Sokak szerint a szülés utáni első egy óra kritikus: ilyenkor magunkra kell fektetni a csecsemőt, méghozzá úgy, hogy a csupasz bőrünk összeérjen, kettőnk felett egy takaró, mert a korai bőr-bőr kontaktus alapozza meg a jó szoptatási gyakorlatot és a csecsemő további egészségét. De mi történik akkor, ha ez valami miatt nem jön össze? Mennyire fontos a bőrkontaktus valójában? A témában számos kutatás született, köztük néhány egész meghökkentő is.
Én például olyan kórházban szültem, amely ugyan nem kapott „bababarát” minősítést, az orvosom és a szülésznőm rendszerint az anyára teszi az újszülöttet közvetlenül a szülés után. Így azzal a tudattal vágtam bele a szülésbe, hogy majd mindenképpen biztosítom a babának a bőrkontaktust.
Persze nem sikerült: a baba a nyakára tekeredett köldökzsinórral született meg, ezért a mellkasom helyett egyből egy gyermekgyógyász kezébe került, csak pár percre hozták vissza megmutatni, és másnap kaphattam végre a kezembe. Szerencsére teljesen egészséges baba, csak a bőrkontaktus maradt ki, és mint az a kutatásokból kiderült, a korai bőrkontaktus hiányától sem lesz semmi baja.
Kenguruba a koraszülötteket
A kengurumódszer és bőrkontaktus, vagyis az újszülött babák felnőttekre kötözése 1978-ban kapott először figyelmet: ekkor a kolumbiai San Juan de Dios kórház újszülött intenzív osztályán átlagosan 10 babából 3 maradt életben. Nem volt elég inkubátor, sem elég nővér: a babákat kettesével-hármasával fektették az inubátorokba, emiatt sok volt a fertőzés.
Az anyákat leginkább kényszerűségből vonták be a csecsemők ápolásába: megkérték őket, hogy legyenek ők maguk a babák inkubátorai, azaz kössék közvetlenül a bőrükre a babákat kendőben, és igény szerint szoptassák őket.
Meglepő módon ez a szükségmegoldás annyira bevált, hogy az így hordozott babák egészségesebbek lettek azoknál, akiknek jutott rendes inkubátor: a kenguruban hurcolt csecsemők jobban gyarapodtak és kevesebb fertőzést kaptak el dobozban tartott társaiknál. A kis súlyú újszülöttek és koraszülöttek esetében sok kutatás alátámasztja a kengurumódszer hatékonyságát, köztük egy összegző elemzés is.
Ez utóbbi szerint a bőrkontaktus a koraszülöttek esetében csökkentette a halandóságot, a fertőzéseket, a kihűlés esélyét, és a kórházi tartózkodás átlagos hosszát is. Ezek az előnyök fejlődő országokban voltak a legkifejezettebbek, de nyugati országokban is igaznak bizonyultak.
De mi van az időre született babákkal?
Logikus lenne azt gondolni, hogy ha a koraszülötteknek ennyire jót tesz a bőrkontaktus, akkor a normál időre, normál súllyal született babáknak is fontos. Ezzel kapcsolatban már kevéssé egyértelműek a kutatások. Ennek főleg az az oka, hogy az ilyen kutatásokban bőrkontaktust kapott babákat hasonlítanak össze olyanokkal, akik a „szokásos ellátást” kapták, a szokásos ellátás pedig meglepően különböző, időnként egészen extrém dolgokat takar. Ezekből az érdekes kutatásokból mutatunk néhányat.
Például az egyik legrangosabb szakmai lapban, a Lancetben már 1990-ben megjelent egy svéd tanulmány: ennek a szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy ha szülés után egy óra hosszat bőrkontaktusban (magyarul csupasz bőrrel összebújva) töltött anya és baba, akkor a baba ügyesebb technikával szopott. A bőrkontaktust kapott 38 baba közül 24 már az első szoptatáskor tudta, mit kell csinálni, míg a kontroll csoportban lévő babák közül, akiket húsz perc után elvettek anyától és elvittek megmérni, csak 7 volt képes már elsőre jól használni az anyamellet.
Csak ezzel a tanulmánnyal van egy kis probléma: nem véletlenszerűen sorolták a babákat az összebújós vagy a kontroll csoportba, ahogy az a hasonló kutatások során szokás, hanem megengedték az anyának, hogy ő döntse el, melyiket akarja csinálni. Így aztán nem nagyon lehet eldönteni, hogy végülis maga az összebújás, vagy az anya hozzáállása, lelkiállapota, fáradtsági szintje volt a mérvadó, esetleg egyéb olyan tényezők, amikre nem is gondolnánk.
Lehet, hogy azok az anyák nem akartak összebújni egy órára, akik nagyon elfáradtak a szüléstől, mert mondjuk nem 6, hanem 26 óráig vajúdtak, így nem zárhatjuk ki, hogy például a szülés időtartamától függ a jobb szoptatási technika, és nem is a bőrkontaktustól.
A spanyolok inkvizíció
Egy spanyol kutatócsoport ennél kicsit tovább ment: ők véletlenszerűen osztották újszülöttjeiket két csoportba, az egyik csapat babát másfél órára anyára tették összebújni, a kevésbé szerencsés kontroll csoportot pedig bepólyálták és másfél órára csak úgy letették egy asztalra, mi több, az utóbbiak szüleinek megtiltották, hogy megetessék vagy hogy egyáltalán felvegyék őket.
Nem meglepő, hogy az összebújós babák jobban teljesítettek az otthagyottaknál: melegebb volt a testhőmérsékletük, magasabb a vércukorszintjük, nem annyira szapora a légzésszámuk. A másfél órára lerakott babák ezzel szemben sírtak, emiatt gyorsabbak kapkodták a levegőt és mivel enni nem kaptak, nem csoda, hogy a vércukorszintjük alacsonyabb volt.
Ezzel a kutatással, azon kívül, hogy kissé kegyetlenül bántak a kontroll babáikkal, az a baj, hogy nem tudjuk meg belőle, van-e bármilyen különbség a bőrkontaktusban tartott és a bepólyálva ringatott babák között. Csak azt tudjuk meg, hogy nem feltétlenül jó ötlet újszülött babát másfél órára letenni, és sírni hagyni. Ki hitte volna.
Eközben Japánban
A japánok is megpróbáltak utánajárni a kérdésnek: 2007-ben megjelent kutatásuk során két csoportra osztották a babákat, a szerencsésebbek 50 perc bőrkontaktust kaptak anyával, a kontroll csoportot pedig „a szokásos módon” látták el.
Csakhogy „a szokásos mód” ebben a kórházban még a fentebb idézett szigorú spanyolokénál is katonásabb volt, ugyanis azt jelenti, hogy az első 24 órában gyakorlatilag nincsenek a babák az anyákkal kapcsolatban. A szülés után anya köszönhet a csemetének, majd elviszik, csecsemőosztályon helyezik el, és tápszert kap 24 óra hosszat, míg anyát utasítják, hogy pihenje ki a szülés fáradalmait.
Az első napot követően a babák egy szobába kerülnek anyjukkal, és onnantól 3 óránként szoptatják őket. Egyébként a bőrkontaktusos babák is ugyanezt a rendszert követték az ötven perces összebújás után, szóval ebben a vizsgálatban az anyjuktól egy napra elszakított babákat hasonlítottak össze az anyjuktól ötven perc összebújás után egy napra elszakított babákkal. .
A babákat aztán egy napos és négy napos korukban megvizsgálták, azaz „megkérdezték” őket, melyik szagot részesítik előnyben: anya teje, másik nő teje, narancslé, tápszer, víz. Hogyan kérdezték meg őket? A folyadékokba áztatott papírcsíkokat lógattak föléjük, és mérték, melyiknél mennyit cuppognak.
A bőrkontaktusos babák a negyedik napon anyjuk tejére cuppogtak legjobban, míg az összebújást nélkülözni kényszerült kontroll babák mind az idegen nő tejére, mind az anyjuk tejére cuppogtak. Az első egy órának azért van jelentősége ebből a szempontból, mert az újszülött babák szaglása a szülést követő egy-másfél órában rendkívül jó. Ettől persze nem lesznek sem egészségesebbek, sem ügyesebbek, ugyanakkor pár hónappal később összemérve a két csoportot, kiderült, hogy azok a babák, akik annak idején összebújással indítottak, átlagosan két hónappal tovább kaptak anyatejet, mint a többiek.
Nem életbevágó a bőrkontaktus
Összesítve az eddigi kutatásokat kiderült, hogy egészséges újszülöttek esetében a bőrkontaktus nem javította az első szoptatás sikerét, nem növelte a kizárólagos szoptatás esélyét, vagy annak az esélyét, hogy egyéves korban még kapjon anyatejet a baba.
A kutatások eredményei arra utalnak, hogy míg a koraszülöttek rengeteget profitálnak a bőrkontaktusból, az egészséges újszülötteknél nincs ekkora átütő hatás. Magyarul, ha össze tudtunk bújni és bőrkontaktust létesíteni újszülött babánkkal a szülőszobán, az szuper. Ha bőrkontaktus nélkül ismerkedünk, mert mondjuk mi hálóinget viseltünk, a babát pedig bepólyálva kaptuk, az sem jár hátrányokkal. Mi több, ha a babát közben elvitték megmosdatni és megvizsgálni, akkor sem lesz semmi baja.
A fenti kutatások alapján annyit azért tudhatunk, hogy lehetőleg ne hagyjuk másfél órát egyedül sírni a most született csecsemőt, illetve nem feltétlenül jó ötlet 24 órára elválasztani anyától. Ugyanakkor az egészséges csecsemők igen rugalmasak: még azt is nyomtalanul kiheverik, ha szülés után nem anukájuk, hanem valaki más, apa vagy más családtag, vagy a szülésznő veszi fel és ringatja őket.
Bár ügyesebben esznek anyamellből, ha korán elkezdik, némi türelemmel napokkal később is meg lehet tanítani őket erre. Azaz semmi okunk bánkódni, ha a szülést követően nem részesítettük bőrkontaktusban a babánkat: nem okoztunk vele semmilyen hátrányt.
