A meddőség terápiája akkor vett hatalmas lendületet, amikor 1978-ban megszületett az első lombikbébi. Az utóbbi harminc évben az IVF (in vitro fertilizáció) orvosi szenzációból mindennapos gyakorlattá vált, babák ezrei születnek viágszerte mesterséges megtermékenyítéssel.
A tudomány fejlődése azonban itt nem állt meg, azóta is születnek új módszerek, technikák, amelyeknek egy részét már ma is használnak az orvosi gyakorlatban, más részük még kipróbálás, fejlesztés alatt áll. Melyek ezek?
Ha nincs elég spermium
Az ICSI (intracitoplazmatikus spermium injekció ) nagyon hasonlít a „sima” lombikhoz, amennyiben petesejtérlelő hormonkezelést követően petesejteket nyernek a női szervezetből, amelyeket aztán lombikban megtermékenyítenek, majd a megtermékenyített embriót visszaültetik a méhbe.
Az ICSI annyival tud többet, hogy a megtermékenyítés során a spermiumokat és a petesejtet nem csak „összeeresztik” egy lombikban, hanem a spermiumot célzott injekcióval bejuttatják a petesejt belsejébe. Ennek az az előnye, hogy az biztosan odajut, vagyis nincs szükség hozzá rengeteg, megfelelően mozgásképes spermiumra, elég egy is.
Ez a módszer azokban az esetekben hatalmas segítség, amikor a meddőség hátterében részben vagy teljesen a spermiumszám csökkenése áll. Ha a „hagyományos” úton nyert ondóban még ehhez is túl kevés a spermiumszám, akkor is van megoldás, az urológusok ugyanis olyan módszereket fejlesztettek ki, amivel a herékből (TESE) vagy a mellékheréből (MESA) is tudnak spermiumokat nyerni. Mindkettő mikrosebészeti eljárás, ugyanakkor viszonylag egyszerűen kivitelezhető, akár járóbetegként is.
Fagyasztott petesejtek és petefészkek
A petesejtek fagyasztása szintén nem régi fejlesztés, és bár sokat kell még csiszolni a módszeren, ez a technika forradalmasíthatja a viszonylag érettebb korú vagy a korai menopauzában szenvedő nők kezelését. Abban az esetben persze, ha ezek a nők időben észbe kaptak, és még fiatalkorukban, vagy a korai menopauza kialakulása előtt lefagyasztattak maguknak néhány petesejtet.
A módszer azoknak a nőknek nyújthat igazán hathatós segítséget, akik még a petesejtjeik elvesztése előtt értesülnek ennek veszélyéről: a legtöbb nőgyógyászati tumoros betegséget műtéttel, besugárzással és/vagy kemoterápiával kezelik, amelyek mind árthatnak a petesejteknek, de akár a petefészkek eltávolításával is járhatnak. Ezekben az esetekben a kezelés megkezdése előtt nyert fagyasztott petesejtek lehetővé tehetik a gyógyulást követő, későbbi gyermekvállalást.
A petesejtek lefagyasztása viszont bonyolult, és nem túl jó sikerarányú folyamat: először hormonálisan stimulálni kell a peteérést, ilyenkor maximum 15-30 érett petesejtet lehet kinyerni, aminek nagyjából 1 százaléka éli túl a fagyasztást.
Nem csak petesejteket, hanem petefészek-szövetet is lehet ugyanígy fagyasztani, majd visszaültetni: az első ilyen baba tíz évvel ezelőtt született meg. A petefészekszövet fagyasztása során a nő egyik petefészkét eltávolítják, a peesejteket tartalmazó réteget mikrosebészeti eljárásokkal leválasztják, és már mehet is a fagyasztóba.
Amikor a nő gyermeket szeretne, a szövetet, amely körülbelül 150 ezer petesejtet is tartalmazhat, visszaültetik a szervezetbe. Ezután akár normál úton is megfoganhat a gyermek, nem is biztos, hogy szükséges a lombik.
Egy okos, szőke kislányt kérek
Az utóbbi évtizedekben vált elérhetővé a mesterséges megtermékenyítés részeként a visszaültetés előtti genetikai diagnózis. Ez azt jelenti, hogy a lombikprogram során a megtermékenyített embriók génállományát megvizsgálják, és értékelik őket abból a szempontból, hogy vajon egészséges gyermek születne-e belőlük.
A genetikai diagnózis során lehetőség van az örökletes genetikai betegségek kiszűrésére, elkerülhető a sarlósejtes vérszegénység, a Down-kór, a cisztás fibrózis vagy éppen az izomdisztrófia. Ez eddig szuper.
A genetika fejlődésével a jövőben azonban olyan döntéshelyzetek is előállhatnak, amikor majd el kell döntenünk, hogy a magas kreativitású, de skizofrénia szempontjából veszélyeztetett embriót ültessük vissza, kockáztatva, hogy gyermekünkből pszichotikus festőművész válik, vagy inkább maradjunk a kreativitás szempontjából unalmasabb géneket hordozó, de pszichésen kiegyensúlyozottabb embriónál; illetve, kék szemű legyen az utódunk, vagy inkább barna.
A fentiekkel szemben a baba nemének kiválasztása már cseppet sem futurisztikus lehetőség: bár a legtöbb országban illegális, vannak helyek, ahol engedélyezett és bevett gyakorlat. Cipruson például több magánklinika is ajánlja a lombikprogramban részt vevő pároknak ezt a lehetőséget, mint a tudatos családtervezés egy módját: ha a pár azt szeretné, amegtermékenyített embriók közül kiválogatják a fiúkat, és csak őket ültetik vissza, a kislányok pedig mennek a szemétkosárba, vagy tudományos célokra ajánlják fel őket.
Azt gondolnánk, az örökletes betegségek kiszűrése vagy nem szűrése viszonyleg egyszerű kérdés, ugyanakkor még ezzek kapcsolatban is vannak dilemmák - előfordult például néhány olyan eset, amikor a pár a diagnózist arra használta, hogy direkt fogyatékkal élő gyermeket nevelhessen fel: egy siket pár kifejezetten a siket gént hordozó embriót, míg egy amerikai, a törpeség egy genetikai formájával élő asszony kifejezetten a törpeség génjét hordozó kislányt választott.
Mi jöhet még?
A jelenlegi kutatások több területet is lefednek. Ilyen például a hagyományos gyógyszerek újfajta felhasználási módjai: kutatók például hasznosnak találták az eredetileg emlőrák kezelésében alkalmazott letrozole nevű gyógyszert a lombikprogram hatékonyságának javítására. Egy másik kutatócsoport szerint a meddő nők egy része súlyos depresszióban szenved és esetükben antidepresszáns kezeléssel lehetne növelni a fogamzás esélyét, bár arra is utalnak adatok, hogy az antidepresszánsok nem befolyásolják, mi több, inkább csökkentik az IVF sikerrátát.
A meddőség bizonyos esetekben nem az alacsony petesejt- vagy spermiumszámnak, hanem beágyazódási zavarnak köszönhető, ami azt jelenti, hogy a megtermékenyített embrió nem tud megtapadni a méhnyálkahártyán. A méhnyálkahártya tulajdonságaival és ezek potenciális kezelésével kapcsolatban jelenleg is folynak kutatások.
Az alternatív gyógymódok, mint például akupunktúra, gyógynövények nem újdonságok, némelyikük több száz éves múltra tekint vissza, de a hatékonyságukat, különösen a mesterséges megtermékenyítés sikerét növelő szerepüket csak nemrég kezdték tudományosan kutatni. Így elképzelhető, hogy egyes hagyományos, alternatív gyógymódokról a jövőben ki fog derülni, hogy a nyugati orvoslás eszközeivel kombinálva hatékonyak lehetnek, másokról pedig, hogy maximum placebohatást várhatunk tőlük.
Ennyi megoldás mellett hol a probléma?
Úgy tűnik, az orvostudomány számtalan lehetőséggel szolgál a termékenység növelésére, és a következő években csak javulni fog a helyzet. Az újabb beavatkozások egy része azonban további problémákat is felvet, amelyek részben anyagi, részben etikai természetűek.
A kezeléseket nem csak eredményességük, hanem költséghatékonyságuk alapján is rangsorolni kell, és a különféle kezelések térítési módjai is különböznek országonként és biztosítónként. Sok nyugati országban a „sima” IVF-et bizonyos feltételek teljesülése esetén a társadalombiztosító támogatja, bár a procedúrához szükséges gyógyszerek árának egy részét még így is a páciens fizeti, míg például az arab országgok közül sok helyen kizárólag magánklinikákon kérhet az ember mesterséges megtermékenyítést.
Az etikai problémák további kihívást jelentenek majd a lombikprogramok értékelőinek és pácienseinek. A beágyazódás előtti genetika árnyoldalait már említettük, emelett még az érettebb korú nők megtermékenyítése vethet fel etikai dilemmákat –az életkor előrehaladtával egyre kisebb sikerrátával jár, egyre költségesebb és hosszadalmasabb lehet, a születendő gyermeket pedig szülei jelentősen rövidebb ideig tudják majd támogatni.
A szakemberek olyan, meglepő jóslatokba is bocsátkoznak, miszerint a jövőben a gyerekek nagyjából egyharmada asszisztált reprodukciós technikával fog megfoganni, és nem pedig nemi közösülés útján, vagyis egyre csökken a jó öreg szex szerepe a gyerekcsinálásban.
A modern társadalmakban ugyanis kitolódik a gyerekvállalás időpontja, és míg a huszonéves pároknak kb. 2 százaléka meddő, addig a negyven körüliek esetében ez 40 százalék. Így minél később vállalunk gyereket, annál valószínűbb, hogy nem ágyban, párnák közt, hanem lombikban fogan majd.
