A jutalmak és büntetések alapvetően nem javítják a gyerek viselkedését, ezt már jól tudjuk. Az őszinte odafigyelés és megbecsülés annál inkább. Ha figyelembe vesszük, hogy minden gyerek vágyik a tiszteletre és a biztatásra - és meg is érdemli ezeket -, sokkal könnyebb lesz elhárítani a hisztihelyzeteket.
Alfred Adler osztrák pszichiáter és munkatársa, Rudolf Dreikurs abban hittek, hogy a gyerek összes viselkedési megnyilvánulása két cél felé irányul: az összetartozás és a saját fontosságuk érzésének kiváltása felé. A rosszalkodó gyerekek ezeket a célokat próbálják elérni, de tévesen azt hiszik, hogy csak bajt okozó, vagy a környezetük számára kellemetlen tettekkel lesznek erre képesek.
Dreikurs szerint az engedetlenség megnyilvánulásai alapvetően a következő négy lépésre oszthatóak:
“Nem figyelsz rám eléggé! Azt akarom, hogy észrevegyél és foglalkozz velem!”
A gyerek azáltal akarja fontosnak érezni magát és az összetartozás érzését kiváltani, hogy önmagára tereli a figyelmet.
“Azt csinálom, amit én akarok, ahol én akarom, és amikor én akarom! Tessék!”
Vagyis azért rosszalkodik, hogy hatalmat szerezzen. A gyerekek ekkor is fontosnak akarják érezni magukat, és tartozni akarnak valakihez, de úgy, hogy érvényt szereznek az érdekeiknek.
“Szóval szerinted én nem számítok, igaz? Nos, most mutatok neked egy-két dolgot!”
Amikor a gyerek bosszúból rosszalkodik, akkor kompenzációt akar kapni azért a fájdalomért, amelyet a látszólagos elhanyagolás (vagyis az a helyzet, amelyben a gyermek több figyelemre vágyna, mint amennyit kap), illetve az összetartozás érzésének a hiánya okozott neki.
“Neked semmi sem jelent semmit! Hát akkor felejtsd el az egészet! Mostantól nem csinálok semmit!”
Amikor pedig azért rosszalkodik, hogy az alkalmatlanság pajzsa mögé bújhasson, akkor úgy reagál a fontosság és az összetartozás vélt hiányára, hogy egyszerűen feladja.
A rosszalkodás konkrét esetei kívülről persze bármelyik típusnak tűnhetnek. Amikor például Pistike lelöki a virágcserepet az asztalról, azzal azt is mondhatja, hogy “Figyelj rám!”, de azt is, hogy “Én erősebb vagyok nálad!”. Vagy azt, hogy “Ezt kapod azért, hogy megbüntettél!”, és azt is, hogy “Már semmi nem érdekel!”
A mögöttes indíték feltárásához szükség lesz egy kis problémamegoldó munkára, beleértve a gyerek korábbi rosszalkodásainak végiggondolását (felfedezhető valamilyen mintázat?), a jelenlegi helyzet mérlegelését (milyen események vezettek a rosszalkodáshoz?) és a saját szülői megérzéseid kielemzését.
Miután sikerült meghatározni az engedetlenség típusát, gyakorlati lépéseket kell tenni a helyzet megoldására. A négy típus mindegyike másféle megközelítést igényel. Íme, néhány lehetséges válasz Thomas Armstrong pszichológustól, az American Institute For Learning and Human Development vezetőjétől:
- Ha figyelemről van szó, ne figyelj oda a rosszalkodásra, vagy csinálj valami váratlan dolgot, például énekelj egy vicces dalt a gyerek figyeleméhes nyafogására.
- Ha a hatalom a cél, akkor szükség lehet egy kis megnyugtatásra, amelyet problémamegoldás követ.
- Ha a gyerek bosszút akar állni, akkor a megtorlás elfojtása és az együttműködő hozzáállás kínálhatja a megoldást.
- Ha a gyerek azért rosszalkodik, mert alkalmatlannak érzi magát, akkor tanítsd meg neki azokat a dolgokat, amelyektől helyreállhat az önbizalma, illetve kínálj neki lehetőségeket a sikerélmény megtapasztalására, mert ezzel nagy lökést adhatsz neki, hogy a megfelelő irányba mozduljon tovább.
