Érdekes, hogy mennyire változik az ember ízlése a nevekkel kapcsolatban: gyerekkoromban azzal mentem anyám agyára, hogy az utcáról felszedett macskákat Dzsesszikának meg Dzsennifernek neveztem el, sőt, a fészekből kiesett madárfiókának is képes voltam az Ariel nevet adni. Aztán amikor az első gyerekkel teherbe estem, már hideg rázott az ezekhez, illetve a Vanesszához, Cintiához hasonló csicsás nevektől.
2000 környékén egyébként még nem volt akkora divat az ősmagyar név, úgyhogy egyértelmű volt, hogy ilyet kapnak a fiúk (a Bendegúzt és a Botondot), aztán szinte egy év alatt beindult a lavina, pillanatok alatt mindenki Csenge meg Réka lett, mire a harmadikat vártam, az utolsó hónapig nem volt egy épkézláb ötletem (Rozi lett végül, olyan is).
Ízlések és pofonok
Számomra viszont fontos, hogy a gyereknek még a születése előtt meglegyen a neve, így már a terhesség elején sokkal bensőségesebb a viszony, személyesebb az egész kapcsolat. Mivel még csak a 11. hétnél tartunk, még nem tudjuk, hogy mi a magzat neme, de már rögtön a terhesség megerősítése után, a nőgyógyásztól hazafelé bedobáltuk az ötleteinket. Amiket egyből kizárunk:
- Legggyakoribb keresztnevek. Így sajnos kapásból sok jó is kiesett egyből, mint például az Anna, Panna, Sára, Mátyás.
- Csicsás, szokatlan nevek. Értelemszerűen nem lesz Lüszi, Cipriána, Nikodémusz, Dzsesszika.
- Divatnevek. Elég nagy mostanában az átfedés a gyakori és a divatnevek között, én ezalatt azokat a neveket értem, amik mostanában futottak be: Kíra, Míra, Amira, Noel, stb.
- Vicces nevek. Szerencsére gyerekem apjának vezetékneve nem ad lehetőséget a rossz poénra (így nem lesz Élő Flóra, Cserepes Virág vagy Kasza Blanka), de tartózkodunk az olyan nevektől is, mint a Málna, Szederke, Hófehérke is.
Ezen felül a ritka neveket, a csúfolható neveket és a becézhető neveket is kizártuk (szeretnénk, ha mindenki úgy szólítaná, ahogyan anyakönyvezve van), úgyhogy mostanra a kör eléggé leszűkült, de legalább van egy olyan lánynevünk, ami ugyan nem szép, de remekül hangzik az "Anyád úristenit, mit csináltál már megint" kontextusban.
A 11. hét
Lassan betöltöm a 12. hetet, de már most sokkal jobb a közérzetem, mint korábban (amikor még Leokádiának hívtam a magzatot). Az biztos, hogy ha tíz évvel ezelőtt azt mondja nekem valaki, hogy terhesnek lenni olyan, mint egy átpálinkázott szülinapi buli után a másnap - heteken át, azt kiröhögöm, pedig erre a megfogalmazásra jutottam a napokban - csak ebben az esetben se buli, se pálinka, és az alvás sem segít.
Amin meglepődtem, hogy a hasam már most látványos változáson ment keresztül, persze, tisztában vagyok azzal, hogy ez még csak a méh tágulása, de már be kellett vásárolnom új nadrágokból is, hogy tudjak hová terjeszkedni. Megnövekedett melleim mérete pedig már most gondot okoz az öltözködésben. A hét bókja egyébként a tízéves lányomé, hogy azt mondja nekem a fürdőszobában: "Én is olyan óriási, hasig érő melleket szeretnék majd, mint amilyen neked van." Hát igen, van abban némi báj, amikor egy dekoltázs kihangsúlyozásához lassan nem egy kivágott felső, hanem egy térdig érő szoknya kell.
