Öt érdekes dolog, ami hatással lehet a terhességedre

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A nyilvánvaló jótanácsok mellett egyre több új információ nehezíti az anyák dolgát, az ajánlott és elkerüldendő dolgok kategóriája is szinte naponat bővül egy-egy újabb tétellel.

A terhesség igazi aknamező, rengeteg olyan dolog van, aminek a betartása és következményei magától értetődők, például az egészséges étkezés, vagy az alkoholfogyasztás és a dohányzás veszélyei. A tiltott és egyértelműen ajánlott dolgok halmazán kívül ugyanakkor az orvostudomány fejlődésével egyre nő a terhességre így vagy úgy hatással lévő „egyéb” kategóriába tartozó elemek száma is. A Glamour gyűjtése ezek közül az új, sokszor furcsának tűnő fejlemények közül listázott néhányat. 

Kutyások, macskások figyelem!

Egy friss kutatás eredményei azt látszanak alátámasztani, hogy a terhességük alatt különböző szőrmókokkal, kutyákkal, macskákkal együtt élő anyák babái több hasznos emésztőrendszeri baktériummal dicsekedhetnek, még akkor is, ha a házi kedvencek a szülés után már nem voltak jelen. Az egészségesebb bélflóra mellett az allergiák esélyeit is csökkenti a kisállatok terhesség alatti jelenléte, az anya szőrökkel való találkozása azt eredményezi, hogy a gyerek immunrendszere is erősebb lesz.

A fejfájáscsillapítók és más gyógyszerek veszélyei

Az Ibuprofen és az aszpirin terhesség alatt eddig sem örvendett túl jó hírnévnek, de néhány új kutatás szerint más társaik is veszélyesek lehetnek. A Tylenol figyelemhiányos hiperaktivitás-zavart okozhat. A Tylenol acetaminophen vagyis paracetamol hatóanyagú, itthon leggyakrabbban Panadol, Sharidon, Miralgin formájában találkozunk vele.

Dr Sherry Ross szerint, ha egy mód van rá, jó ötlet a fejfájások egyéb, nem-gyógyszeres úton való kezelése, például, ha szundítunk egyet, meditálunk, vagy melegítő párnát használunk. Ha mindenképp szükséges a gyógyszeres kezelés, még mindig jobb a paracetamol hatóanyagú, mint az aszpirin vagy az Ibuprofen.

Veszélyesnek találtatott még a  Butalbital, ami veleszületett szívfejlődési rendellenességeket okozhat, és az Ondansetronnak is megvannak a maga veszélyei.

A Butalbital egy barbiturát (nyugtató, kábító hatású gyógyszer), hasonlót itthon csak receptre vehetnénk, terhesen remélhetőleg ilyesmit mindenki csak kifejezett orvosi utasításra szed be. 

Ondansetron hatóanyagú hányáscsillapítókat itthon is lehet kapni, erre is vonatkozik, hogy beszedése előtt terhesen mindenki konzultáljon az orvosával.

Az apa

A terhességgel kapcsolatban általában az anya életmódja kerül górcső alá, pedig a gyerekvállalást tervező apák hozzájárulása is fontos tényező lehet. Az apák kora, valamint étkezési és alkoholfogyasztási szokásai jó pár egészségügyi probléma kialakulásában közrejátszhatnak, ilyenek például az elhízásra való hajlam, vagy a skizofrénia.

Ross szerint a leendő apáknak nem árt szó szerint rágyúrni az apaságra, fontos, hogy sokat mozogjanak, 30 százalék alatt legyen a testtömegndexük, kevés szénhidrátot, de annál több fehérjét, valamint multivitamint is fogyasszanak.

Nem mindegy az sem, milyen évszakban esik valaki teherbe

Egy kutatás szerint a májusban teherbe eső anyák esetében 10 százalékkal nagyobb a koraszülés valószínűsége. Ez valószínűleg a téli influenzás megbetegedések következménye, de persze az alkoholfogyasztás, a dohányzás, a nem megfelelő terhesség alatti testtömegnövekedés, és a korábbi koraszülések sokkal többet nyomnak a latban.

És hogy melyik az ideális hónap a teherbeesésre? Egy másik kutatás eredményei azt mutatják, hogy a novemberben született gyerekek atletikusabbak, valószínűleg a nyári D vitamin dömpingnek köszönhetően. A D vitaminhiány amúgy is rossz hatással van a teherbeesés valószínűségére, mindenképp jó ötlet tehát biztosra menni, és ellenőriztetni a D vitamin szintet.

A passzív dohányzás

A passzív dohányzásnak kitett terhes nők nagyobb valószínűséggel adnak életet koncentrációs zavarokkal, vagy agresszióval kapcsolatos problémákkal küszködő gyerekeknek, és nagyobb a veszélye ebben az esetben az alacsony születési súlynak, és hirtelen csecsemőhalál szindrómának is. Terhesen nem árt tehát elkerülni a 2017-ben is dohányzó embereket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Karáth Péter
Karáth Péter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.