Olivérnaplónkban a főhős csiripel, karattyol, de leginkább löki a sódert.
Most ott tartunk, hogy számolom az időt, meddig kell még bölcsibe járnunk, mikor lesz már június vége. Mert nálunk akkor kezdődik a nyári szünet, s azt tervezem, utána már nem megyünk vissza, hanem legközelebb már csak az óvodába. Az elmúlt pár hétben mindenféle nyavalya elkapott minket, Olivér most is már második hete van itthon középfülgyulladással.
Ha nem szakorvos mondaná a diagnózist, azt hinném, csak szimulál, hogy ne kelljen mennie a bölcsibe, mert lényegében a több hetes betegeskedés alatt ténylegesen 3-4 napig volt látványos baja. Ennek köszönhetően simán normálisan tudunk mindenfélét csinálni, akárcsak a régi szép időkben, amikor csak sétálgattunk, csavarogtunk, vásároltunk, állatkerteztünk, kertészkedtünk, főzőcskéztünk.
Az utóbbi hetek, főleg az elmúlt két hét megint ugrásszerű fejlődést hozott. Teljesen egyértelmű, hogy boldog így, velem, a bölcsi egyszer-kétszer került szóba általa, akkor is a szomszéd csoport gondozónőjét és az egyik kisfiút szintén a szomszéd csoportból említette. Ha kimegyünk a házból, látni a bölcsit, naponta ott megyünk el mellette, de nem érdekli, mintha sosem lett volna hozzá köze. Néha tesztelem, de tényleg semlegesen viszonyul a témához. Elég nagy kontraszt van aközött, ahogy állítólag ő ott viselkedik, és aközött, amit én látok. Ott állítólag nem nagyon beszél, pedig egyébként inkább szószátyár, mint szótlan.
És sajnos az is biztos, hogy a gondozónői május óta nem értik meg még most sem teljesen azt cseppnyi szókincsét sem. Pedig alapból nagyon kommunikatív, ha szavakkal nem is, de gesztusokkal, mimikával, hanglejtéssel mindent el tud mutogatni. Kétszer is hallottam, hogy teljesen alap szavait fordították félre, amit nem tudok hova tenni.
Szóval, Olivér itthon folyamatosan mondja a magáét, kérdez, magyaráz, mutogat, ha nem is nekem, akkor telefonbeszélgetésnek álcázva kezét a füléhez emeli és löki a sódert. Ilyenkor elképzeli, hogy beszél valakivel, mert visszakérdez, vitatkozik, helyesel. Nagyon vicces hallani, amint a wc-ből kihallatszanak ezek a telefonálások, mivel igen, a wc-re mostanában egyedül jár, és tisztaságot hagy maga után. Én már csak a villanykapcsoló, a popsitörlő és a wc-lehúzó szerepét kapom. Érdekes az is, hogy a bölcsiben mindmáig pelenkás, sosem szól senkinek, egyszerűen mint egy kisbaba, bekakil, bepisil egész nap.
Ha valakivel összefutunk az utcán, akkor, ha ismeri, ha nem, simán közbeszól és elkezd
mesélni, de van, hogy komoly arcot vágva csak hümmög, bólogat, mondja hogy „igen”, „ja”, jelezve, ő is részt kíván venni a társalgásban.
És lám, felbukkantak a mondatok, ami nálunk ugye, már megint egy újabb lépcsőfokot
jelent. „Papa fut kakas” (papát kergette a kakas), „Hol az enyém székem?”, és a „szeretem ezt-azt”, „fúj szél” típusú mondatok már mindennaposak. De van már múlt idő is, bár ezt egyelőre csak a vele történtekre használja, de már ez is nagyon jó. Aztán vannak már névmások (én, te, ő, ki, enyém, enyém székem), színek (kék, zöld, piros-ezeket fel is ismeri, nemcsak mondja), számok (egy, kettő jelentéssel), forma (kör, vonal), úgyhogy az egyes dolgokat már kezdi szépen megkülönböztetni egymástól. Egyre inkább visszamond, megismétel hallott szavakat, származzon az tőlünk, a rádióból, vagy a buszon ülő nénitől. És a passzív szókincse is aktivizálódik, mert olyan szavak is bedob, amiket régről ismer, de még sosem mondott eddig.
Ez kissé emlékeztet arra a régen gyerekként hitt elméletemre, hogy a még beszélni nem tudó babák, amikor már eljutnak odáig, hogy el tudnak mondani dolgokat, akkor elmesélik, hogy pár napja, hete, hónapja mit akartak mondani, amikor még erre nem voltak képesek. Valahogy úgy képzeltem, hogy a kisgyerek egyszer csak megszólal: „Anya,
múltkor, amikor..., akkor azt akartam mondani, hogy...” Ej, de szép is lenne :)
Tudom, másnak unalmasnak, ömlengősnek és dicsekvőnek tűnhetnek a fentiek, de nekünk mindezek kis-nagy örömök, mert bár semmiféle csodáról nincs szó, az elmúlt hónapok jócskánránk hozták a frászt. Persze, még van hova fejlődni, de ha ilyen lesz a haladás mértéke, akkor akár a májusi nevelési tanácsadós látogatásra már nyugodt, mosolygó lélekkel viszem.
