Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Nem kell hozzá politikusnak vagy popsztárnak lennie, hétköznapi emberként is megtehet néhány apróságot. Mutatjuk, mik ezek.
Az utóbbi időben sok szó esik arról, hogy hazánkban túl kevés gyerek születik, a házaspárok nem teljesítik a népesség stabil fennmaradásához szükséges gyerekszámot. A jelenségre tavaly decemberben mind a politika, mind a popszakma jeles képviselői felhívták a figyelmet.
A KSH felméréséből kiderül, hogy a magyar nők eredetileg több gyereket terveznek, mint amennyi ebből végül megvalósul. Azaz nem arról van szó, hogy nem akarunk egy szekérderéknyi gyereket szülni, hanem arról, hogy az első gyerek után valahogy mégis elmegy a kedvünk ettől az egésztől. Azaz, ha azt szeretnénk, hogy több gyerek szülessen, akkor azon kellene igyekeznünk, hogy a kisgyerekes anyukák annyira élvezzék a dolgot, hogy meg akarják ismételni.
Azért pedig, hogy a kisgyerekes anyukák jól érezzék magukat (és még többször akarjanak majd kisgyerekes anyuka lenni) ön is tehet! Nem kell hozzá politikusnak vagy popsztárnak lennie, hétköznapi emberként is megtehet néhány apróságot. Mutatjuk, mik ezek.
1. Viselje el a kisgyerekes szülőket!
A kisgyerekes szülők rettentő idegesítőek. Az étteremben hangosak, a gyerekük kiabál, rohangál, tárgyakat vagy ételt dob a földre, és jelentősen bosszantóbb, mintha egy bernáthegyivel ebédelnénk egy légtérben. A gyerekek visítanak a vonaton, a repülőn és a buszon, vagy ha épp nem, akkor hülye, zenélő játékokkal játszanak, vagy azt kell hallgatni, ahogy anyjuk hatszáznegyvenedszerre meséli el a Három nyulat a Budapest-Tatabánya viszonylatban. De a kisgyerekes anyák akkor is elviselhetetlenek, ha épp nincs velük a gyerek: egyfolytában panaszkodnak, hogy nem alszik, fogzik, dackorszakos, egyáltalán minek az ilyennek gyerek?
Gyerekekre mindazonáltal szükség van, hiszen szeretnénk, ha fennmaradna a társadalom és valakinek a nyugdíjunkat is fizetni kell majd. Azaz, ha idegesítő gyerekkel, anyákkal vagy apákkal kerül egy légtérbe, gondoljon arra, hogy valójában hosszú távon mindenkinek jobb lenne, ha még több ilyen kis visítozó szörnyeteg létezne körülöttünk. Szorítsa össze a száját, vegyen mély levegőt és préseljen ki egy együtt érző mosolyt! Ha a mosoly nem megy, hát egye fene, akkor csak csendben tűrje el, hogy az evolúció még nem talált fel csendesebb módot a faj fennmaradására.
2. Bátorítsa az apákat a részvételre!
Azokban az országokban, ahol az apák is kiveszik a részüket a gyerekgondozásból, általában nagyobb a szülési kedv, a kisgyerekes anyáknak ugyanis nem kell átélniük, hogy totál egyedül maradnak a feladattal. Az apák a közhiedelemmel ellentétben nagyon ügyesek és kompetensek tudnak lenni: lecsitítják a hasfájós csecsemőt, fürdetés közbeni majomkodásban verhetetlenek, és még pelenkázni is tudnak. Nem beszélve arról, hogy a gyerek intelligenciahányadosát arányosan növeli, ha apja több időt tölt vele.
Mit tehet Ön? Hangoztassa minden fórumon, hogy a gyereknevelésben apaként részt venni: menő, abból kimaradni és az asszonyra bízni az egészet: nem menő. Ha kisgyerekes haverjával iszogat épp a kocsmában (bisztróban), közeledik az este nyolc óra, és apu épp kikérni készül még egy sört (rozéfröccsöt), nyugodtan szóljon rá, hogy „Sanyikám (Levikém), szerintem menned kéne fürdetni, nem fog megártani pár plusz IQ-pont annak a gyereknek.”
3. Ítélkezhet, de csendben!
A kisgyerekes anyukák túlnyomó többsége rengeteg kéretlen kritikát kap nagyjából a pozitív terhességi teszttel kezdődően. Miért iszik kávét, miért dolgozik 8 hónapig, miért megy betegállományba, miért szül császárral / háborítatlanul, miért szoptat / nem szoptat / túl gyakran szoptat, hordoz / nem hordoz? Bölcsibe adja / otthon kényezteti? Erre semmi szükség, a kritika csupán elbizonytalanítja az anyákat, több évnyi kritika és nyilvános megszégyenítés után pedig kinek van kedve mindezt még egyszer megismételni? (Bár másodjára már valóban edzettebb az ember.)
Mindenesetre, ha Ön elveivel ellentétesen viselkedő kismamát / kisgyerekes anyát lát az utcán, akkor gondolja át, mi a fontosabb: hogy most szégyellje magát ez a nő, amiért a hátára kötve viszi a gyerekét, mint a majmok, vagy hogy szüljön még legalább hármat és a magyar név megint szép legyen, méltó régi, nagy híréhez? Ha az utóbbi, akkor vegyen egy mély levegőt, és ahelyett, hogy odaszólna, hogy „megfázik a feje annak a szegénynek”, inkább szorítsa össze a száját és mondjon el magában három Miatyánkot. Vagy ha ateista, akkor három szép, hazafias verset.
4. Segítsen a babakocsival!
Egy babakocsi súlya gyerekkel együtt 15-20 kg: a kisbabákat jellemzően nehezebb kocsiban tolják, a nagyobb gyerekeket meg könnyebb, esernyőre csukható kocsikban, így az összsúly az évek során nagyságrendileg állandó. A 15-20 kg-t egyedül felkapni és feltenni a villamosra, felvinni a bolt vagy a gyógyszertár lépcsőjén vagy az aluljáró lépcsőin nem könnyű, kíván némi fizikumot. Ráadásul ha egyedül emeli az ember a járgányt, akkor lehetetlen egészséges, hát- és gerinckímélő pozícióban felemelni, azaz tuti a derék- és hátfájás. Dehát ezt tudtuk, amikor gyereket vállaltunk, nem igaz? További nehézségek akkor adódnak, ha a kisgyerekes anyuka eszetlen módon túl korán szül még egy gyereket: akkor ugyanis először emelgetheti a 20 kg-t terhesen, utána emelgetheti magára kötözött csecsemővel, esetleg megpróbálkozhat egy testvérbabakocsi felpakolásával a villamosra, de ahhoz már igen sokat kell gyúrni. Nem beszélve arról, hogy a babakocsi a legritkább esetben fér el rendesen a tömött járművön.
Mit tehet Ön? Segíthet például felvinni a kocsit a lépcsőn. Nem kell egyedül vinnie, elég, ha megfogja az egyik oldalát, két ember már sokkal könnyebben elbír vele. Ha az Ön fizikuma nem teszi lehetővé a cipekedést, akkor is segíthet: például a BKV-n szabadon hagyhatja a babakocsi elhelyezésére alkalmas helyet. De elég, ha akkor odébb mozdul, ha látja, hogy babakocsis anyuka (vagy apuka) közeleg. Ugyanez a helyzet a baba-mama vagy rászorulók matricával ellátott ülőhelyekkel kapcsolatban.
5. Törődjön bele a részmunkaidő létezésébe!
A kisgyerekes lét sok nehéz időszakkal járhat, az egyik ezek közül az anya munkába állása. A folyamatos, otthoni együttlét után intézménybe adni a gyereket és teljes munkaidőbe visszamenni meglehetősen sokkoló, a gyerekbetegségek miatt pedig az első évben gyakorlatilag rémálom. A részmunkaidő vagy az otthonról végzett munka kiváló köztes megoldás azoknak az anyáknak, akik szeretnének már dolgozni vagy épp szükségük van a pénzre. A részmunkaidő idejére könnyebb bébiszittert találni a gyerek esetleges betegsége esetén, és kevesebb az anya lelkiismeretfurdalása is, mi pedig azt szeretnénk, hogy a kisgyerekes anyák jól érezzék magukat és még többször is akarjanak kisgyerekes anyukák lenni.
Tehát, ha Ön cégvezető, gondolkodjon el a részmunkaidő vagy a távmunka lehetőségein, de ha beosztottként dolgozik, akkor is rengeteget tehet: például igyekezzen a lehető legkevesebb megvetéssel kezelni a részmunkaidős vagy otthonról dolgozó, kisgyerekes kolléganőt. A „minek neki íróasztal, amikor csak heti három napot jön”, a „hova megy ez már megint délután kettőkor” és a hasonló megjegyzések igazából senkit sem tesznek boldogabbá.
6. Ne szépítse a dolgot!
A terhesség valójában nehéz: az embernek hányingere van, aztán meg refluxa meg aranyere, a szülés fájdalmas (a császár is), a szoptatás eleinte szintén fáj, az éjszakai kiszámíthatatlan vagy óránkénti felébresztés pedig fejlettebb országokban a kínvallatás egy eszköze. A dackorszakos kicsik iszonyú édesek, de végtelenül kimerítőek, és folytathatnánk. Gyereket vállalni örömteli, ugyanakkor valljuk be, nehéz feladat.
A dolog megélését nehezebbé teszi, ha a kismama ugyan szenved a fentiektől, de közben mindenkitől azt hallja, hogy „életed leggyönyörűbb időszaka”, és a nehézségek mellett még szégyenkezik, bűntudata lesz, és egy rakás szerencsétlenségnek fogja érezni magát, amikért nem angyali mosollyal viseli, majd szoptatja a szíve alatt hordott pocaklakót. Ezzel ellentétben, a nehézségek elviselését könnyebbé teszi, ha belátjuk és megmondjuk, hogy igen, ez egy nehéz időszak, és időnként vállon veregetjük az újdonsült anyukát, amiért a nehézségek ellenére is ilyen hősiesen kitart. Mit gondolunk, akarja az ember magát még egyszer az életben egy rakás szerencsétlenségnek érezni? És a nehézségeket bátran felvállaló hősnek? Ez a kérdés, válasszatok.
