Magától értetődik, hogy a gyereket érő hatásokért elsősorban a szülő felelős. Ennek elsődleges színtere a szülő-gyerek kapcsolat, tehát azon keresztül hat az anya és az apa, amilyen ő, amilyen légkört otthon teremt, ahogy a gyerekkel kommunikál, és nem utolsó sorban, amilyen a szülők kapcsolata egymással. A másik réteg, hogy hogyan választják meg a csemetét érő hatásokat: milyen a lakóközösség, melyik óvodába íratják, milyen programokra viszik el, milyen játékokat vesznek a gyereknek, mit mutatnak meg a világból stb.
Természetesen a fentiekben is csak korlátok között szabad a szülő, de azért ezek valamelyest az ő kezében vannak. Igen ám, de sok szülő úgy képzeli, mielőtt megszületne az első gyerek, hogy ő majd a csemete egész környezetére hatással lesz, és el tudja érni, hogy csak jót kapjon a poronty. Mármint jót a szülő értékrendje szerint.
Ha egy szülő erre készül, akkor alaposan kibillentheti a lelki békéjéből, mikor rájön, mennyi tőle független hatás áramlik be a gyerek életébe. Jönnek az ajándékok, amiknek egy része talán ellentétes az elveivel. Mondjuk, csak természetes anyagokat szeretne otthon, ettől még a vidéki nagynéni műanyag zenélő kütyüt küld. Lehet, hogy képernyőmentes nevelést képzelt, de anyósnál, apósnál folyamatosan megy a rajzfilmcsatorna, meg se lehet kérni, hogy kapcsolják ki, mert a többi unoka is azt nézi. Cukormentesen étkeznének, de az oviban minden héten van egy szülinap, habos-babos tortával. Nem akarnak kitolni a gyerekkel, hogy csak ő nem kóstolhatja meg. Nem szeretnék, ha csúnya beszédet hallana, de a sógor a gyerek jelenlétében sem moderálja magát, sem a másik anyuka a játszótéren, sem a buszon mögöttük ülők. Mindenkire nem lehet pisszegni.
A kérdés, hogy baj-e, hogy a családi normáktól eltérő hatások is érik a gyereket, mennyire próbálja a szülő ezeket szűrni, árt-e, ha nem teszi, árt-e, ha túlzásba viszi?
Margiték kis házikója a béke szigete. A kertben vidáman növekszenek a paradicsompalánták, a gyerekeknek szép, kézzel varrott babákkal játszanak, napjuk nagy részét a szabadban töltik, nem is merült még fel az igény a TV-re, számítógépes játékokra. Noha most már találkoztak vele mindkét nagyszülőnél. Margit elmondja, eleinte bezárkózó életet éltek, mert volt egy álmuk, hogyan szeretnék nevelni a gyerekeket, és úgy látták, ebbe az ideálba nem passzol a külvilág nagy része. Nem tetszett nekik az sem, ahogy a rokonoknál a szüleik a gyerekekkel bánnak, úgy látták, ezek a találkozások agressziót visznek be az ő életükbe is. Nem tetszett nekik, hogy az ismerős gyerekeknél játékfegyverek vannak, ez ütközött az elveikkel. Ezért anélkül, hogy észrevették volna, szépen lassan eltávolodtak mindenkitől. Egyre ritkábban vitték bárhova a gyerekeket, a rokonokkal minimalizálódott a kapcsolat. Margitnak egy barátnője hívta fel a figyelmét arra, olyanok, mintha azt hinnék, csak ők kellenek a gyereknek, csak az ő hatásaik jók, és mintha félnének a külvilágtól.
Többszöri beszélgetés hatására elkezdték felülbírálni korábbi döntéseiket. A fő motiváció az volt, hogy rájöttek, ha most nem alakul ki kapcsolat a nagyszülőkkel, az unokatestvérekkel, akkor ezt elvették a gyerekeiktől, később már nem tudják pótolni. Mióta többet járnak ki, csökkentek a félelmeik: rájöttek, hogy nemcsak rosszat látnak a tőlük különböző családoknál, volt, amit tudtak tanulni tőlük, míg másban ők adhattak tanácsot.
Pszichológusi szemmel Margit jól döntött, és szerencsés, hogy volt egy barát, aki tudott rá hatni. Nincs azzal semmi baj, ha egy szülőnek vannak elképzelései, mi tesz jót a gyereknek, és mi felesleges vagy ártalmas. Igaz, hogy a TV, a játékboltok polcai, az élelmiszerüzletek pultjai, sőt, olykor a gyerekeknek szánt könyvek részlege is sok-sok szemetet tartalmaz. Értéktelen dolgokat, amik nem építik a csemetét. Valóban, a szülő feladata a szelektálás, hogy megszűrje, mit kap a gyermek a nagy választékból. Baj akkor van, ha a család elkezd félni a külvilágtól, és valamiféle szorongó, ellenséges attitűdöt alakít ki, ami a rokonokra, barátokra is kiterjed.
A gagyi nem úgy árt, mint a méreg, hogy egyszer találkozunk vele, és nincs menekvés. A szülők mondhatják, hogy „nem, itthonra nem veszünk ilyet”, de attól még szükségtelen rémülten elrántani a gyerek kezét a gumicukros zacskótól. Ugyanis a szülő nemcsak azzal hat, hogy milyen programokat vagy árukat enged a gyerek közelébe, hanem azzal is, hogy hogyan érzi magát a világban, milyen a kapcsolata a környezetével. És ez a hatás legalább olyan fontos. Ha anya és apa fanyalog a rokonoknál való látogatáson, és már odafele úton arról beszélnek, milyen ellenszenves dolgokkal fognak ott majd találkozni, visszafelé pedig jól kivesézik a látottakat, azzal nehéz helyzetbe hozzák a gyereket, aki esetleg jól érezte volna magát, és felszabadultan játszott a többi gyerekkel.
A szülő sokféle úton-módon hat. Ne felejtsük ki a hatások közül, hogy milyen a kapcsolata a külvilággal. A gyerek is biztonságosan fog mozogni a világban, ha a szülőtől is azt látja, nyitottan, elfogadóan viszonyul a környezetéhez, és csak okosan válogat, de nem retteg a világtól.
Cziglán Karolina
pszichológus
