A szoptatás örömteli is lehet, de azért valljuk be, időnként rengeteg nehézséggel jár, és baromi kényelmetlen tud lenni. Persze, az ember csinálja, mert ez a baba érdeke. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy bár néha nehéz (meg fájdalmas), valójában az anyának is jót tesz a dolog: például csökkenti egyes nőgyógyászati tumorok előfordulási arányát. De van ennél aktuálisabb pozitív hatása is: talán kevésbé ismert az a tény, hogy a szoptatás csökkenti a szülés utáni depresszió kockázatát.
A szülés utáni depresszió és a szoptatás közötti összefüggést már az ókorban is ismertük, csak időnként pár évszázadra megfeledkezünk róla. Plutarkhosz például azt javasolta az anyáknak, hogy ne adják ki dajkának, hanem maguk szoptassák csecsemőiket, mert a szoptatás révén kedvesebbek lesznek a gyerekeikhez, és több örömöt lelve bennük jobban ki tudják mutatni szeretetüket.
A modern tudomány hasonlóképpen foglal állást a kérdésben: napjainkig számos kutatás bizonyítja, hogy a szoptatás erősíti az anya-gyerek kapcsolatot, és csökkenti a szülés utáni depresszió előfordulási kockázatát. Ez az összefüggés nem csupán lelki tényezőkre vezethető vissza, hanem élettani oka van: a szoptatás alatti hormontermelés ugyanis jelentősen megváltoztatja az anya idegrendszerének működését, többek között átformálja a hormonális stresszválaszt.
A depressziós anyák ritkábban szoptatnak, pedig kellene
Régóta ismert, hogy a szülés utáni depresszió és a szoptatás között van valami összefüggés, csak az ok-okozati irány nem volt világos a tudósok számára: vagyis hogy a depressziós anyák a depresszió miatt nem szoptatnak, vagy épp fordítva, a nem szoptatás miatt depressziósak. Az összefoglaló tanulmányok szerint mindkettő igaz: a depressziós anyák kevesebbet és rövidebb ideig szoptatnak, mint nem depressziós társaik.
Ez azonban nem csak a szülés utáni depresszióra vonatkozik: azok a nők, akik a terhesség alatt depressziósak, kisebb lelkesedéssel gondolnak a szoptatásra, és amikor eljön az idő, kevesebbet és rövidebb ideig szoptatnak, illetve vannak, akik egyáltalán bele sem kezdenek. A terhesség alatti depresszió tehát előrejelzi a későbbi szoptatás hosszát és gyakoriságát. Ez pedig nagy baj, ugyanis a terhesség alatt depresszióban szenvedő nők eleve hajlamosabbak a szülés utáni depresszióra, és így nem használják ki a szoptatás depresszióellenes, védő hatását. A terhesség alatti depresszió egyébként nem ritka: az egyes felmérések szerint a nők egyötödét érintheti.
A depresszió és a szoptatás kapcsolata ezáltal ördögi körhöz vezethet: a depresszió miatt nem kezdek szoptatni vagy hamar abbahagyom, így nem érvényesül a szoptatás antidepresszáns hatása, így még depressziósabb leszek. A kutatók szerint tehát tudatosan figyelni kell arra, hogy ha depressziósak, lehangoltak vagyunk a szülést követően, akkor igenis folytassuk a szoptatást: a szoptatás ugyanis nem csupán kivédi a szülés utáni depressziót, de a már kialakult depresszió tüneteit is enyhíti. A tanulmányok szerint a minimum három hónapig szoptató nőknél jelentősen enyhültek a már fennálló depressziós tünetek.
Hormonok és stresszérzékenység
A szoptatás hangulatjavító hatásában már semmi titokzatos nincsen, hiszen ismerjük ennek hormonális hátterét. Szoptatás alatt oxytocin és prolaktin termelődik a szervezetben, ezek a hormonok felelősek a tejelválasztásért, de a hangulatra is hatással vannak, mégpedig azáltal, hogy szabályozzák az anya kortizol-szintjét.
Mi az a kortizol és miért kell szabályozni? A kortizol úgynevezett stresszhormon, vagyis stressz hatására termelődik a szervezetünkben, felkészítve agyunkat és testünket a támadásra vagy menekülésre. Akut, rövid ideig tartó stressz esetén ez nagyon hasznos, ugyanakkor ha a stresszválasz elhúzódik, krónikussá válik, akkor az már kártékony hatású. A kortizolszint eleinte tartósan magas lesz, majd a stresszválasz kimerülésével tartósan alacsony, emellett megváltozik a kortizoltermelés napi ingadozása is: egészségeseknél reggel magasabb, este alacsonyabb a hormon szintje, krónikus stressz és depresszió során ez az ingadozás eltűnik. A krónikus stressz ugyanis a kortizolszint tartós változása révén depresszióhoz vezet.
A szülés utáni depresszióra mindez különösen érvényes: a szülést követően a depresszióra hajlamos nők eleinte minden apróságra hatalma stresszválasszal reagálnak, mindenen aggodalmaskodnak, és ok nélkül is attól félnek, hogy babájuk súlyos beteg lesz vagy meghal. Ebbe az aggódásba belefáradva alakul ki aztán a szülés utáni depresszió teljes tünetegyüttese, ami a fent említett "túlaggódáson" kívül lehangoltsággal és az örömképesség elvesztésével jár.
A szoptatás közben termelődő oxitocin és prokaltin hormonok megállítják ezt a folyamatot: szoptató anyákat vizsgálva kiderült, hogy ők nem csupán kevesebb és enyhébb depressziót tünetet mutatnak, de kortizolszintjük, és annak napi ingadozása is az egészségesekéhez hasonló. A szoptatás nem csak hosszú távon, hanem aktuálisan is csökkentette a stresszhormon-szintet: vagyis a kortizolszint és a másik hasonló hormon, az ACTH szintje mellretételt követően alacsonyabb lett, mint előtte volt.
Több alvás, jobb kötődés
A szülés utáni depresszió mind a modern tudomány, mind saját tapasztalataink szerint összefügg az alváshiánnyal. A szoptató anyák pedig átlagosan többet alszanak a nem szoptató anyáknál. Ez azért is különös, mert az ember többnyire maga szoptat, míg tápszerrel etetni felkelhet anya helyett apa vagy a nagymama is. Összességében mégis azt mutatják az adatok, hogy a szoptató anyák átlagosan háromnegyed órával alszanak többet naponta nem szoptató társaiknál. A szakemberek szerint ez annak köszönhető, hogy a szoptatás során termelődő hormonok megnyugtatnak, ellazítanak, így szoptatás után sokkal könnyebb visszaaludni, mint tápszeres etetés után.
A szoptatás, és a vele járó bőrkontaktus javítja az anya-gyerek kötődést - ebben mindkét fenti tényezőnek szerepe van, ezért javasolják a tápszeres anyukáknak is a minél több és hosszabb idejű bőrkontaktust. Mindez a babára is nyugtató hatással van: a szoptatott csecsemők körében ritkább az ingerlékenység és az alvászavarok - az ingerlékeny, alvászavaros csecsemő pedig nem meglepő módon az anyai depresszió egyik kockázati tényezője.
