A kamaszok szülei gyakran megélik, hogy hiába tépik a szájukat, a gyerek egyáltalán nem figyel oda. Mondjuk amikor szeretnénk vele megbeszélni, miért olyan felelőtlen, hogy a leckéje és a házimunka helyett is csak a telóját nyomkodja.
Odamegyünk, megkérdezzük, beszélhetnénk-e, és ő máris kezdi a szemforgatást. Aztán ahogy elkezdjük, hogy jobban oda kell figyelnie a feladataira, máris csak bámul azzal a tökmindegy nézéssel. Esetleg elkezdi az óráját nézegetni. Aztán kiborulunk, és kiabálni kezdünk, és a fejéhez vágjuk, hogy "érdekel ez egyáltalán????", amire persze azonnal jön a válasz, hogy "nem nagyon". És az ajtócsapkodás, két sértődött fél, mindenki mérges, mindenki tanácstalan, és mindenki össze van zavarodva.
Pedig a megbeszélés működik, nem? Hát, elég gyakran nem - vallja Shelja Sen gyerekpszichológus, aki egyből tanácsot is ad, hogyan kerülhetjük el a fentihez hasonló, sehova sem vezető helyzeteket.
1. Ne mondd azt, hogy "beszélni szeretnék veled"
Magyarként persze ezt már valamennyien régóta tudjuk, hiszen Janikovszky Éva zseniálisan megírta: "Amikor apukám azt mondja, hogy gyere csak ide, kisfiam, beszélni akarok veled, akkor már biztos, hogy baj van. Mert ha nincs baj, akkor nem mondja, hogy beszélni akar velem, hanem mindjárt beszél."
A "beszélni szeretnék veled" úgy működik kamasz gyerekeinknél, mint egy riasztó. Meghallják, megszólal agyukban a vészjelző, leereszkednek a redőnyök, és innentől kezdve gyakorlatilag nem is lehetséges normális beszélgetést kialakítani.
Ezért mielőtt bármit is mondanánk, inkább csak lógjunk a közelükben egy darabig, méghozzá nem követelő, nem fenyegető módon. "Gyakran csak bemegyek a lányom szobájába, és leülök a fotelba egy könyvvel. Sokszor ő kezd el dumálni" - írja Sen.
Aki azt javasolja, figyeljük aktívan, hol találhatunk dumálós lukakat a napban, ez lehet a kocsiban, miközben elvisszük valahova, a konyhában, vacsorakészítés közben, vagy épp miközben a kutyát fésüljük.
2. Kérdezz, ne megmondj!
Annyira szeretnénk nekik segíteni, hogy állandóan megmondjuk tini gyerekeinknek, hogyan beszéljenek, viselkedjenek, teljesítsenek. Ahelyett, hogy megkérdeznénk őket.
A "Tanuljál már! Látom, hogy ma még semmit sem tanultál" helyett sokkal hatékonyabb lehet, a "hogy állsz a dogára való készüléssel?" Ha egy kamasznak megmondjuk, mit csináljon, kapásból ellentart. Ha viszont - nyugodtan, valódi érdeklődéssel - megkérdezzük őket, azzal azt üzenjük, hogy tiszteletben tartjuk a személyiségüket, és bízunk abban, hogy helyes döntéseket tudnak hozni.
3. Szívből reagálj
Ez nem lesz könnyű!!! Mondjuk a gyerek bevallja, hogy nem készült föl eléggé egy vizsgára, és attól fél, megbukik. A zsigeri reakciónk az lenne, hogy mérgesen a fejéhez vágjuk, "annyiszor mondtam, hogy tanuljál!".
Csakhogy ebben a helyzetben neki együttérzésre van szüksége. Például: "Nem könnyű most, igaz?" Ha empatikusan reagálunk, nem fogja úgy érezni, hogy hibáztatjuk, megszégyenítjük, vagy elítéljük, emiatt pedig máskor is könnyebben fog megnyílni nekünk, ha valamit elbaltázott.
4. Ha nem értesz egyet, kövesd a te-én-mi módszert
Minden családban vannak viták, és rengeteget segíthetsz a gyereknek, ha ezek megoldásához a következő forgatókönyvet követitek:
- Meghallgatlak téged, és megértem a nézőpontodat (akkor is, ha nem értek vele egyet)
- Elmondom a saját álláspontomat, mint szülő (akkor is, ha nem értesz vele egyet)
- Aztán együtt kitaláljuk, mi legyen
Mondjuk aggódunk, hogy a gyerek túl sokat gépezik, telózik, vagy bármit kütyüzik. Oké, nem aggódunk, hanem teljesen berágtunk emiatt. De ahelyett, hogy ráförmednénk valami kioktatással, indíthatunk úgy is, hogy "elmeséled, mi történik itt?" És figyeljünk rá, és próbáljuk meg elengedni az előítéleteinket.
Ha közbeszakítás, közbeszúrkálás nélkül elmondhatja a saját véleményét, azzal tiszteletet mutatunk felé. Miután befejezte, elmondhatjuk a saját véleményünket, hogy miért mérgesít minket ez a viselkedés, és hogy látjuk, milyen következményei lesznek. Mindezt lehetőleg nyugodtan, anélkül, hogy elragadnának minket az érzelmek. Végül ketten együtt találjunk egy megoldást: mit, mikor és mennyit.
5. Kérj bocsánatot, ha elbaltáztad
Minden szülő követ el hibákat a gyerekeivel, különösen a tinikkel, akik elképesztő profin pöckölgetik legérzékenyebb pontjainkat. Ha valami olyan hagyta el a szánkat, amit aztán megbántunk, a legjobb, ha egyszerűen bocsánatot kérünk érte. "Bocs, elbaltáztam. Mivel tudnám jobbá tenni?" A kamaszok gyakran elég nagylelkűek, ha egyenesek vagyunk velük.
Ha szeretnétek meghallgatni, Sen TED előadást is tartott a gyerekeinkkel való kommunikációról, itt:
