Hiszti a boltban? Üti a testvérét? Nem hallgat rád? (Úgy értem, egyáltalán?) És néha nem bírod? Ne aggódj: minden gyereknek vannak kezelhetetlen pillanatai.
Két hete jöttünk le a Balatonra. Alig vártam már, hogy együtt legyek mindkét gyerekkel: a 2,5 éves Bandival és az egyéves Mártival. Tudtam, Bandit mennyire megviseli a hugi, hm, ottléte, az, hogy nekem a kicsire sokkal jobban oda kell figyelnem, hogy míg Bandit ott tudom hagyni egy könyvvel a kezében, amíg bepelenkázom Mártit, Bandira nem tudok annyi időt szánni. Igyekszem "quality time"-ot szakítani rá, amikor lehet, csak rá figyelek, de ez neki nem elég: még mindig nem tudta feldolgozni, hogy körülrajongott egykéből picit kevésbé körülrajongott nagyfiú lett.
És hisztis
Meg csapkod, néha lökdösi Mártit, megsértődik, és nem működik vele semmi, amit a józan anya, Dr. Spock, a Csodananny vagy az egyéb potenciális források ajánlanak. Nem tudok vele mit csinálni. Anyám többször kiakadt, hogy ő még nem látott ilyen gyereket, én meg magyarázok neki testvérféltékenységről meg a gyerek számára feldolgozhatatlan érzésekről, de ennek ő nem hisz, én pedig egyre fáradtabban próbálom kétszázadszor is elmagyarázni a fiamnak, hogy "nem, Mártut nem ütjük meg." Olyan, mintha nem értené. Na ekkor gondolom azt, hogy a baj ezek szerint az anyai készülékben van.
Nem azt mondom, hogy mindenki rossz anya, akinek hisztis a gyereke. Sőt. Csak azt tudjuk mindannyian, mennyivel nehezebb úgy kezelni a gyereket, hogy közben mi magunk is baromi fáradtak vagyunk. És ha anyánál elszakad a cérna, a gyereknél is el fog.
Első lépés: próbáljuk ki az alapvető technikákat hiszti ellen
1. Ne feledd, hogy normális, ha néha kiborul a gyerek!
Őket sokkal jobban megviseli az időjárás, a te hangulatváltozásod, a helyszín, és még megannyi más dolog. Könnyebben kiborulnak, és több olyan érzés, frusztráció van bennük, amelyekkel nem tudnak mit kezdeni, így hát másfelé irányítják félelmeiket. És hát ott van ugye az a bizonyos dackorszak...
2. Maradj nyugodt!
Na ez nem könnyű. Amikor tizedszer mondom Bandinak, hogy "hagyd már végre békén a húgodat!", már nálam is elszakad a cérna. De ha sikerül vele ilyenkor nyugodtan beszélnem, sokszor tényleg elérem a célom.
3. Terelj!
Az viszont bejön, ha el tudom terelni a gondolatait az adott hisztiről. Ha van valami, amibe kapaszkodhatok, már el tudom téríteni a figyelmét, és könnyen nyert ügyem van. Tegnap ebéd előtti hisztizett be Bandi, hogy ő nem, és utálja, és stb. – én pedig elkezdtem neki mesélni. Szabadon, szóval döcögősen néha, de tudtam, ha van benne vonat, meg persze egy kisfiú, aki rá nagyon hasonlít, nagy baj nem lesz.
4. Egy lépés ide, kettő oda
Amikor bekattan azon, hogy nem hagyja ott a csúzdát anélkül, hogy még egy lapát homokot rászórna, vagy bármely más hasonló fajsúlyú dolgon bestresszel, én mostanában mindig hagyom. "Oké, tegyél rá még egy lapáttal, aztán megyünk csúzdázni, jó?" És ha rátette, rájön, hogy így, hogy megengedtem, már messze nem annyira izgalmas a dolog. És mehetünk csúszdázni.
5. Hallgass rá és adj poztív visszajelzést!
Egy kis odafigyelés néha csodákra képes. Nálunk gyakran bejött az, hogy leguggoltam Bandi elé, és a szemébe nézve figyeltem azt, amit mond, kommentálva, bólogatva, megsimogatva. Mert a hiszti igazándiból csak a figyelemfelhívás eszköze.
6. Állítsd ki!
Néha egy-egy "kiállítás" nagyon jól jön. Bandi nem volt még két éves, amikor már meg lehetett vele beszélni, hogy "most akkor ülj le ide a sarokba és szólj, ha elmúlt a hiszti!" Kikiabálta magát, elmúlt, szólt, hogy vége, és jött. Most, fél évvel később ez már nem jön be, elkezdte tologatni itt is a határokat, de azért ma is sikerült addig kiállítanom, amíg le nem nyugodott.
7. Legyél következetes!
Ne legyen olyan, hogy nemet mondasz az egyik nap valamire, másnap pedig nem. És fordítva: folyton azt tanítom a nagyszülőknek is (meg magamnak is), hogy soha semmi olyat nem csináljanak a gyerek előtt vagy csináltassanak vele, amt a gyerek mondjuk másnap meg ne ismételhetne egyedül.
Ne feledd, nem véletlenül hívják dackorszaknak: a gyerek sokszor nem tudja, miért dacol. És az sem zavarja, ha a nagy dacolásban önmagának is ellentmond. Segíteni kell neki, nem erőszakosan. De ez persze nagyon nehéz meló...
Ja, és semmiképp ne feledd: a szakértők szerint a gyerek azért az anyjával a legkeményebb ilyen téren, mert benne bízik a legjobban – tudja, hogy az anyja mindig szeretni fogja, míg másoknál ezt nem feltétlenül gondolja így. Ez azért csak jó hír, nem?
