Érdekes új szokás terjed a nagyvilágban: a csecsemővel, kisgyerekkel repülő szülők kis ajándékcsomagokat - úgynevezett goodie bag - osztogatnak az utastársaknak, benne egy üzenettel, amiben előre elnézést kérnek, ha a gyerek esetleg zavaró lenne az út során, tessék itt egy csoki meg egy füldugó, és tényleg nagyon sajnáljuk. Első ránézésre kedves figyelmesség, második ránézésre viszont mekkora ostoba butaság ez!
Kezdjük azzal, hogy a visító csecsemő valóban rém idegesítő. A hisztiző másfél éves szintén. Mindkét oldalról. Nem is kell ehhez repülőre szállni, elég csak belegondolni, mekkora tortúra egy egyszerű bevásárlás, ha éppen rosszkor vagyunk rossz helyen. Hallgatni is rossz, na de csinálni! A gyerek megállás nélkül üvölt, csinálhatunk bármit, rólunk ömlik a víz, a vérnyomásunk már az egekben, de még mindig hiányzik a sajt meg a tészta, aztán ott a kasszasor, amit végig kell állni. Bárhol szívesebben lennénk, mint ott, de ez van.
Jönnek a nénik, egyik része megvetően néz, és szigorúan össze is szorítja a száját, a másik része elmondja, hogy igazán nem tudja, mi baja lehet a gyereknek, mert hát az ő fia ilyet sose csinált. A segítőkészek nem haragszanak, csak megkérdezik, biztos nem éhes/szomjas/fázik/melege van/álmos-e ez a gyerek, mintha nem vettük volna már fejben végig az egész listát, nyolcszor, vagy mintha tudnánk kezdeni vele bármit a hármas pénztár előtt állva. Ők aranyosak amúgy persze, csak az ember ilyenkor már legszívesebben maga is sírna.
Szóval igen, a visító csecsemő idegesítő. Csakúgy, mint az igénytelenül büdös utastárs. Meg az, amelyik már a gépre is csatakrészegen száll fel, és aztán még rádolgozik, amitől hangos és/vagy agresszív lesz, ha szerencsénk van, énekel is. Meg az is, aki olyan kövér, hogy a fél ülésünkre átfolyik. És az is, amelyik folyamatosan rugdossa a hátunkat. És ők mind nem hoznak goodie bag-et, benne a kis cetlivel, hogy bocsi, be szoktam piálni, és ettől elviselhetetlen leszek, itt egy csoki, meg egy füldugó.
Pedig a negyvenéves dönthetne úgy, hogy nem issza magát hülyére. A büdös fürödhetne. Aki mögöttünk ül, kivehetné a lábát a hátunkból. Csak akarniuk kéne. Vagy máshogy mondva: ők képesek lennének végiggondolni, zavaró-e a jelenlétük, viselkedésük a többi ember számára. A visító csecsemő viszont egyszerűen úgy viselkedik, ahogy azt az ő korában kell, amikor is - ezt szomorúan tapasztaltuk meg mindannyian - a babák bármiféle különösebb ok nélkül képesek órákon át visítani.
Mintha a világ azt gondolná, mindenki lehet idegesítő/zavaró seggfej, de a gyerekek ne legyenek azok, ők legyenek jól programozott kicsi gépek, akiket a szülő a megfelelő időben képes kikapcsolni. Pedig a gyerek nem gép, és még egy negyed xanaxot sem lehet belediktálni, hogy majd alszik egy jót - bár néha egész csábító lenne a gondolat.
A gyerek egyike a világ olyan kissé idegesítő dolgainak, amik valójában egyáltalán nem fontosak (mármint, ha a más ember gyerekéről van szó). Ha valakinek muszáj aludnia, mert élete legfontosabb tárgyalása lesz másnap reggel, az vigyen magával füldugót/fülhallgatót és szemmaszkot a repülőre, nem csak a gyerekek miatt, hanem az énekelgető, a hisztiző, vagy akár a hangosan imádkozó utastárs miatt is. Amúgy meg elvisz minket egy repülő fémtárgy a levegőben egy másik országba egy-két (9-15) óra alatt, és mi azzal vagyunk elfoglalva, mennyire idegesítő, hogy ezekkel kell együtt utazni? Nem vicces ez? Lehet menni amúgy gyalog, kocsival, magánrepülővel, hajóval, biciklivel, hőlégballonnal, vagy bazi lassú lesz, vagy rém drága, de nem muszáj a többi emberrel együtt. Ha azokkal megyünk, akkor egyszerűen el lehet őket viselni. Még a gyerekeket is.
Az is a bajom nekem ezzel a goodie bag dologgal, már azon túl, hogy tök igazságtalan, hogy nem nagyon látom, hol a vége. Ha legközelebb repülőre szállok gyerekkel, és nem viszek, akkor én leszek a tapló, akiből még a minimális udvariasság is hiányzik?
És kell-e vinnem goodie baget a távolsági buszra vagy a vonatra, hiszen lehet, hogy a gyerek ott is sírni fog. És ha igen, akkor mi van a BKV-vel, a hetes buszra is kell? És mi van a bolt pénztárával? Nincs is annál idegesítőbb, mint amikor mellettünk sír a kisbaba a sorban, kellemesebb lenne, ha anyuka adna egy csokit meg egy füldugót?
És nekem fognak-e hozni a repülőre, vonatra, távolsági buszra, a boltba a többi idegesítőek? Aki büdös, aki részeg, aki paraszt, aki hangos, aki kövér, aki sovány, aki szalonnát eszik hagymával (és meg se kínál!), aki üvölti a telefonba az ostobaságokat a barátnőjének, aki lassan mozog, és emiatt nem haladok, aki áfás számlát kér előttem a sorban?
Vagy esetleg elviselem, hogy nem vagyunk egyformák, hogy a bosszantó dolgok valójában a legtöbbször tökéletesen lényegtelenek, és hogy a világnak nem feladata, hogy engem boldoggá tegyen?
Ez a goodie bag jelenség egy teljesen kifordult értékrend csodálatos megtestesülése. Nem elég, hogy ott van az a szerencsétlen az egy (két, stb) gyerekével, a cuccaikkal a repülőn/buszon/vonaton, és tényleg megteszi, ami tőle telik. Ahelyett, hogy megsajnálnánk, elvárjuk, hogy a mi jólétünkről is gondoskodjon. Nem szeretnék nagyon oraveczcoelho lenni, de nem az lenne a normális, hogy örülünk, hogy nem nekünk kell megküzdeni azzal az egy (két, stb) visító/hisztiző/folytonmászkáló embergyerekkel? Azt már nem is mondom, hogy esetleg rá is mosolyoghatunk, vagy még akár segíthetünk is, mert az ilyen scifiszerű esetekből lesznek a kétmillió anya lájkját generáló posztok a redditen.
