Mire az emberek felnőnek, általában elfelejtik, mire vágytak gyerekként, és mi az, ami fájt. Ez pedig kellene ahhoz, hogy tudják szeretni a gyerekeiket. Gary Chapman és Ross Campbell Gyerekekre hangolva című könyvét szeretnénk bemutatni nektek, amelyet kedvelnek azok a szülők, akik érzik, hogy a hagyományos nevelési módszerek nem igazán célravezetők.
Nem is hittem volna, hogy népszerű vagyok
"Néhány évvel ezelőtt az egyik amerikai magazin közzétette egy középiskolai tanárnő figyelemreméltó történetét: aki megkérte diákjait, hogy irjanak pozitiv tulajdonságokat összes osztálytársukról. A tanárnő ezek alapján mindenkinek összesítette a rá vonatkozó jellemvonásokat, a következő héten pedig mindenkinek kiosztotta "dicsérőlevelét". A diákok nem győztek csodálkozni listájuk olvastán: "Nem is gondoltam, hogy ilyen népszerű vagyok!" "Soha nem gondoltam volna, hogy ez bárkinek is jelent valamit!" - mondogatták meglepődve. Többet nem beszéltek erről, de a tanárnő tudta, hogy elérte célját, mert diákjait pozitív érzések töltötték el saját magukkal kapcsolatban.
Néhány évvel később az egyik diák, Mark meghalt Vietnamban. Testét hazaszállították Minnesotába, és majdnem minden osztálytársa részt vett a temetésén. A temetés után a fiatalember édesapja odament a tanárnőhöz, és ezt mondta:
- Szeretnék mutatni önnek valamit! Azzal kivett egy tárcát a zsebéből. - Ezt találták Mark belső zsebében. Talán emlékszik rá. Levéltárcájából egy megrongyolódott és agyonragasztgatott papírlap került elő. Mark dicsérőlevele volt az.
Kiderült: az egykori diákok többsége máig őrizgeti és időnként újraolvassa dicsérőlevelét. Néhányan a levéltárcájukban hordozták; valaki az esküvői fotóalbumába tette.
A szülőnek nem kell nyirbálnia a gyerekét
Gary Chapman és Ross Campbell Gyerekekre hangolva című könyvét az egész világon nagy sikerrel olvassák azok a szülők, akik érzik, hogy a hagyományos nevelési módszerek, amik azt sugallják, hogy a szülőnek örökösen fegyelmezni, nyirbálni kell a gyermekét, nem igazán célravezetők. Sőt, az esetek nagy részében eltávolítják egymástól a szülőt és a gyereket.
Nemrég egy kamasz fiúval beszélgettem. Azt mondta nekem, ő úgy látja, hogy mire az emberek felnőnek, általában elfelejtik, milyen érzés gyereknek lenni. Nem tudják, mi volt jó nekik, mire vágytak gyerekként, és mi az, ami különösen fájdalmas volt az életükben. Ha erre emlékeznének, sokkal jobban tudnák szeretni a gyerekeket.
Bízz a gyerekedben!
Elgondolkodtam azon, amit mondott. Nem úgy van tényleg, ahogy ez a fiú gondolja? Tisztán emlékszem mindenre, ami annak idején fájt, vagy céltalan volt a nevelésemet illetően. Mégis gyakran beleesek abba a hibába, hogy ugyanazokon a nyomvonalakon indulok el a saját gyerekeimmel, amiken velem haladtak gyerekkoromban. Pedig vannak más utak, amik talán célravezetőbbek.
Chapman arra biztatja a szülőket, hogy tapasztalják meg, ismerjék fel azokat a nyelveket, amelyeken kifejezhetik gyermekük felé áradó szeretetüket, és kezdjék el ezeket használni bátran. A feltétel nélküli szeretet az, ami megerősíti a gyerekeket, és arra biztatja őket, hogy egyre jobbá váljanak. Bízzunk gyermekünkben és merjük alaposan telitölteni az érzelmi tankját, mert ez ad neki erőt és hitet, hogy fejlődni tudjon.
A gyerekek, akik csak akkor kapják meg szüleik elfogadását és szeretetét, ha megfelelnek az elvárásoknak, gyakran válnak frusztrálttá és bizonytalanná. Azt képzelik, nem elég jók, és hiába erőlködnek, soha nem fognak tudni megfelelni nekünk. Ez az érzés pedig oda vezet, hogy egy idő után feladják, és már nem is akarnak jobbá válni.
A feltétlen szeretet elkényeztet?
Ostobaság lenne azt képzelni, hogy a feltétlen szeretet egyenlő a nevelés hiányával. A szülő, aki mindent ráhagy a gyermekére, vagy gondolkodás nélkül teljesíti minden kívánságát, könnyen válik gyermeke rabszolgájává, és bármilyen furcsa, a gyerek éppen annyira bizonytalan és érzelmileg éretlen lesz, mint az, aki elé állandóan elvárásokat állítanak a szeretet fejében.
A fegyelmezés szükségszerű, ám a gyereknek tudnia kell, hogy minden körülmények között szeretjük őt, és hogy az ő védelmében állítunk (ésszerű) korlátokat. A szülő, akinek szeretetét minden helyzetben élvezi a gyermeke, megtapasztalhatja, milyen az, mikor gyermeke nyugodt, magabiztos, és törekszik arra, hogy fejlődjön és egyre jobbá váljon.
Hogyan közvetíthetjük felé a szeretetünket egyértelműen?
Nagyon fontos, hogy szóban rendszeresen erősítsük meg e felől. Fontosabb azonban az, hogy tetteink, egész viselkedésünk azt sugallja, fontos nekünk, és úgy szeretjük, amilyen ő maga. Nem kényszerítjük, hogy más legyen, pont így fontos nekünk. Ezt leginkább viselkedésünk és felé irányuló megnyilvánulásaink közvetítik. Még jobb, ha ismerjük őt, és tudjuk, mi az, amire a legfogékonyabb, amely „nyelven” a leginkább érti, mennyire fontos nekünk.
Az 5 szeretetnyelv
A két író öt ún. szeretetnyelvet különböztet meg. Ezek persze keverednek, mind beszéljük ezeket a nyelveket, de minden embernek van egy elsődleges nyelve. Ez az, amin leghamarabb és leghatékonyabban tudja érzékelni a felé áradó szeretetet. Ha az ő nyelvén közelítünk felé, bizonyos, hogy nem lesznek kételyei a szeretetünket illetően.
Ez az öt nyelv a következő:
- Testi érintés
- Elismerő szavak
- Minőségi idő
- Ajándékozás
- Szívességek
De vajon hogyan működik a feltétel nélküli szeretet, és igaz-e, hogy elkényezteti a gyerekeket?
Mik azok a szempontok, amiket szem előtt kell tartanunk, hogy szeretettel és elfogadással tudjunk közeledni egy gyerek felé?
Ezekre a kérdésekre kaphattok választ a cikk folytatásában ITT
Jóanyu
