kisebb az esély természeti katasztrófákra vagy terrortámadásra. Igyekezzünk nyugodtak, tényszerűek lenni, ha ilyesmi kerül szóba, mert a gyerekek jórészt a metakommunikatív jelzésekre reagálnak, arra, hogy amit mondunk, mögötte milyen érzések vannak. Ha mi magunk is félelemmel, aggodalommal vagy feszülten, idegesen adjuk át gondolatainkat, ez az ő témához való viszonyulásukat is erőteljesen befolyásolhatja.
Ki lehet/kell ezeket szűrni a gyerek életéből?
Valamennyire lehet és kell is. Teljesen kizárni viszont nem lehet, nem is tudnánk és nem is lenne értelme. De annyit mindenképp tehetünk, hogy kikapcsoljuk a tévét, amikor a gyerek is ott játszik; hogy a híradót nem az ő jelenlétében nézzük, hallgatjuk; hogy odafigyelünk, hogyan beszélünk ezekről az eseményekről a jelenlétében más felnőttekkel. Ha ez nem történik meg, és például a tévé mindig megy a háttérben, amikor a gyerek előtte játszik, ha látszólag nem is figyel a tévére, ezek az információk, tartalmak óhatatlanul a fülébe jutnak. Tudjuk, hogy a gyerekek mindig mindenre fülelnek. De mivel nem tudatosul, nem biztos, hogy fog róla kérdezni. Ha pedig nem kérdez, akkor ezek a tartalmak feldolgozatlanul raktározódnak el benne, és ez könnyen vezet félelmekhez, szorongáshoz.
Mi a helyzet akkor, hogyha mi magunk vagyunk elszenvedői egy ilyen eseménynek? Itthon ezek szerencsére nagyon ritkák, de például egy külföldi utazás esetén.
Ez már egy egészen más kérdés. Amíg csak kívülállóként van dolgunk ilyen eseményekkel, és beszélgetünk róla, addig még mindig nagyon távol vagyunk egy katasztrófa valódi átélésétől. Aki egy ilyen helyzetet ténylegesen átél, legyen az felnőtt vagy gyerek, az nagy eséllyel traumatizálódik. Amikor az ember élete veszélybe kerül, az nagyon komoly horderejű történés, mely nagyon mély lenyomatot hagyhat benne. Ilyenkor nagy valószínűséggel szükség lesz szakember segítségére a feldolgozáshoz.
Hogyan kezeljük a terrortámadásokról érkező híreket?
Ez nagyon nehéz téma, hiszen felnőttként sem könnyű – ha nem lehetetlen – bármiféle észszerű magyarázatot találni rá. De sajnos, mivel világunknak mára ez is része, elkerülhetetlen, hogy egy gyerkőc ne találkozzon vele, ne halljon róla. Nagyobbakkal, ha nyitottak rá, már érdemes beszélni ennek a vallási, politikai hátteréről, kicsikkel még nem. Nekik ezt tényleg röviden, lényegre törően, olyan szavakkal érdemes magyarázni, amit megértenek (pl. vannak rossz emberek, akik hisznek valamiben, és ezért nagyon rossz dolgokat tesznek), de kicsik és nagyobbak esetében is fontos hangsúlyozni, hogy az őket körülvevő felnőttek vigyáznak rájuk, biztonságban vannak. Valamelyest lehet tőlük távolítani a problémát, ha rámutatunk, hogy ilyenek távoli országokban történnek. De mindenképp itt is az az alapelv, hogy a gyerek kérdései ne maradjanak megválaszolatlanul, mert akkor a saját fantáziájával fogja kitölteni azokat a hézagokat, melyeket nem ért, és az gyakran sokkal ijesztőbb, mintha a felnőttektől érthető magyarázatot kap.
