Ha nem megy a teherbe esés, az ember egy idő után meddőségi centrumba kezd járni, ahol hosszas kivizsgálást követően a mesterséges megtermékenyítés valamilyen formájában fog részt venni. Ugyan a meddőséggel küzdő párok esetén nagyjából egyenlő arányban fordul elő a női és a férfi meddőség, a szükséges beavatkozások mindkét esetben nagyobb mértékben veszik igénybe a nő szervezetét.
Részben ennek is köszönhető, hogy a teherbe esési nehézségek, meddőség diagnózisa, a kivizsgálások és a kezelések főként a nők esetében vezetnek testképzavarokhoz, de legalábbis a testtel kapcsolatos, megváltozott viszonyhoz. Erről a témáról mégis keveset beszélünk.
Köszönés helyett már toltam is le a bugyimat
Kata egy négy éves ikerpár anyukája. A lányok lombikkal fogantak, és Kata szerencsésnek tartja magát, amiért már a második lombikciklusban sikerült a beültetés. De még ezzel együtt is összesen másfél évig járt a meddőségi centrumba.
„Így utólag nehéz összerakni, mikor kezdtem azt érezni, hogy a testem már nem is az enyém, hanem valamiféle munkadarab, egy rossz cipő, amit a cipész foltozgat, hátha lehet még hordani.” – meséli. – „Eleinte én elég szégyenlős voltam, a hideg kirázott a hüvelyi ultrahangtól, aztán a sokadik után már a szemem se rebbent. Volt olyan két hónap, amikor nem telt el egy egész hét úgy, hogy ne néztek volna be a lábam közé. Ehhez még jönnek a vérvételek, én a tűtől nem félek, szóval az zavart a legkevésbé, de magamnak beadni a tüszőérlelő és repesztő szurikat, az eleinte nagyon nehéz volt. Fizikailag is, nehéz volt eltalálni, mennyire erősen kell szúrni, de lelkileg is, valahogy az volt bennem, hogy csak a betegek szurkodják magukat otthon, inzulinnal meg vérhigítókkal, akkor én most beteg vagyok?
Szóval elég pocsék volt, aztán egyszer csak elmúlt a szégyenlősség meg a rossz érzés, valami átkattant bennem, profi meddő nővé váltam, vígan szurkáltam magam. TB-finanszírozott centrumba jártam, ami azzal is jár, hogy mindig nagyon sokan voltak, volt, hogy egyszerre két vizsgálóban dolgozott a doki, amíg az egyik nő vetkőzött, addig a másiknak nézte a tüszőit, szóval nem túlzok, amikor azt mondom, hogy beléptem az ajtón, és már vetkőztem is. De közben meg a férjem előtt már utáltam levetkőzni. A gyógyszerektől kicsit meghíztam, nem nagyon, de pont annyira, hogy már nem volt kényelmes a régi nadrág és nem szerettem a tükörbe nézni.
Azt hiszem, csalódtam is a testemben, nem működött rendesen, cserben hagyott, haragudtam rá. Talán az ikrek születése után úgy fél-egy évvel kezdtem tudatosan foglalkozni ezzel, kicsit kényszerből is, mivel szétnyílt a hasizmom, gyógytornáznom kellett, heti háromszor fél órát tornáztam otthon, és ez valahogy visszairányította a figyelmemet a testi önmagamra. Később elmentem egy kötetlen, improvizatív tánccsoportba, az is nagyon sokat adott e tekintetben. Érdekes, mert most megint a sajátomnak érzem a testemet, és megint szégyenlős lettem a nőgyógyásznál.”
Elromlott gépezet
A teherbe esési nehézségekkel küzdő nők sok esetben máshogy tekintenek a testükre: csalódnak benne, amiért nem működik, haragszanak rá, érzelmileg eltávolodnak tőle, elutasítják. A vizsgálatok és a kezelések, amelyek végül babához segítenek minket, közben szintén sajnos negatívan hatnak a testünkkel való viszonyunkhoz: megszokjuk, hogy legféltettebb szerveink, amiket eddig csak magunknak meg a szerelmünknek mutogattunk, vizsgálatra váró munkadarabokká váltak.
Elvész a testünk és a személyiségünk többi része közötti összhang, megváltozik a testképünk. Elveszítjük a testünk feletti kontrollt, vagyis nem elveszítjük, hanem önként átadjuk az egészségügyi személyzetnek: mostantól nem én döntöm el, mikor és hol vetkőzöm le, és mikor fekszem le a férjemmel, hanem a doktor úr.
A meddő nők sokszor már a teherbe esési nehézségek kezdetén „elromlott gépezet”-ként tekintettek saját testükre, „üresnek, töröttnek” élték meg azt. Ezt az érzést az invazív vizsgálatok és kezelések tovább erősítik. Súlyosabb esetben, illetve étkezési zavarokra hajlamos nők esetén anorexiát vagy bulimiát is provokálhat ez az egész: az étkezések szigorú kontrollja ugyanis azt az érzést adja, hogy ura vagyok a helyzetnek, hog ybizonyos szempontból még mindig én irányítom a testemet. Legalábbis a súlyát. A dolog azért (is) veszélyes, mert a túl alacsony testsúly és a szigorú fogyókúra csökkenti a fogamzás esélyét.
A testképpel kapcsolatos elégedetlenség a férfiakat is érinti: egy tanulmány során a kutatók arra az eredményre jutottak, hogy a meddőséggel küzdő nők és férfiak is kevésbé hatékonynak, csökkent értékűnek vagy fogyatékosnak élték meg a testüket. Egy másik kutatás során száz meddőséggel küzdő és száz ilyen problémával nem rendelkező nő testképét hasonlították össze. A különbségek jelentősek voltak: a meddő nők valamilyen fokú testképzavart mutattak. A testképzavarok a tanulmány szerzői szerint szorongáshoz és depresszióhoz is vezethetnek, ezért hangsúlyozzák, hogy érdemes ezekre a tünetekre odafigyelni.
Mit tegyünk?
Sokan a fentiek miatt fel is függesztik vagy abbahagyják a meddőségi kezeléseket – Kata mesélt egy lányról, akivel „együtt voltak meddők”, és aki a kezelés egy pontján azt mondta, kész, neki ebből elege van, ő mostantól csak a férjét fogja beengedni a lába közé. Ennek a döntésnek is megvan a létjogosultsága, és érthető, ha valaki nem akarja végigcsinálni az összes lehetséges beavatkozást.
Ugyanakkor hasznosabb és eredményesebb is, ha tudatosítjuk magunkban a rossz érzéseket és olyan stratégiákat keresünk, amivel segíthetjük a testünk regenerálódását, a testünk és lelkünk egységének megtartását. A megoldás lehet pszichoterápia, azonban nem mindegy, milyet választunk: a kutatások szerint a meddőséggel kapcsolatos lelki nehézségek kezelésében a leghatékonyabbak azok a terápiák, amleyek csoportosak és amelyek testi aspektust is tartalmaznak. Ezek gyakran a fogamzás esélyét is növelik. A mozgás- és táncterápia mellett az autogén tréning is hasznos lehet, ez utóbbit azért sem árt elsajátítani, mert a terhesség kellemetlen tüneteit és a vajúdás fájdalmasságát is enyhíti.
Ha nem akarunk terápiára járni, akkor is érdemes olyan, hasonló cipőben járó nők társaságát keresni – akár fórumokon, blogokon – akikkel meg tudjuk osztani érzéseinket. A rendszeres sport szerepét sem lehet eléggé hangsúlyozni: a (nem versenyszerű) sport ugyanis nem csak lelkileg tölt fel, de növeli a fogamzás esélyét is. Fontos, hogy olyan sportot válasszunk, amit szeretünk és magunkénak érzünk: ez lehet hastánc, jóga, nia tánc, nordic walking vagy épp edzőtermi edzés is – természetesen minden esetben konzultáljunk orvosunkkal.
