Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Érdemes-e a keresztény normák miatt sulit váltani?
Szegeden idén szeptembertől 14 megyei óvoda és iskola tartozik a püspökséghez. Az egyházi intézmények mindennapi fenntartásáról az iskolai főhatóság gondoskodik.
A bevezetőben található adatok szülőként elgondolkodtattak, mi lesz pár év múlva, ha ilyen sok oktatási feladatot átvesz az egyház, milyen kötelességeket fog ez nekünk jelenteni? A rendszerváltás után, az egyház visszakapta azokat az oktatási intézményéket, amiket egykor ő működtetett. Én is egy ilyen gimnáziumba jártam, így tudom mit jelent : „a legyünk hirtelen és mély meggyőződéssel keresztény iskola”. A gimnáziumi tanáraimat alapvetően két táborra osztotta az egyházi jelleg, egyik részük hirtelen mély keresztény ember lett és ezt folyamatosan hangoztatta nekünk - álságos és képmutató dolog volt-, a másik részük tette a dolgát tovább és nem próbált minket meggyőzni.
A keresztény szellemet, a hitet nem lehet heti két óra hittanoktatással elintézni, noha azt mondják, hogy az egyházhoz csatlakozó iskoláknál csak ennyi lesz a változás, semmi más. Kedves szülők ez nem igaz, a kényszerből, a magasabb normatíva miatt csatlakozó iskolákban igenis sok feszültséget fog okozni az egyházi fenntartás. Hogyan várhatjuk el a pedagógusoktól, hogy hitelesen tolmácsolják a hit, a vallás kérdéseit? Vagy majd összekacsintanak a gyerekekkel, hogy nem baj, majd túléled azt a másfél órát a templomban? A másik problémát abban látom, hogy olyan speciális iskolák is egyházi működésbe kerültek, amelyekből csak egy-egy van megyénként. Mit tehet ilyenkor a szülő, bevállalja a hittanórákat, a templomba járást, és elkezd hinni Istenben?
Jelenleg egy olyan oktatási intézményben dolgozom, ami már 1726. óta egyházi intézményként működik. Itt volt ideje kiépülni egy keresztény normának, az itt tanítóknak és diákoknak a hit, a vallás az életük része, egy természetes erkölcsi érték, és nem egy kényszerből felvállalt dolog. Nem a vallás ellen vagyok, csak nem tartom ésszerű dolognak, az egyházhoz való menekülést, miközben értem, hogy a túlélés a cél, de félek, hogy az eddig is már romokban heverő oktatási rendszerünk megsínyli ezt a döntést. Szülőként meg nem fogom azt mondani a gyerekemnek, hogy nem baj, ha nem hiszel Istenben, kibírod azt a hittan órát, legalább művelődsz egy kicsit!
