Márpedig addig nem kelsz fel innen, amíg meg nem eszed a főzeléket! Mindennaposak az ehhez hasonló ultimátumok és a kaja körüli civakodások azoknál a családoknál, ahol válogatós, vagy alig akar enni a gyerek, hiszen a szülők rettegnek, hogy beteg lesz, mert nem kapja meg a szükséges tápanyagokat.
Pedig léteznek ennél békésebb és hatékonyabb módszerek a probléma orvoslására, amikről többször is írtunk már, egy új kutatás szerint ráadásul a kétségbeesés helyett a szülőknek érdemes lenne azon eltöprengeni, hogy hol tanulta a gyerek az evéssel kapcsolatos fura szokásait...
Sok más viselkedésformához hasonlóan a gyerekek étkezési szokásai is a környezet megfigyelése és másolása során alakulnak ki, vagyis nagyon nem mindegy, hogy milyen a szülő viszonya bizonyos ételekkel vagy általában az étkezéssel. A Santa Barbara-i Kaliforniai Egyetem kutatói szerint tehát ahhoz, hogy a gyerek megegye a brokkolit, a spenótot vagy a tojást, a szülőknek már az első naptól kezdve jó példát kell mutatniuk.
„Az evés egy rendkívül szociális tevékenység; nem csak arról szól, hogy mit fogyasztunk, hanem arról is, hogy kivel tesszük ezt, illetve, hogy akikkel együtt eszünk, azok hogyan befolyásolhatják ételválasztásunkat” - nyilatkozta a Daily Mailnek Dr. Zoe Liberman, a Proceedings of the National Academy of Sciences című szaklapban megjelent tanulmány vezető szerzője.
A totyogók ugyan szeretnek sok mindent a szájukba venni – legyen az étel, homok vagy szappan -, a tanulmány szerint azonban a csecsemők sokkal intelligensebbek, mint ahogy azt gondolnánk. Többet esznek például, ha mások is velük együtt falatoznak, és sokkal pozitívabb emlékeket tárolnak el az evésről akkor, ha az vidám, szórakoztató társaságban történik. Ezek a jelentéktelennek tűnő tapasztalatok nagyon is fontosak, hiszen ezekből áll össze később egy felnőtt komplex ízpalettája, vagy az ételekhez fűződő viszonya.
Liberman és munkatársai 32 egyévest vontak be vizsgálatukba, amiben a csecsemőknek egy kisfilmet játszottak le, hogy megfigyeljék a reakcióikat. A film két szereplője különböző ételeket kóstolgatott és megvitatták a véleményüket egy tálról is. A színészek rendkívül kifejezően kommunikáltak, és ugyanúgy hangot adtak nemtetszésüknek, mint pozitív élményeiknek. A megfigyelések alapján a csecsemők nem igazán foglalkoztak azzal, amikor a két szereplő véleménykülönbsége a tálra irányult. Amikor azonban az ételek kerültek a vita középpontjába, a gyerekek feszülten figyelték, mi zajlik a képernyőn.
„A legfőbb következtetés, amit a kutatásból levonhatunk, az az, hogy a csecsemőknek az ételekhez való viszonya alapvetően szociális jelenség. Amikor valakit enni látnak, az illetőnek az ételre adott reakcióit használják fel arra, hogy megismerjék a különböző élelmiszereket (ehető-e, mennyire finom stb.), valamint az embereket, akik az adott ételt fogyasztják” – magyarázta Liberman.
A kísérlet során egyébként az is kiderült, hogy az egyévesek képesek megkülönböztetni a más-más nyelven megszólaló személyeket és az ugyanazon csoportba tartozó (azonos anyanyelvű) emberektől elvárják, hogy egymással egyetértsenek. Például ha a gyerek azt tapasztalja, hogy egy angolul beszélő személy nem szereti a kelbimbót, akkor más, angolul beszélő emberekről is ugyanezt feltételezi. Egy spanyolul beszélő személytől azonban nem várja el, hogy egyetértsen a többiekkel.
Ezek az eredmények talán ösztönözni fogják az egészségügyi dolgozókat - és persze a szülőket -, hogy a gyerekek étkeztetése kapcsán ne csak az ételek tápértékére támaszkodjanak, hanem vegyék figyelembe a szociális interakciók fontosságát is.
