Ha egy családba kisbaba születik, az első reakció az ismerősök részéről a lelkendezés: ó, milyen cuki, milyen pici, micsoda öröm! A második pedig a kissé aggódó kérdés: „és milyenek az éjszakák, szoktatok aludni is?” Megfigyelésem szerint erre a kérdésre válaszul nem illik elkezdeni jajveszékelni, pedig ha jobban megkapargatjuk a dolgokat, legtöbbször azért kiderül, hogy lenne miért. Helyette a fiatal anyuka bólogat, nem olyan szörnyű, lehetne rosszabb is, most is aludtak vagy két órát egyhuzamban.
A babával való együttalvásnak mostanában nem túl jó a PR-ja, szinte alig ismerek anyukát, aki be merné vallani: ők bizony egy ágyban alszanak (de legalább alszanak). Holott a világ legtöbb társadalmában ez teljesen magától értetődő: együtt is vannak, alszanak is, mi kell még? Nálunk azonban a legtöbben ragaszkodnak hozzá, hogy a gyereknek van saját helye, aludjon ott. Még akkor is, ha a vége úgyis mindig az, hogy együtt ébrednek, mert mindketten belealszanak az éjszakai szoptatásba.
Az egy szobában, de külön ágyban alvást javasolja az Amerikai Gyermekorvosok Akadémiája, és ezt az olyan individuális társadalmakban, mint például a miénk is, szívesen követjük. Mármint elméletben, a gyakorlat pedig úgy alakul, ahogy sikerül. Minden esetre, mielőtt csípőből elutasítanánk az egyik, vagy másik verziót, érdemes a következő négy dolgot megfontolni.
1. Biztonságos?
Kétségtelenül vannak gyerekek, akik sikeresen felnőttek, és ember lett belőlük annak ellenére, hogy a szüleikkel egy ágyban aludtak babakorukban. Ennek ellenére érdemes szem előtt tartani, hogy 3 hónapos kor alatt ez, fájdalom, egy eléggé veszélyes dolog. Amikor a baba szülei között alszik, rendkívüli módon megnő a veszélye a fulladásnak, akár azért, mert valamelyik szülő ráfekszik, akár azért, mert a fejére kerül a takaró, és nem tud lélegezni.
Szerencsére néhány szabály betartásával elég jól le lehet csökkenteni a rizikót: például ha a baba nem a szülők között alszik, hanem csak az anya mellett, a matrac kemény, a lepedő feszes, és a nehéz takarókat is érdemes elhagyni.
Persze még az ilyen óvintézkedések mellett sem javasolják a szakemberek az egy ágyban alvást, mivel a fulladás veszélyét még így sem lehet a nullára csökkenteni. Jó hír viszont, hogy minél nagyobb a baba, értelemszerűen annál nagyobb biztonságban van: például le tudja húzni a fejéről a takarót, ha rákerül.
2. Átszokás az önálló alvásra
Előbb-utóbb eljön az ideje, hogy a gyerek a saját szobájában aludjon (és hagyja végre békén a szüleit, legalább éjszakára). Lássuk be, ez egy jogos igény, arra viszont semmiféle bizonyíték nincs, hogy annak van könnyebb dolga, aki a kezdetektől a saját ágyában altatja a babát. Sajnos bele kell nyugodni, hogy ez az egész agyerek temperamentumán múlik, (meg szerintem a szülők elszántságán).
Vannak viszont kipróbált módszerek, amivel lassan mégiscsak rá lehet szoktatni a porontyot az önállóságra: például amikor a szülő szépen, lassan, napról napra távolodik el az elalvó gyerektől. Sokat segíthet ilyenkor valami alvóállat, vagy kispárna is, ami megnyugtatja őt, amikor éjjel egyedül ébred. Vagy legvégső esetben még egy kicsit várnak az átszoktatással.
3. Nincs több szex?
A gyerekkel együtt alvó szülők nem szexelnek? Hát, dehogynem, ha akarnak, ők is szexelnek, habár kétségtelen, hogy némileg több szervezésre és találékonyságra van szükség. Cserében viszont övék a változatosság (konyhapult, fürdőkád, stb) és a spontaneitás (bármikor, amikor nincs otthon a gyerek).
A helyzet az, hogy ha a gyerekkel való együtt alvás ürügyén már jó hosszú ideje nem volt semmi intimitás a szülők között, érdemes egy kissé a dolgok mélyére ásni. Alighanem más problémák is lesznek ott, nem csak az a kis zavaró harmadik az ágyban.
4. Vannak egyáltalán előnyei az együtt alvásnak?
Kutatások szerint a baba egészségének kimondottan jót tesz, ha együtt alszik a szüleivel. Tény, hogy szabályosabb lesz a szívverése és a légzése, és csökkenti a hirtelen bölcsőhalál valószínűségét is – ezért javasolják, hogy a babák külön ágyban, de egy szobában aludjanak a szüleikkel.
További jótéteménye az együtt alvásnak, hogy az anya anélkül is megszoptathatja a babáját, hogy teljesen felébredne, így neki is könnyebb lesz visszaaludni. Már ha egyáltalán felébrednek, mert az együtt alvó babák a kutatások szerint sokkal mélyebben alszanak, és ritkábban ébrednek. Az anya szempontjából a több alvás például egy olyan dolog, amit határozott előnyként foghatunk fel.
A gyakorlatban
Marcsinak négy gyereke van. Az elsőt még a nagykönyv szerint próbálta altatni, kevés ideig ringatta, majd betette a saját ágyába, a baba fölébredt, ordított, majd kezdődött elölről. Hónapokon kereszül ment a hercehurca, míg végül belátta, mindenkinek jobb, ha maga mellé veszi a kicsit, és ha elaludt, majd visszateszi a kiságyába, amit addigra beállítottak a hálószobába.
A második gyerektől már nem is próbálkoztak a külön szobában altatással, Marcsi belátta, hogy mindenkinek úgy a legjobb, ha az aktuális pici a szüleivel egy ágyban alszik el, és egy szobában éjszakáznak. Habár voltak hullámvölgyek, különösen amikor átköltöztette valamelyik gyereket a gyerekszobába, összességében viszonylag keveset küzdöttek, és sokat aludtak.
A negyedik gyereknél már teljesen felhagytak az izmozással, és minden éjszakai erőfeszítéssel, a legkisebb baba a kezdetektől a szülei között alussza át az éjszakát. Marcsi szerint ők már annyira régóta, és annyira minden zsigerükben szülők, hogy véletlenül sem fordulhat elő, hogy ráfekszenek a babára. Mindig, még éjszaka is érzékelik őt, úgy fordulnak és takaróznak, hogy közben még álmukban is figyelnek rá. Ez persze nagyon szépen hangzik, de Marcsi is tudja, hogy az eddig vezető utat nem lehetett volna megspórolni: az első gyerekes tapasztalatlanságával, azt mondja, még nem mert volna a babával egy ágyban aludni.
