Bár hétéves gyerekem már rettentő rutinos az ottalvós bulikban, még sosem volt öt teljes napot távol a családtól – a leghosszabb távollét sem volt több tíz napnál, és akkor is csak a nagyiéknál volt. De most komoly férfi lett: a barátaival táborba ment, teniszezősbe. És én nap mint nap azon aggódom, jól érzi-e magát.
Pedig miért is ne tenné: egész nap sportolnak, játszanak, úsznak, futkároznak, tegnap indiánosdi volt a program a délelőtti edzés után, ma agyagozás. És ott van vele Misó meg Rudi, akikkel suliba is együtt jár, és azok az ottalvós bulik is mindig valamelyiküknél voltak. De mégis. Egy tábor teljesen más dolog.
Honnan tudom, hogy megérett rá?
A tanárnő, akivel erről beszélgettem, ezt javasolta: "Ha a gyereknek nem jelent gondot a nagyszülőknél vagy barátoknál alvás, nem lesz gond egy táborban sem". De aztán ahogy tovább beszélgettünk, elmondta, a táborérettséghez első lépésben a gyereknek képesnek kell lennie önállóan felöltözni, megmosakodni, és az sem mindegy, szokott-e ágyba pisilni bizonyos helyzetek átélése miatt. Vannak stresszes gyerekek, akiket ha túl sok inger ér, hajlamosak izgulni, bevizelni vagy éppen magukba zárkózni. Ha a gyerek hajlamos az ilyesmire, érdemes beszélni erről a táborvezetővel.
Komoly lépés
Nagy dolog a szülő nélkül lenni öt napig. A gyereknek önállóan kell problémákat megoldania és kezelnie, egyedül él át váratlan társas helyzeteket olyanokkal, akiket nem ismer, kisebbekkel, nagyobbakkal, visszahúzódókkal és vagányakkal. Nem könnyű helyzet ez, pláne nem úgy, hogy nincs ott anya, akihez azonnal bújni lehetne. De a tanárnőnk szerint a táborozás kiváló szocializációs közeg: "A táborból hazatérő gyerek ezen szocializáló tényezők miatt sokkal magabiztosabb lesz, és úgy is beszél majd tanáraival, idegenekkel, és máshogy old meg szituációkat a kortársaival.
Milyen tábor?
Fontos az is, mennyiben vág egybe a tábor fő profilja a gyerek érdeklődésével. Ne küldjük olyan táborba, amelyiket mi erőltetünk – egy 7-8 éves gyerek már tudja, mit szeret és mit nem. Hiába tehetséges a rajzban, ha a habitusa nem olyan "rajztáboros", és ha a legjobb barátai/barátnői a lovastáborba mennek. Ha lefoglalják a programok, ha mindig van mit csinálni, akkor a gyereket sem fogja izgatni a távolléted.
Azért egy kis honvágyra lehet ám számítani
Ha először van táborban a gyerek, mint nálunk, természetes, hogy esténként azért magányosnak érzi magát. A profi táboroztatóknak erre is van megoldásuk: ez a leggyakrabban egy fogadott nagytesó formájában érkezik, akiben bízhat a kicsi, és akitől hitelesebben jön a vigasz, mint egy számára idegentől.
A fiam ilyen fogadott bátyja Iván, egy nála 4 évvel idősebb srác, akitől elsőre biztosan padlót fognék, de akinek a szemöldökpiercingje mögött hatalmas szív lakozik. Az első estén, amikor a fiam sírós hangon hívott, kivette a kezéből a telefont, és hivatalos hangon megbeszélte velem, hogy minden rendben, és küldjem éjjel a két mackót, akik majd őrt állnak éjszaka – de mindezt olyan stílusban, hogy alig bírtam visszafojtani a kacagást, a fiam pedig hangosan nevetett a háttérben. Másnap este már nyoma sem volt a magánynak, megcsinálták a maguk kis esti mackós rituáléját, én pedig megnyugodtam.
Azért vannak a jó barátok...
És néha a legjobb barát is tesz egy kis kitérőt mással. Táborokban előfordul, hogy a gyerekek kipróbálnak egy másik barátságot, egy másik helyzetet. Érdemes ezt a gyerekkel akár előre is átbeszélni, javasolta tanárnőnk, hiszen a tábor az új barátságokról is szól. Ne legyen baj, hogy Rudi vagy Misu mással is játszanak nap közben – T-nek fel kell találnia magát.
És különben is, már csak két nap...
