Előfordul, hogy nem tudjuk (vagy nem akarjuk) pontosan megmagyarázni az okokat, egyszerűen csak érezzük, hogy eljött az ideje, készen állunk rá. A gyerekvállalás azonban nem játék és nemcsak a szülőkről, hanem egy harmadik személy életéről szól. Érdemes tehát óvatosan bánni a megfogalmazható okokkal, és észben tartani, hogy egy gyerek nem mindig olyan változást hoz az életünkbe, amilyenre számítunk.
Íme, néhány a lehető legrosszabb érvek közül, amelyeket Peg Streep, a Mean Mothers: Overcoming the Legacy of Hurt szerzője osztott meg a Psychology Today olvasóival. Egyet pedig mi is hozzátettünk.
1. Lesz valaki, aki feltétel nélkül szeret
„Rengeteg fiatalon szülni készülő nőt hallottam már ebben reménykedni, és a legtöbben azzal indokolták döntésüket, hogy a gyermek gyógyír lesz a fájdalmukra - amit a szeretethiány, a szülők vagy a partner érdektelen, elutasító magatartása okozott. Évtizedekkel ezelőtt beszélgettem egy sok-sok nehézségen keresztülment lánnyal, aki egy egyéjszakás kalandot követően úgy is vállalta a szülést, hogy tudta, le kell mondania az apa támogatásáról. Belátása szerint ez volt a lehető legönzőbb dolog, amit valaha tett" – írja Streep, majd hozzáteszi: „A tizenéveseknek nem szabadna gyereket vállalniuk, hiszen náluk még hiányzik az érzelmi stabilitás, így az anyasághoz sem elég érettek. Az igazi probléma persze az, hogy a szeretetéhség miatt vállalt gyerekre hárul az érzelmi elsősegélynyújtás szerepe, ami tuti recept egy tényleges családi katasztrófához.”
2. Mások ezt várják el tőlem
Nem számít, hogy kinek (szülő, házastárs) vagy minek (társadalmi nyomás) kellene eleget tenni, a gyermekvállalás felelősség és elkötelezettség, éppen ezért a döntés joga teljes mértékben a saját kezünkben kell, hogy legyen. A szülői szereppel járó feladatok túlságosan intenzívek ahhoz, hogy mások elvárásainak próbáljunk ezzel megfelelni. Azok viszont, akik mégis egyfajta megfelelési kényszer miatt válnak anyává, általában nem veszik figyelembe saját igényeiket, vágyaikat és – ami még fontosabb –, képességeiket, hogy gondozzanak és felneveljenek valakit, akinek sorsa teljes mértékben rajtuk múlik – magyarázza a szakértő.
„Ez sajnos a szülés utáni depresszió melegágya, amikor azt hiszi az anya, hogy nem képes gondozni a gyermekét, de nem fogad el segítséget, mert azt gondolja, hogy egyedül kell megbirkóznia a helyzettel, és magát teljesen háttérbe szorítja, így nem tud regenerálódni, teljesen kimerül és végül kétségbe esik, mert reménytelennek látja a helyzetét" – mondta a Díványnak Csizmadia Dóra pszichológus.
Az ilyen szülők gyerekei egyébként gyakran számolnak be fizikai szükségleteik (otthon, étel az asztalon, ruházkodás) kielégítéséről, ugyanakkor érzelmi szükségleteik elhanyagolásáról.
3. Nem fogok kilógni a sorból
Sok nő azért dönt az anyaság mellett, mert attól tart, hogy a környezete megbélyegzi, ha nem így tesz. Úgy gondolják, hogy a gyerekes szülőkhöz képest ők kevésbé jók, értékesek és érdekesek. Ha őszinték vagyunk magunkkal szemben ilyen fontos, társadalmi normákat érintő kérdésekben, akkor felismerjük, hogy mindez valójában jogos aggodalom, mégsem valami egészséges motiváció a szülővé váláshoz. „Négyen vagyunk lánytestvérek, és egyedül nekem nincs gyerekem, ami miatt különc lettem, a legrosszabb értelemben. Főleg azért, mert ugyan biológiailag semmi akadálya, de a férjemmel közösen úgy döntöttünk, nem szeretnénk gyerekeket. A testvéreim és a szüleim emiatt önzőnek és egocentrikusnak tartottak. Aztán amikor a szüleim meghaltak, sokkal kevesebbet hagytak rám örökségükből, mint nővéreimre, azzal az indokkal, hogy mivel egyedül vagyok, nincs is szükségem a támogatásukra” – vallotta be Streep egy korábbi interjúalanya.
4. Lesz értelme az életemnek
Igaz, hogy az utód felnevelése is lehet egyfajta cél, és természetesen a legtöbb szülőnek a gyereke az élete értelme, ám elég gyenge érv, és nem a legjobb hozzáállás egy gyereket arra „használni”, hogy értelmet nyerjenek mindennapjaink, hiszen mi magunk vagyunk azok, akik meghatározhatják céljainkat. Ez nem egy olyan kötelezettség, ami egy másik személy által teljesíthető – nem, még a saját gyerek sem tud segíteni. Ha pedig ez az ok (és a következmények) behálóznak minket, annak az lehet a vége, hogy megtagadjuk a gyerektől a teret, hogy önmaga lehessen, hiszen figyelmen kívül hagyjuk az ő érzelmi határait. Egy kisgyereknek nem az a dolga, hogy jobbá vagy gazdagabbá tegye életünket annál, mint amilyen előtte volt – figyelmeztet a szakértő.
„Ha nincs más értelme az életünknek, mint a gyermek, akkor mit tanítunk, mit adunk át neki, hogy lehetnek majd céljai, és az ő életének értelme? És ha kirepülnek a családi a gyerekek, akkor összeomlunk?" – fűzte hozzá Csizmadia Dóra.
5. Kell egy örökös
A dinasztia fenntartása, az anyagi javak védelme vagy annak vágya, hogy valamit az utókorra hagyjunk halálunk után, a történelem során mindig is nyomós érv volt a gyermekáldásra (és ma is az), ám ez nem mindenki számára jelent pozitív érzelmi és pszichológiai élményt.
Az előző kategóriához hasonlóan az örökösödés miatt aggódó anyukák saját maguk „kiteljesedését” látják gyermekükben, akire az elvárások miatt hatalmas nyomás nehezedik, azaz ebben a helyzetben is háttérbe szorul a gyermek saját akarata és vágyai. „Édesanyámnak az volt a fontos, hogy csodáljanak az emberek, pontosabban őt csodálják, amiért olyan jó gyereknek nevelt.
Ő választotta meg a barátaimat, az öltözékemet, sőt még az iskoláimat is az alapján, hogy mi mennyire számít irigylésre méltónak az ő társasági körében. Miatta lettem ügyvéd, és teljesen kiakadt, amikor a jól fizető, tekintélyes szakmát végül hátrahagytam, hogy inkább taníthassak. A mai napig ezt emlegeti és lenézi a saját döntéseimet” – ismerte be Pegg Streep egy interjúalanya.
De az apukákat is vezérelhetik hasonló érdekek: „Nagyon nagy nyomás volt rajtunk gyerekként, hiszen minden egyes botlás vagy bármilyen nem első rangú eredmény rossz fényt vetett apánk hírnevére. Akár a sportban elért sikerekről, a tanulmányi és társadalmi eredményekről vagy a felnőtté válás során a hatalom megszerzéséről volt szó, mindig a legjobb teljesítményt kellett nyújtanunk. Nem azért szeretett, aki voltam, inkább csak a dicsőség érdekelte. Megfogadtam, hogy én soha nem teszek ilyet a saját gyerekeimmel, és csak önmagukért fogom szeretni őket” – idézi az író egy középkorú férfi vallomását.
Az önsegítés szakértői narcisztikusnak bélyegzik meg az olyan szülőket, akik saját magukat szeretik a gyermekükben, de bárhogy is nevezzük őket, az utódokon keletkezett sebek attól nem gyógyulnak hamarabb...
6. A gyerek megmenti a házasságom
A rengeteg tanulságos történet, film és tanulmány ellenére még mindig sokan elhiszik, hogy egy gyerek megmenthet egy olyan párkapcsolatot, ami már eleve működésképtelen. Igaz, hogy nem a gyereknevelés miatti nézeteltérések a válások elsődleges okai – továbbra is a hűtlenség, a drog- és alkoholproblémák állnak az első helyen –, a probléma mindennapos. Ahogy például az anyagiak kapcsán sem szoktak eleinte aggódni a fiatal házasok, úgy a gyerekneveléssel kapcsolatos nézeteiket sem beszélik át előre részletesen.
Szóval képbe kerül egy gyerek, akiért össze „kell” házasodni, ám később adódhatnak olyan problémák, amikre a szülők egyáltalán felkészülve, de az is lehet, hogy akkor kezdenek csak igazán eltávolodni egymástól, amikor megérkezik a várva várt jövevény az életükbe.
„Bár a szüleim együtt maradtak és utánam három további gyereket vállaltak, velem mindig is másként viselkedtek. Én voltam az, aki ellopta anyám fiatalságát és jövőjét, amikor tizenévesen teherbe esett velem. Én voltam az, aki váratlanul teher lett az apa számára is. A mai napig úgy érzem, hogy nem bocsátottak meg nekem egy olyan dologért, amiért nem én vagyok a hibás. Ha csak nem bűn az, hogy megszülettem” – mesélte Peggnek egy negyvenes évei végén járó nő.
A jó hír az, hogy az eredeti motivációnk (miért akarunk gyereket?) nem feltétlenül kell, hogy befolyásolja, milyen szülőkké válunk, ha hajlandóak vagyunk őszinték lenni magunkkal szemben, és dolgozni azon, hogy észrevegyük, amikor a tudatalattink és kimondatlan vágyaink próbálják irányítani tetteinket. Daniel Siegel és Mary Hartzell, a Parenting from the Inside Out című könyv szerzői szerint „amikor szülőként teljes mértékben jelen vagyunk, amikor tudatosak vagyunk, azzal segítjük gyerekeinket, hogy ők is megtapasztalják a jelent. A gyerekek az alapján is merik meg magukat és a környező világot, hogy mi hogyan kommunikálunk velük. Amikor a múltban ragadunk, vagy a jövőnk miatt aggódunk, akkor fizikailag ugyan jelen vagyunk, de szellemileg és lelkileg messze járunk. A gyerekeknek nincs szükségük ránk minden egyes pillanatban, de az interakciók során elengedhetetlen a mentális jelenlét, és az, hogy érzelmileg is elérhetőek legyünk a gyerekek számára.”
„A gyermek nem óvja meg a házasságot, sőt egyáltalán nem kellene megóvnia semmit, ez a felnőttek feladata és felelőssége, ezért ne hárítsuk a gyermekünkre, mert annak komoly következményei lehetnek az évek előre haladtával” – figyelmeztet Csizmadia Dóra.
„A gyermekvállalással olyan új, ismeretlen, és rengeteg energiát, figyelmet igénybe vevő feladatokat vállalunk, amik miatt gyakran kevesebb törődés és türelem jut a párunknak, mivel a gyermek gondozása lesz az elsődleges (fontos lenne, hogy ne kizárólagos legyen, csak elsődleges!). Ez egy jól működő kapcsolatot is megterhelhet, egy nehezen működőt pedig könnyen szétszakíthat - akár drog vagy hűtlenség a probléma a felszínen, a gyökere abban kereshető, hogy érzelmileg nem stabil alapokra érkezeik a gyermek, és érkezését túlidealizálva nem veszik figyelembe a nehézségeket, ezáltal nem készülhetnek fel rájuk a szülők. Gyakori a kezdeti eltávolodás, de aztán újra vissza kell találni egymáshoz a megváltozott körülmények között. A gyermekvállalás egy olyan természetes krízis a szülők életében, ahol a kritikus helyzetből két irányba haladhatnak: megoldják, vagy nem, gazdagabbá válnak általa érzelmileg, vagy belerokkannak és - ha fizikailag nem is (válás), de - érzelmileg elszakadnak egymástól, amennyiben nem történik meg az újraközeledés” – fűzi hozzá a pszichológus.
+1. Jól jönne 10 millió forint
Valószínűleg ön is eljátszott már a gondolattal, hogy megéri-e egy új otthonért vagy bármilyen anyagi támogatásért cserébe (még több) gyereket szülni. Életünk során természetesen adódhatnak soha vissza nem térő lehetőségek, de azért érdemes ilyenkor is mérlegelni és fontolóra venni, hogy hosszú távon is jó üzlet-e a gyerekvállalás, illetve hogy tényleg erre vágyunk-e, vagy inkább csak a pénz motivál.
Ha félretesszük a dolog érzelmi oldalát, nyilvánvaló, hogy pusztán az állami anyagi juttatásokért gyereket vállalni ostoba döntés, egy gyerek felnevelése jóval több pénzbe kerül, mint amennyit bárhonnan is le lehet akasztani. Ugyanakkor a pénz (szubjektív) hiánya egy olyan tényező, ami miatt sokan nem, vagy csak kevesebb gyereket vállalnak, adott esetben olyan körülmények között is, ami mások számára megengedné a nagyobb családot.
„A pénz fontos ösztönző erő lehet a gyermekvállalásban, hiszen gyakran vezető érvként emlegetik az érintettek a megélhetési nehézségeket, amikor arról kérdezik őket, hogy miért nem vállalnak (több) gyermeket. Viszont nem szabad, hogy elsődleges vagy egyedüli motiváció legyen az anyagi háttér, hiszen az a kapcsolat vagy közösség, ahol a pénz kérdése dominál, hamar kiüresedik, sivárrá válik, és legfeljebb csak a felszínen működik. Az anyagi lehetőségek ráadásul változékonyak, míg a pozitív érzelmek stabilak és összetartják a családot. Sok gyermek nő fel szegényen, mégis boldogan, ha a szeretetet, érzelmi támogatást, valódi figyelmet és törődést megkapja a szüleitől. Ha arról kérdezzük őket, miért fontos számukra a család, miért szeretik a szüleiket, nem a pénzt fogják említeni. A pénz önmagában nem boldogít, de ha megvan az érzelmi háttér, akkor be lehet vonni az anyagiakat a tervbe – főként, ha valóban ezen múlna, hogy tud-e a pár gyermeket vállalni, nagy segítség lehet” – mondja Csizmadia Dóra pszichológus.
Egyedül tehát akkor nem számít, hogy miért szeretne szülővé válni valaki, ha keményen dolgozik azon, hogy a lehető legtudatosabban, önzetlenül szeresse és nevelje fel azt a személyt, akit a világra hozott.
