Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A kamaszokra jellemző kockázatvállaló, élvhajhász és stresszes viselkedést egy ideje azzal magyarázzák az okosok, hogy a tinik fejlődésben lévő agyában még nincs minden terület irányítása összeköttetésben. Korábban még a hormonok tombolására fogtuk az érzelmi hullámzásokat vagy az impulzuskontroll hiányát, And Romer agykutató szerint azonban nem ártana egy kicsit óvatosabban élni ezekkel a sztereotip megközelítésekkel.
A helyzet ugyanis az, hogy nem kimondottan az agyi „hiányosságoknak” köszönhető a kamaszok látszólag értelmetlennek tűnő vagy impulzív viselkedése, sokkal inkább a tapasztalathiányból adódó kíváncsiság viszi bele őket olykor veszélyes helyzetekbe.
Impulzívak, nyughatatlanok és érzelmileg labilisak
Nagyjából ezek a serdülőket érintő elsődleges sztereotípiák, melyeket sokáig a hormoncunamival indokoltak a tudósok, az utóbbi években pedig egyes tudományos körökben az agyi fejlődésben fellépő egyensúlyhiányt tették felelőssé.
Az elmélet szerint az agy kognitív kontroll szolgálatában álló területei közé tartozó elülső homloklebeny lassabban fejlődik, mint az érzelmek és vágyak szabályozásáért felelős limbikus rendszer - melynek része a jutalomközpont is -, és ez az egyensúlyhiánnyal magyarázzák az agykutatók a kamaszok "vakmerőségét" és meggondolatlan tetteit, vagyis azt, hogy csak a baj van velük.
Nem a kontrollálatlanság a ludas a kockázatvállalásban
Erre jutott nemrég And Romer, a pennsylvaniai Annenberg Public Policy Center kutatási igazgatója, aki munkatársaival évek óta kutatja a serdülőkori kockázatvállalás jelenségét, valamint a tizenévesek agyi fejlődését és viselkedésük mozgatórugóit.
„Az újdonságkeresés és a kockázatvállalás a normális fejlődés része és biológiailag vezérelt kíváncsiságot, felfedezési vágyat tükröz. Egy olyan folyamatot, melynek célja a tapasztalatszerzés és a tizenévesek felkészítése az összetettebb döntésekre, melyeket felnőttként kell majd meghozniuk” – írja a szakember a The Conversation oldalon. Szerinte a „kamaszagy-hipotézis” legszembetűnőbb hibája, hogy nem tesz különbséget a kockázatos magatartás egyes fajtái között, melyeknek csak egyike a féktelen, impulzív viselkedés.
Újdonságkeresés, kíváncsiság és kalandvágy
Ezek mind olyan hasznos tulajdonságok, amiket a megcsömörlött, életunt felnőttek is eltanulhatnának a kamaszoktól. A “nyughatatlannak” nevezett viselkedés a kamaszoknál összefügg az identitáskereséssel, hiszen ösztönösen arra törekednek, hogy megismerjék magukat és a képességeiket, és persze azt is folyamatosan monitorozzák, hogy a kortársak közül kikkel és miért érdemes vagy nem érdemes bandázni.
„Tele vannak kérdésekkel, ezt a motiváltságot pedig nem kellene elítélni, ráadásul a kamaszkori felfedezések nem feltétlenül impulzívan zajlanak. Tény, hogy az ilyenkor megnövekedő dopaminszintnek köszönhetően a serdülőket vonzzák az újdonságok és az izgalmak, ami eleve egy rizikófaktor, ám emellett a kognitív kontroll képessége is folyamatosan erősödik és nagyjából akkor szilárdul meg, amikor a hormonszint a csúcson van - jóval az agy strukturális fejlődésének vége (kb. 25 éves kor) előtt –, vagyis mondhatni, a két tényező kompenzálja egymást" – magyarázza Romer, aki szerint arra kellene inkább fókuszálni, hogy mi az, ami motiválja a kamaszokat az adott viselkedésre, ha ugyanis tényleg mind vakmerőek és meggondolatlanok lennének, akkor annak ellenére is belevágnának veszélyes dolgokba, hogy tisztában vannak a lehetséges negatív következményekkel. De a kutatások szerint ez nem így van.
A jól ismert pillecukortesztet újrázó vizsgálatokból is az derül ki, hogy a serdülők kevésbé impulzívak, mint a gyerekek, és csak csekély mértékben impulzívabbak a felnőtteknél. Lehet, hogy a döntéshozatalnak ezen formái a kamaszok esetében valamivel károsabb következményekkel járhatnak, mint a felnőtteknél, ám az önkontrollnak a serdülőkor közepétől a felnőttkorig tartó alakulása csekély mértékű és csak egyénileg vannak nagyobb eltérések, mintsem általánosságban.
Van egy specifikus típusa a kockázatvállalásnak és impulzivitásnak, ami hasonlít a „kamaszagy-elméletre”, ez pedig a gondolkodás nélküli cselekvés, amikor a túlzott izgalmi állapot hátráltatja a logikus gondolkodást és azt, hogy az előzetes rossz tapasztalatokat alapul véve mérlegeljünk. Vannak, akiknél ez a fajta impulzivitás gondot okoz a droghasználat során, hiszen nem képesek kontrollálni magukat; míg másoknál azért nem jelent problémát, mert tanulnak a korábbi negatív élményekből. Ez a jellemvonás már kisgyerekkorban megfigyelhető, de serdülőkorban válik kifejezetten mérvadóvá. A lényeg tehát, hogy nem kellene minden serdülőt egy kalap alá venni, hiszen csak egy részükre igaz, hogy bizonyos helyzetekben nem képesek kontrollálni magukat és meggondolatlanságuk miatt gyakrabban keverednek bajba.
„Igaz, hogy a kockázatvállalás sokkal jellemzőbb a kamaszokra, mint a náluk fiatalabb gyerekekre, ugyanakkor semmiképpen nem gyakori vagy általános jelenség. A kamaszok többsége nem hal meg autóbalesetben, nem öli meg magát, nem lesz depressziós, sem drogfüggő és nem szed össze szexuális úton terjedő fertőzéseket” – érvel And Romer.
A meglévő kutatási eredmények áttekintése után Romerék azt a következtetést vonták le, hogy a kamaszok nem önkontrollban szenvednek hiányt, hanem bölcsességben, és ez az, ami leginkább megkülönbözteti őket a felnőttektől. Természetes dolog, hogy a serdülők és a fiatal felnőttek a felfedezések és az újdonságkeresés időszakában hibáznak. Ezek azonban olyasféle őszinte bakik, amik nem az impulzuskontroll, hanem a tapasztalatok hiányából fakadnak.
„Ebből a szempontból valóban éretlenek a kamaszok, és ez az, ami sebezhetővé teszi őket, a gyengébb önkontrollal rendelkezők esetében ráadásul még nagyobbak a kockázatok, ám nem szabadna, hogy az éretlenséghez és az agyfejlődéshez kapcsolódó sztereotípiák vezéreljenek minket. A felnőtté váláshoz szükséges nyitottság és kíváncsiság elkerülhetetlen kockázatvállalásokkal jár” – összegezte a szakember.
