Újabb játszótéri séta a Poronttyal, melynek során kiderül, ki kivel is szövetkezik a játszóterek harcmezein. Mint felfedeztük, az egész olyan, mint valami kaotikus nagy filmforgatás: harc, románc, intrika, barátságok és tetterő. Tiszta Die Hard.
Kezdő játszóterező szülőknek segítünk felkészülni, mire számíthatnak. Játszótéri kalauz etikettel, jellemző szülőtípusokkal és túlélőszettel.
Az első magabiztos léptek után bátran kijelenthetjük, hogy gyermekünkkel kimehetünk a játszóra, a szocializáció első és talán legfontosabb állomására. A kicsi A Játszótér teljes jogú polgárává vált. Persze csak papíron, mert a legtöbb mászóka és csúszda még K2-es hegyorom a számára, még ha vállalkozó kedve bátor alpinistáéhoz méltó is. Szóval jó, ha résen vagyunk, és megfelelően észrevétlen módon felsegítjük a legfelső létrafokra.
A szereplők: akik tönkrezúzzák a homoksütiket
A totyogók, más néven babák a legifjabb versenyzők itt, a tapasztalt ovisok homokvárainak a legfőbb ellenségei. Ők azok, akik illetlenül beletenyerelnek a gondosan megalkotott várárkokba, és tönkrezúzzák a kis homoksütiket, amiken pedig kívánatos levél és kavicsdísz is volt. Az ovisok teljes joggal háborodnak fel a merényletek láttán, és máris megtorolnák a rajtuk esett sérelmet, ha anyu vagy nagyi nem lépne közbe.
A babák közt van olyan szemtelenül magabiztos, aki nem átall beállni a sorba a játszótéri csaphoz a kisvödrével, majd három pillanat múlva, midőn a sorbanállást megunta, szépen odafurakszik, és még jól össze is vizezi a nagymenő hároméveseket.
A szülők elbújnak, hogy ne kelljen közbelépni
Ilyenkor némely anyu és nagyi inkább elbújik egy mobiltelefon vagy egy uzsis zacskó takarásába, nehogy megint közbe kelljen lépnie, és megkísérel csupán a puszta jelenlétével némi fékhatást elérni, nehogy elszabaduljanak az indulatok. (Miután az imént már elmagyarázta, hogy „a baba kicsi még, nem tudja, hogy kell várat építeni / sütit sütni, vizet hordani, stb.” , illetőleg az elvontabb „ a baba még pici, hagyd, hadd játsszon ő is!”)
A legtöbb, már beszélni tudó gyerek ilyenkor igyekszik szintén szavakkal meggyőzni a lelkes kis másféléves nyomulógépet.
Pokol angyalai a téren
„Menj már innen, én egyedül akarok sarazni!” -, majd miután látja, hogy ez nem működik, megy anyuhoz panaszra, szerencsésebb esetben rá sem ránt, és elszalad valami sokkal mulatságosabb szórakozás irányába, magára hagyva a nála láthatóan kezdetlegesebb babát.
Ugyanez áll a motoros bandákra, akik viszont néha a Pokol Angyalai stílusában tépnek keresztül a játszótér betonján, nem tisztelve sem totyogó kicsit, sem nagymamát – őket egyértelműen a saját szülőnek kell(ene) fegyelmeznie. A motor különben is státusszimbólum, és tulajdonképpen nem is elsősorban használati értékkel, de barteralapanyaggal bír: be lehet cserélni másra.
A baj akkor van, ha nagyon eltérőek a szülők
A gyermekek és szülők vérmérséklet és neveltetés szerint számtalan reakciót adnak a kisebb-nagyobb konfliktushelyzetekre. A szülői rendszabályozással megtámogatva általában nagyobb csetepaté nélkül telik a délután. Érdekesebb szitu akkor alakul, amikor nagyon különböző neveltetésű, szocializáltságú, tapasztalati szintű és természetű szülők és gyerekek kerülnek össze.
Bizonyos anyukák arra építenek, hogy a gyerekek „majd lerendezik egymás közt” a dolgokat, még akkor is, ha jelentékeny korkülönbség van köztük. Mások folyton a gyerek sarkában vannak, és az első gyanús lapátlendítésre odaugranak, nehogy valami baj legyen.
Realisták: hagyd őt, ő a kisebb
Egyesek – hívjuk realistának őket - csak akkor lépnek közbe, ha az ő gyermekük az idősebb a konfliktusos helyzetben, és netán kárt tenne az idegen kisebb gyerekben, viszont ha az ő csemetéjük a kicsi, és molesztálja a nagyobbacskákat, akkor nem avatkoznak be.
Liberálisok: engedd, hogy ő is játsszon a lapátoddal
Ha egy liberális mama kerül össze szigorúbb kolléganőjével máris megfigyelhetők a felvont szemöldökkel és némi burkolt kritikával kísért beszélgetések.
„- Ne vadulj már, Peti, hagyd, hadd játsszon a lapátoddal a kislány is. – majd a kislányhoz:
- Kicsim, ne edd meg a homokot! Látod, Petike, a kislány még nem tudja, hogy nem szabad megenni a homokot! Koszos, fuj! Nem, te se szórd, inkább adj neki valamilyen formát. A lapátot akarja? Hát akkor add oda szépen neki, majd visszakérjük tőle.”
Moderátorok: a másik anyát is bevonják
És így tovább, a végtelenségig. Míg a homokevő kislány mamája sziesztázó oroszlánként hever a homokozó szélén, nem értve, mire föl e sok beszéd és energiapazarló igyekezet. Petike anyja viszont tényleg szenved, mert nem tud kilépni a moderátori szerepből. Hiába, ő ezt így tanulta, és így tartja helyesnek. Kínos tréfálkozással igyekszik meggyőzni a másik anyukát, miért rettenetesen veszélyes a homokevés, sárdobálás és a koszos tappancs.
Játékszabályok: hogy ne legyen akciófilmes jelenet
Gergő megverte a lányomat
Katalin története: „A Gergő megvert”- futott hozzám kétségbeesve a három éves Fanni lányom a barátnőjével, Fruzsinával. Ledermedtem, mit csináljak? Menjek oda Gergő szüleihez, hogy neveljék már meg a gyereküket, mert nonszensz, hogy megüt egy kislányt, pláne aki fiatalabb nála? Vagy én próbáljak meg Gergő fejével beszélni?
„Hogyan történt, Fanni?”- kérdeztem. Elmesélte elég összevissza módon, hogy a fiú berontott a fakunyhóba, ahol Fruzsinával éttermeset játszottak, és elvette a halas homokozóformát, mire ők rászóltak, hogy adja vissza, erre a fiú megütötte őt. Alig akartam elhinni. Bár láttam, nem nagy a baj, Fanni nem is sírt, de tudtam, hogy a lányom kis lelkének most nagyon fontos, hogy én tegyek igazságot. Legszívesebben összepakoltam volna a játékokat és hazavittem volna Fannit, de végül is összeszedtem a bátorságom, és odamentem Gergő édesanyjához. Elmeséltem neki, mi történt és kértem, beszéljen a kisfiával arról, hogy lányokat nem ütünk meg.
„Ez nem igaz, a gyereked hazudik!”- csattant fel dühösen. Hát ennyi, agresszív anyának nem csoda, hogy agresszív a gyereke. Van tanulság? Nincs, legközelebb majd jobban figyelek, ha Fanni éttermeset játszik.
Ezen a ponton megemlítendő a Magántulajdon Szentsége, játszótéri formában. A kismotor és otthonról hozott homokozószett egy fokkal lazább besorolás alá esik, mint egy olyan játék, amit a kicsi otthon is használ és nem kinti üzemmódra találták ki. Ezeket nyilván nem szívesen adja kölcsön a többi gyereknek. A játszótéren a kevésbé személyes, kerti játékok a legjobbak. Akkor sem dől össze a világ, ha valaki észrevétlen „kölcsönkéri” ezeket. Míg az alvómaci, vagy baba jobb, ha inkább otthon marad, vagy a táskában bújik meg, míg a játszótéren vagyunk.
Nem csak az számít, hogy miként viselkedik az éppenhogy viselkedni kezdő gyermek, hanem az is, kit mennyire szeretnének megóvni attól, hogy úgy térjen haza a játszótérről, mint Bruce Willis a Die Hard II. egyes keményebb jelenetei után. Ha tehát az egyik baba a sárdagonya után vidáman nyakonönti egy nyusziformányi homokkal még tiszta és fehérzoknis társát, kész a baj. Persze ezzel együtt az is megtörténhet, hogy a megtámadott fél nem is igen esik kétségbe, sőt, viszonozza a kedves gesztust.
Játékos vadulás
Nem minden szülő gondolja, hogy játékos vadulás, iszapfürdő és huzivoni során kezdje el kialakítani társas kapcsolatait a gyermek, és mindeközben az sem baj, ha olyan koszos lesz, mint egy akcióhős, vagy barlangkutató.
Előnyös tehát, ha diplomatikusan kezeljük a lehetséges konfliktushelyzeteket. Ha látjuk, hogy csemeténk egy tisztaságmániás mama gyerekével játszik, akkor nem muszáj erőltetni a vízhordós játékot, hanem inkább a hintát.
Túlélőszett
És ha mi magunk vagyunk tisztaságmániások? Akkor legyen egy külön játszótéri „túlélős” ruhaszettünk. Ezzel megnyugtatjuk magunkat és a gyermeket sem frusztráljuk lépten nyomon a porolgatással és törölgetéssel.
Próbáljuk meg beleélni magunkat a kicsi lelkiállapotába: hadd sarazzon inkább egy félórát önfeledten egy szál pelusban, és bömböljön öt percig a csap alatt utána. Ha indulás előtt lemossuk és visszaadjuk rá a „megmentett” ruháit, jobban járunk: nem ácsingózott hiába a csap körűl, vágyakozva nézve a többieket, és mi sem egy kis agyaghuszárt tolunk haza szégyenszemre a babakocsiban.
Orrok, kezek, statiszták
Ha úgy gondoljuk, hogy a picit náthás lurkó, akinek sehogyan sem akarja senki sem megtörölni az orrát, túlságosan mohón kapkod a padon lévő vizesüvegünk felé, akkor süllyesszük el azt nyugodtan a táskában, és menjünk inkább arrébb, csak a legvégső esetben húzzunk elő egy papírzsepit.
Végül pedig nézzük meg, mi a helyzet a Tiszta Kéz problematikájával. Eleinte sok anyuka igyekszik az összes lehetséges módon megőrizni saját és gyermeke kezének viszonylagos higiéniáját. Ez aztán az idők során veszít feszességéből, és ráérzünk az arany középútra. Magam sokáig morfondíroztam, mekkora hiányosság, esetleg jellemhiba, de olykor csak már kiflievés után jut eszembe, hogy kezet kellett volna törölgetni... Bezzeg a nagyi! Vele ilyen szarvashiba nem fordulhatna elő! Az ő agyában gyárilag van egy kis beépített figyelmeztető lámpácska, mely kézmosásra buzdít a megfelelő pillanatokban.
Catering
A játszótéren aztán minden szépen megy a maga útján, homok, levél, esetleg pillangó kerül kóstolásra. A illemkódexben csupán egy dologra érdemes kitérni: a saját koszos kezünkkel csak a saját koszos vizesüvegünket és uzsonnakiflinket taperoljuk, és igyekezzünk ezt másokkal is betartatni. Még akkor is, ha ránézésre mindenki egyformán fülig sáros, tartsuk szem előtt, hátha egy kényesebb mamával akadtunk össze, aki érzékenyen ragálna, ha csemeténk belekóstolna a gondosan összevágott és műanyag dobozban szervírozott gyümölcskoktélba.
Vége főcím, stáblista
Összepakolásnál érdemes jól megnézni, miből mennyit hoztunk illetve pakoltunk el, hol a szemét és merre a csemete kedvenc markolója – javaslom még a felkészülés során rendesen brandingelni a vödröket és más (könnyen) fogyóeszközt.
A játszóterezés tehát komplex kihívásokat és magatartásformát igénylő időtöltés. Ha a kialakított rendszert betartjuk, elkerülhetünk apró, kellemetlen konfliktusokat mind saját gyermekünkkel, mind a többi játszótéri polgártárssal, és az időtöltés tényleg kellemes szórakozás lehet.
