Strandszezon fülgyulladással? – Így előzd meg a bajt

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nyáron a hallójárat külső része van veszélyben, Kerékgyártó Csilla fül-orr-gégész szakorvost arról kérdeztük, mit kell tenni, ha beüt a baj, és mit tehetünk, hogy megússzuk.

Akinek gyereke van, annak szinte biztosan megvolt már az élmény: egy-egy strandolós nap után éjjel, a fülfájástól sikítva ébred a poronty. Azon kívül, hogy borzasztóan szenved szegény, mindenki halálra rémül, a szülő pedig cselekedne, de tüstént, hogy segítsen a gyerekén.

De mit lehet ilyenkor tenni? A strandszezon beköszöntének alkalmából erről kérdeztük dr. Kerékgyártó Csilla fül-orr-gégész szakorvost, aki egy csomó praktikus tanácsot adott.

Kezdjük egy kis anatómiával!

A hallójárat a dobhártyáig az úgynevezett külsőfül, ez után következik a dobüreg a hallócsontokkal –ez pedig már a középfül. A kettő elkülönítése azért fontos, mert nyáron a hallójárat, tehát a külső fül gyulladása okozza a panaszokat. Ezzel szemben a középfül télen, a nátha miatt szokott begyulladni; az ott felgyülemlett folyadék, genny nyomja a dobhártyát, és az okoz fájdalmat. A kettő kezelése is teljesen másképp néz ki.

Fotó: Shutterstock

A strandolás utáni külsőfül gyulladás azért fordul elő, mert a klóros, szennyezett víz befolyik fülbe, és fertőzést okoz. Akinek sok fülzsírja van, annál az a baj, hogy a bejutott víz nem tud tőle kifolyni, ezért a mögötte lévő hallójáratrészben keletkezik a gyulladás, akinek nincs fülzsírja, ott pedig éppen az a baj, hogy nem tudja kifejteni a védő szerepét, és azért fertőződik be könnyen a hallójárati bőr. 

Fájdalomcsillapítás, orvos

Nyáron, strandolás után tehát a külső hallójárat gyullad be. Ez borzasztóan tud fájni, de fájdalomcsillapításon kívül nem igazán lehet vele otthon semmit sem kezdeni. Nincs értelme nyáron sót melegíteni, és azt tenni a fájós fülre, mert semmit sem segít, sőt, csak ront a helyzeten. A sópárnát tartsuk meg a téli, náthás középfülgyulladásra, helyette inkább adjunk a gyereknek fájdalomcsillapítót, és próbáljunk meg aludni!

Szerencsés esetben az immunrendszer éjjel leküzdi a fertőzést, és másnapra minden panasz elmúlik nyom nélkül. Ha mégsem, akkor orvoshoz kell fordulni, aki kiszedi, kimossa a fülzsírt (ha van), és gyógyszeres gézcsíkot tesz be néhány napra, hogy a gyulladástól összeszorult hallójárati bőrt feltágítsa. Ha ez sikerült, jöhet a fülcsepp. Addig viszont fölösleges, úgysem tud eljutni a gyógyszer a gyulladás helyére. 

A nyári, strandolásos fülfájásnál tehát biztos, hogy nem fogják felszúrni a fület, hiszen a fájdalmat nem a dobhártya feszülése okozza, mint a középfülgyulladásnál. 

Így lehet megelőzni a bajt

Ahol hajlamos a gyerek a külsőfül gyulladásra, viszont imád pancsolni, ott jó megoldás, ha sikerül valahogy megakadályozni, hogy bejusson a víz a fülébe. Lehet méretre készíttetni hallójárati illesztéket, de ha (érthető módon) nem akar a család erre sokat költeni, akkor megteszi a sportboltokban készen kapható füldugó, sőt, a babaolajos vatta is. 

Lehet próbálkozni a fülzsír kitisztításával is strandolás előtt, hogy ne tudjon beülni mögé a víz. Dr. Kerékgyártó Csilla külön hangsúlyozta, hogy semmiképpen sem fültisztító pálcikával kell zsonglőrködni, sőt, a terméknek ezt a felhasználását a legjobb lenne egyszer és mindenkorra elfelejteni, vagy egyenesen átnevezni, hogy senkinek se jusson eszébe többé a fülébe dugni. Haszna ugyanis nincs, viszont könnyen fülgyulladást lehet vele okozni. 

Helyette éjszakára paraffinolajat kell csepegetni a fülbe jó bőven, és vattával betömni. Az olaj fellazítja, a vatta megakadályozza, hogy kifolyjon az olaj, a fülzsír pedig vagy kifolyik magától, vagy ha ott marad, akkor is sokkal könnyebben kijön fülmosásnál – ez a szakszerű és célra vezető megoldás (vagy gégészhez menni, hogy mossa ki a fület).  

Hogy biztosan célba érjen a paraffinolaj, meg kell fogni a gyerek fülcimpáját, és hátra-felfelé kell húzni, így kiegyenesedik a hallójárat. Felnőtteknél pedig hátra-le kell húzni a fülcimpát, ki kell próbálni, hogy kinél melyik szög működik.

Vagy lehet próbálkozni vény nélkül kapható fülcseppekkel is megelőzésnek, ezek közül kettőt emelt ki a szakorvos: a Cue és a Boramid nevűt, mindkettőt a strandolás után, de az éjszakai pihenés előtt érdemes a fülbe csepegtetni. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Belső Noémi Olga
Belső Noémi Olga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.