A büntetés a pszichológusok körében nem túl népszerű nevelési eszköz, mégis, olykor mindannyian élünk vele. De nem mindegy, hogyan csináljuk: a rosszul alkalmazott büntetéssel csupán csalásra neveljük a gyereket. Mutatjuk, hogyan büntess okosan!
Bezzeg régen az ember lekevert egy nyaklevest a büdös kölyköknek, és egyből megtanultak viselkedni. Sajnos azóta a modern viselkedéspszichológia arra a következtetésre jutott, hogy a dolog nem ilyen egyszerű. Jó, a gyerekverést eleve bünteti a törvény, de ez nem minden: a büntetés mint nevelési technika nem is igazán hatékony. Ráadásul a rosszul kivitelezett büntetéssel a kívánt viselkedés helyett arra tanítjuk meg a gyereket, hogyan verjen át minket. De lehet jól is csinálni, ahhoz azonban igencsak körültekintően kell eljárnunk.
John D. Rich pszichológus, egyetemi tanársegéd, a Psychology Today szerzője iskoláskorú gyermekek példáján vezeti le, milyen tipikus hibákat lehet elkövetni és hogyan kerülhetőek el ezek. Mutatjuk.
Ebéd közben hangzavar?
A Rich csemete iskolájában, mint annyi más suliban a világ körül, órákon csendben kell ülni, 45 vagy akár 90 percig is. Nem szabad egymással beszélgetni, levelezni, telefonozni, álmodozni, a lábaddal a padlón dobolni, a padszomszédod tankönyvébe fütyit rajzolni, az előtted ülő nyakába radírt dobni, a pad alatt képregényt olvasni, és azt mondtuk már, hogy csendben kell lenni?
És közben arra figyelni, amit a tanár beszél, oda lapozni a könyvben, ahová mondja, mi több, válaszolni, ha kérdez. Mindez még negyvenévesen is elég keménynek hangzik (ültünk már egész napos értekezleteken), hát még ha az ember mondjuk, nyolcéves.
A nyolcéveseknek tehát érthető igényük van némi fegyelmezetlenkedésre, feszültségoldásra, ezért ebéd közben beszélgetnek egymással, olykor túl hangosan, így az ebédlőben hangzavar van. Richék sulijában a felügyelő úgy tart csendet, hogy a túl hangos asztaltársaságoknak „büntiből” mostantól néma csendben kell enniük, és ha ez nem megy, akkor büntetésből adott időt még az iskolában kell tölteniük. Ugye, világos, hogy a gyerekek ettől nem tanulnak meg szép csendben enni?
Ugyanakkor remekül megtanulják szemmel tartani a felügyelő tanárt, és azt, hogy ha az ebédlő másik végében van, akkor dumálhatnak és röhögcsélhetnek, ha közelít, akkor meg psszt, psszt, jön!!!! és gyorsan úgy teszünk, mint aki soha meg sem szólalt és még életében nem vihorászott.
Pozitív és negatív büntetés
A viselkedéspszichológiában kétféle büntetést különítenek el: az egyik a pozitív, a másik a negatív büntetés. Ez nem arra utal, hogy jó vagy rossz, hanem arra, hogy valami új dolgot, eseményt vezet be, vagy valami eddig meglévőt távolít el a rendszerből. A „pozitív büntetés” esetén a gyerek kap valami új, rosszat: egy nyaklevest, egy rákiabálást, egy nemszeretem tevékenységet. A „negatív büntetés” az, amikor büntetésből elveszek tőle valami jót, például a játékon veszekedő tesóktól adott játékot, vagy a fenti esetben a tanítás utáni „letöltendő fogsággal” a gyerekek szabad délutánját. A negatív büntetés egy fokkal emberségesebb. Csakhogy.
A példában szereplő felügyelőtanár több, fontos hibát is elkövet. Bár világos, hogy mit nem szabad (zajongani), közben nem ad támpontot arra vonatkozóan, hogy mit csinálhatnak a gyerekek zajongás helyett. Jó, igen, szép csendben ehetnek. De a gyerekek azért zajonganak az ebédlőben, mert egész délelőtt csendben voltak és ki kell engedniük a gőzt. Arra vonatkozóan pedig nem kapnak támpontot, hogy ha ebéd közbeni hangos nevetgéléssel és rendetlenkedéssel NEM engedhetik ki a gőzt, akkor hogyan IGEN?
Így tanítod meg csalni
A viselkedéskutatók szerint a büntetés önmagában hosszú távon nem hatékony. Az „önmagában” alatt Rich azt érti, hogy szeretetteljes kapcsolat és/vagy kommunikáció nélkül. Azok a gyerekek, akiket büntetéssekkel nevelnek, de nem kapnak mellette vagy cserébe semmit, egyetlen dolgot tanulnak meg: csalni. A példában szereplő felügyelőtanár mondjuk, valószínűleg nem is törekedett hosszú távú hatékonyságra, nem az volt a célja, hogy a kölykök életre szólóan tanuljanak meg fegyelmezetten viselkedni az ebédlőasztalnál, és a brit királyi családnál látogatóban is állják meg a helyüket. Ő csak azt akarta, hogy ott és akkor ne legyen akkora hangzavar.
A gyerekek tehát megtanulták, hogy csendesebben viselkedjenek, amikor a tanár közel van. De semmi többet. A büntetéssel fegyelmezett gyerekek többsége ezt tanulja meg: nem ütöm meg a tesómat, amikor anya látja. Olyankor verem fejbe Pistikét a homokozólapáttal, amikor az óvó néni nem néz ide. Nem a helyes viselkedést tanulják meg, hanem azt, hogyan lehet ügyesen elkerülni a büntetést. Szóval ha azt akarjuk megtanítani a gyerekünknek, hogy akkor is viszonylag normálisan viselkedjen, ha hallótávolságon kívül vagyunk, akkor ahhoz a sima büntetés vajmi kevés lesz.
És még utálni is fog
A megértés, szeretetteljes kapcsolat és megfelelő magyarázat nélkül alkalmazott büntetés még egy dologra alkalmas: hogy a gyerek elutasítson. Persze, szülőként valószínűleg nem alkalmazzuk csak a büntetést mint nevelési technikát, hanem cukik is vagyunk és ölelgetjük meg puszilgatjuk is a gyereket, de elvben azért jó, ha tudunk erről a hatásról is. A példában szereplő felügyelőtanárt a gyerekek utálták, a háta mögött kicsúfolták és egyáltalán nem tisztelték.
Akkor hogyan kell jól csinálni?
Ez nem jelenti azt, hogy a büntetést teljesen ki kell iktatni a nevelési repertoárunkból. Ha alkalmazzuk, jobb ún. „negatív büntetést” alkalmazni, vagyis olyat, amikor büntiből elveszünk a gyerektől valami jót (mint amikor a barátnőm kisfia esténként fél órát tabletezhet, de ha megüti a húgát, akkor aznap nem tabletezhet). Ezenfelül pedig az alábbi három szabályt tartsuk be, és akkor minden jó lesz.
1. Szeretettel kommunikálj!
Ez azt jelenti, hogy ne dühből és undokoskodva büntessünk, hanem kedvesen beszéljünk a gyerekkel. Attól, hogy ma fejbe csapta Zsófikát, ezért elmarad az esti tévézés, még a szeretetteljes szülő-gyermek kapcsolat megmarad. Hajlamosak vagyunk ilyenkor automatikusan rosszzsaru-stílusban keménykedni, de erre valójában nincs szükség. A gyerek akkor is felfogja a szabályokat, okokat és következményeket, ha azokat nem üvöltözve, hanem normális hangnemben tálaljuk. Mi több, így jobban felfogja.
Ha a gyerek megérti, hogy jó szándékból, az ő érdekében cselekszel, és fair szabályok szerint működik a rendszer, akkor sem fog ujjongani a büntetés miatt (sőt lehet, hogy kiabálni fog, hogy „utállak”), de közben azért tudatában lesz a dolognak. A szeretetteljes kapcsolatban, átlátható, igazságos szabályok szerint működő büntetés alkalmas lehet arra, hogy a gyereket a helyes viselkedésre motiválja, míg az inkonzekvensen és dühből elővett, ötletszerű büntetések inkább csak elutasítást szülnek.
2. Értsd meg a viselkedést, és ajánlj alternatívát!
Ha a gyerek többedik próbálkozásodra is folytatja az idegesítő viselkedését, akkor annak a viselkedésnek valami célja van. Mögöttes célja, amit ki kell találnod ahhoz, hogy megoldd a helyzetet. A példában szereplő gyerekek ebéd közbeni viháncolásának az egész napos csendet követő feszültséglevezetés volt a célja. Tehát a hatékonyság érdekében a következő kérdést kell feltenned magadnak: milyen szükségletet elégít ki a gyereked idegesítő viselkedése, és milyen más, kevésbé idegesítő módon elégíthetné ki ezt a szükségletet? Ha ez megvan, magyarázd el neki mindezt.
És nagyon fontos, hogy a magyarázatodban szerepeljen az alternatív viselkedés is. Vagyis: ezt nem szabad, ha csinálod, ilyen és ilyen büntetés jön, ezt viszont szabad. A falra nem firkálunk, mert akkor anya elveszi a zsírkrétát, de nézd, firkálhatsz erre a nagy papírra. A hajadat ne rágd, de ha ideges vagy, itt ez a stresszlabda. A tesódat ne rúgd fejbe, ha dühös vagy, mert akkor nincs esti mese, viszont mérgesen dobbanthatsz és cafatokra püfölheted ezt a párnát.
3. Jutalmazd, ha jól csinálja!
És ezután: amint először meglátod az alternatív viselkedést, azonnal jutalmazd meg! Nem muszáj gumicukorral, lehet taps, ölelés, dicséret is. Tehát amint az előszobafal helyett a papírra firkál a kétéves, a párnáját ütlegeli az ötéves és a stresszlabdáját szorongatja a tízéves, azonnal ugorj, vedd észre és jutalmazd! Rich szerint a jutalom és a büntetés ideális aránya 5:1, vagyis ötször annyi alkalommal kell megjutalmaznod a gyereked viselkedését, mint ahányszor megbünteted.
A szükséglet megértése és az alternatív viselkedés felajánlása hosszú távon is hasznos a gyereknek, hiszen megtanulja, hogy a cselekedeteinek mozgatórugói vannak, hogy egy szükségletet többféleképpen is ki lehet elégíteni, és ennek vannak társadalmilag kevésbé és jobban elfogadott módjai.
A feszültséglevezetésnek szuper módja a visítozás, de nem visítozunk a buszon meg a könyvtárban, cserébe visítozhatunk a játszótéren meg a strandon, vagy ha akkora pechünk van, hogy felnőttek vagyunk, akkor marad a focimeccs meg a rockfesztivál.
