Bencét naponta 2-3 órát sétáltattam. "Jót tesz a gyereknek a levegő!" - mondják, és én tényleg hittem, hogy a sétától meg a kintalvástól jobb lesz neki. Megjött Laura és rácáfolt mindenre.
Bencével tényleg már-már rituálisan róttuk a köröket hegynek fel, völgynek le. Mivel a környékünk nem a legszebb, a jó sétához neki kell gyürkőzni és elindulni felfelé a dombon, és mire kijutunk a buszos-szmogos környékről én jól el is fáradok. Amint hazaértünk, Elsőszülött szeme már ki is pattant, hogy juhé, mekkorát aludtam!, és indult is anyát szórakoztatni, aki az éjszakai lábgörcs után most a nappalit próbálgatta. Azt hittem, fáradt vagyok.
Pedig az csak most jött.
Laurával nem voltak hatalmas séták. Amikor megyünk, célunk van, olyanok vagyunk, mint a szagott fogott vadászebek – nincs idő romantikázni, menni kell, csinálni kell, és legfőképpen: Bencéért oda kell érni a bölcsibe. Ez alapjaiban határozza meg a napjainkat, folyton ketyeg az óra, és én már nem is emlékszem, milyen volt, amikor Elsőszülöttet úgy altattam délutánonként, hogy amikor végre bebágyadt, én suttyomban bekapcsoltam a tévét és a Szívek Szállodáját néztem.
Most nincs tévé, szálloda sincs, és ahogy a karikákat nézem, nem ünnepeljük gyerekáldással a következő szülinapot. Hálisten, jegyzem meg két pici zárójel között, mert mostanra a szervezetem úgy leépült, hogy a következő években csak hízni akarok és vitaminkészítményeket fogyasztani, nem pedig foganni és más belsőleg táplálni. Szóval Lauraának nincsen sétáltatós pedigréje. Őt nem óvtam úgy a naptól és a széltől, és bár ugyanúgy megfázik mindig, amikor itt van az ideje (azaz 2 héttel ezelőttől még úgy négy és fél hónapig), azt gondolom, nem tett neki rosszat ez a fajta ridegtartás.
Ami viszont érdekes, az a két gyerek sétához való hozzáállása.
Bence a sétát mint szükséges rosszat látja. Elmegyünk a pékségig okééé, de akkor vegyünk kiflit/kakagigit (kakaóscsigát), elmegyünk kirándulni de csak ha jöhet a motor. Laura viszont igazi szabadulóművész. Ha meglát egy ajót, már teper rajta kifele. Tökmindegy neki, hova vezet: ki. Igazi szabad szellem:) Kaptam már el a szomszéd macskát nyalogatva a gangon, zokni nélkül anyu teraszajtajában, csálé sapkával a kávézó lépcsőjének tetején. Egy századmásodpercre nem figyelsz anya, és kész vagy - sugallja Laura minden mozdulata. És tényleg így van.
Úgyhogy figyelek.
Tetszett az írás? Olvasd el ezt is:
Testvérnapló: welcome to the dumagyár
Én vagyok az Apád: a szex vajon mi?
