Iskolai feladat miatt szerelt nyomkövetőt macskáira a 13 éves, hogy megtudja, hova mennek éjszakánként. Hova máshova: a Burger Kingbe!
A 13 éves, új-zélandi Evahn Martinsen egy iskolai feladat kapcsán kezdett érdekes kísérletbe. Az iskolai science fair (kb: tudományos vásár) közeledtével arra gondolt, megtudja, merre járnak a macskái éjszakánként. Arra is kíváncsi volt, a külső hőmérséklet és a csapadék befolyásolja-e, hogy elmennek-e otthonról, és ha igen, akkor milyen messzire.
Szerencsére a cicák nem szenvedtek a kísérlettől, csak egy nyakörvre szerelt GPS-t kellett elviselniük pár napig, hogy kiderüljön merre járnak az éjszaka sötétjében. Pontosabban Zephyr nevű macskája határozottan nem vett részt a kísérletben, Twinkle és Luca viszont igen.
A terv megvalósítása érdekében Martinsen először egy államigazgatási szervvel, a Department of Conservation-nel (kb: Új Zéland megőrzéséért felelős minisztérium) vette fel a kapcsolatot. Tőlük számos javaslatot kapott, többek között azt, hogy vegye fel a kapcsolatot a Lintek nevű céggel, akik talán tudnak segíteni neki macskákra szerelhető nyomkövetőkkel.
Az Új-Zélandi cég rábólintott a megkeresésre, is, akik felajánlották a GPS követőket és egy tabletet. A tabletre telepített térképen nyomon követhető, hogy merre járnak a cicák, és erről az adatok igény szerint 5 percenként, vagy 30 másodpercenként frissülnek.
Maga az ötlet nem újdonság, hallottunk már ilyet korábban is, sőt, mobilra letölthető alkalmazás is segíti az ilyesfajta projekteket. A meglepő és igen mulatságos a sztoriban az, hogy merre is csavarognak a házi cicák.
A két macska közül Twinkle bizonyult nagyobb barangolónak, volt olyan éjszaka, hogy 3,5 kilométert tett meg, ebbe beiktatta két iskola meglátogatását, rendszeresen átkelt egy forgalmas úton, meglátogatott egy teniszpályát, és csodák csodája, betévedt egy Burger Kinghez is. Mázlija van, ha létezik 0-24 órás Burger feléjük! Bár az is lehet, hogy elég volt neki a gyorskajálda melletti kuka is, ki tudja, hátha akadt benne egy-két jó falat.
Luca kisebb távolságokat tett meg, egyik éjjel például úgy kóborolt 1,2 kilométert, hogy közben egyszer sem került messzebb a háztól, mint 190 méter.
De nem csak az éjszakai „jaj de ennék egy hamburget” effekt miatt hasonlítanak a macskák az emberekhez, ugyanis az is kiderült a kísérlet alatt, hogy ha rossz az idő, a cirmosok ki sem tették tappancsaikat a házból.
A tinit az indította el a „macskás program” megvalósításához, hogy tanára azt mondta neki a macskák éjszakai állatok - ami tulajdonképpen egyáltalán nem áll messze a valóságtól.
Tudom, hogy nekünk mindig mindenről ugyanaz jut az eszünkbe, de nem lenne szuper, ha ilyen feladatok kitalálására és lebonyolítására motiválnák a felsősöket nálunk is?
