Nem tudom, mit érzek egész pontosan akkor, amikor kislányom kinőtt ruháit szépen bezsákolva felhajítom a gardrób legfelső polcára. Az érzések között ott van: a „hogy megy az idő”, a „nahát, igazi nagylányom van”, és a „hmm, hmm, vajon szükségem lesz még valaha ezekre a kisgatyókra?”- gondolat, majd végül, zárójelben a kisördög össze is számolja, mennyi pénzbe került mindez, és hány ruha lett csak kifizetve, de nem kihasználva.
Van olyan kardigán, ami egyszer sem volt rajta, illetve olyan kiscipő, amit egyszer sem hordott, mert pont nem abban az évszakban lett akkora a lába, amikor jó lett volna rá. Mivel baráti körömben népszerű az „újrahasznosítás” ezért sok ruhát kapunk, s legalább ugyanennyit adunk tovább, néhány kedvenc darabot tartunk csak meg, ha netán szükség lenne rá. (...) A kisördög tehát ruhafronton mondjuk, hogy csendben maradhat.
A játékokkal majdnem ugyanez a helyzet
De csak majdnem. Itt már kevésbé működik a szerzetesi, minimalista-funkcionalista tisztánlátás, amit a ruháknál olyan jól sikerül alkalmazni, mert észrevettem, hogy lépten nyomon elcsábulok, meglátva egy egy ellenállhatatlan darabot, fittyet hányva arra, hogy vajon a gyermek szeretni fogja-e. Nekem viszont annyira tetszik, hogy nem bírom otthagyni. A pont a kisördögnél..
Mentségemre legyen mondva, hogy Idácska néha a legförtelmesebb zenélő műanyag mobiltelefont részesíti előnyben, nem pedig a formatervezett plüss állatfarmot, ami nekem úgy megtetszett, de másnap ennek az ellenkezője is előfordulhat. Ennek alapján, no meg az idő előrehaladtával remélhetőleg elenyésző azoknak a játékoknak a száma, amit EGYÁLTALÁN nem fog soha használni, szeretni.
Bár még másfél éves sincs, képletesen szólva néhány bébijátékát már ő is a padlásra hajította, egyszerűen kinőtte őket. Még jó, hogy ezek egy egészen kis kofferben elférnének...
Disneyworld a nappaliban
A kisördög szemszögéből nézve majdnem minden anyuka veszélyben van, mert ha sikeresen leküzdötték – még gyermekvállalás előtt – a ruha-, cipő- és bizsuvásárlási rohamaikat, a gyermekholmikínálat biztos, hogy elsőre felkészületlenül éri őket, és pénzköltési, cukiholmivásárlási görcsöt kapnak. Mire észbekapnak, máris tengernyi édes, praktikus, de lehet, hogy felesleges cucc özönlötte el a lakást.
Midőn a múltkor gyermekes ismerősöknél vendégeskedtünk, furcsa, legalábbis nekem furcsa lakásba toppantunk be. Bár itt is csak egy kisleány lakik, aki ősszel megy oviba, olyan érzésem volt, mintha egy Walt Disney film forgatásába csöppentünk volna. Egymillió játék és kütyü borította a lakást, amiben a két apróság szinte elveszett. Kicsit megijedtem, hogy túlságosan rideg körülmények között nevelem a gyermekem, de aztán kijózanodtam, érezve, hogy itt nagyjából hetven százalékkal több játék van a hagyományosnál.
De tényleg, merül fel rögtön a kérdés: van hagyományos mennyisége játéknak, kütyünek, és egyéb tárgyaknak, ami praktikusnak tűnik egy kisgyermekes otthonba?
Vajon van olyan kutyatartó, akinek pórázon, szájkosáron és eledeles tálkán kívül még sok mindene volna a kutyatartáshoz?
Lehet, hogy a gyermekvállalás és a kutyatartás nem a legadekvátabb párhuzam, de ami a gyermeket és a kutyát illeti: ő a lényeg, és a szeretmennyiség, amit rá zúdítok, az idő, amit vele töltök el. Ezt semmilyen játéközönnel, és praktikus segédeszközzel nem lehet pótolni.
Ezzel, mondjuk, hogy beállítottuk a képzeletbeli felső határt. Ne hasonlítson a lakás űrbázisra, ahol a sterilizálók, tejfejő készülékek és üvegmelegítők arzenálja sorakozik, és vidámparkra sem, ahol az esernyőtartóból is játékkutyák kandikálnak ki.
No de hol húzzuk meg az alsó határt? Mégis, a játékok hasznosak, szépek és inspirálók tudnak lenni, a tejfejő gépezet, a sterilizáló meg a társai pedig könnyebbé teszik az életünket.
Fontos azonban, hogy ők tegyék könnyebbé az életünket, és ne a mi életünk szóljon arról, hogy ezeket birtokoljuk.
Könnyű azt hinni, bizonyos dolgok nélkül LEHETETLEN gyermeket vállalni, ha nincs pelenkázóasztalunk és levegőpárásítónk, akkor inkább ne is fogjunk bele.
Közben pedig bátran állíthatom, hogy de igen, sőt. Szerény körülmények között ugyanolyan vidám lurkók cseperednek fel, mint olyan családoknál, ahol mindenből a legjobb, legmodernebb és a legdrágább „fejlesztő” játék, babakocsi, és kelengye áll a rendelkezésre.
Nézzük meg, milyen trükköket lehet bevetni, hogy a vásárlási csapdákat elkerüljük!
- A gyermek szülinapja, húsvét és karácsony idején bármilyen pórias is, de konzultáljunk a rokonokkal, mi az, ami tényleg kell. Ha drága az illető holmi, inkább osszuk meg a költségeket. Egy kerti csúszda nem biztos, hogy olcsó, viszont sokáig hasznos, sokkal érdekesebb, mint egy újabb regiment plüssállat.
- Mielőtt nekiugrunk a babakocsi, vagy lépcsőrács, kisszekrény beszerzésének, kérdezzük körbe gyerekes ismerőseinket, nem hever-e a padláson egy felesleges darab. Különösen vonatkozik ez olyan holmikra, amit csak rövid ideig használunk, mint mondjuk a járókát, vagy az etetőszéket.
- Rengeteg hasznos holmi beszerezhető az internetes bolhapiacokon, főként a már említett, hamar kinőhető cuccokból óriási a kínálat.
- Kérjünk szakvéleményt minden bonyolultabb tételről olyanoktól, akik már használtak igyesmit. Sok olyan udvarias-vicces párbeszédnek voltam már tanúja a parkban, midőn egy anyuka odament egy másikhoz, ugyan hadd tolja már picit a babakocsiját teszt jelleggel, mert ő is ugyanilyet nézett ki, de kíváncsi, milyen a valóságban. Tényleg olyan profi e az útfekvése, mint ahogy a prospektuson látszik..?
- Ha bizonytalanok vagyunk, milyen a legstabilabb gyerekszék, játékidőben nyugodtan kandikáljunk be a közeli ovi, vagy bölcsi kerítésén és interjúvoljuk meg az ovónéniket.
- Rendezzünk ruhacserét. A mi kinőtt gyermekruháink lehet, hogy pont jók lesznek egy kisebb lurkónak, mi pedig a nagyobbacskáktól öröklünk egy nyári, vagy téli garnitúrát. A ruhacsere szép hagyományát még „lánykorunkból” eredeztetjük. Barátnőimmel összegyűlünk valamelyikünk lakásán, és mindenki kiborít a szőnyegre egy óriási zacskó megunt, vagy épp nem hordott, ajándékba kapott ruhadarabot. Ebből csemegézhet mindenki, úgy, hogy egy önként jelentkező porondmester egyenként felmutatja a cuccokat, azokról pár találó, szellemes megjegyzést, netán anyagismertetőt mondva. Azokat a darabokat, amelyek többeknek is tetszenek, sorsolással döntjük el, kié legyen.
A gyerekes ruhacsere nem utolsósorban szuper program a gyerekeknek is, akik remek tombolást vihetnek végbe a ruhahalom közepén. Ha mindig másnál tartjuk – mondjuk félévenként- a ruhacserét, akkor senki sem fogja úgy érezni, hogy az ő lakása változott csak csatatérré egy délutánra.
Nézzünk szét a konyhában, és a kamrában: biztos, hogy van olyan műanyag kisedény, fakanál, vagy teásdoboz, ami jó gyerekjátéknak, sőt, a déditől ránk maradt egészen apró kislábos biztos, csak arra várt, hogy a játtékonyhába kerüljön.
A sort szinte a végtelenségig lehetne folytatni. A kreatív pénzspóroló beszerzések akár bónusz csekkekre is beválthatók. Ha ellenálltunk a legmodernebb, pasztellszínű, tizenötfunkciós babakocsi megvásárlásának, és beérjük az unokatesóktól örökölt három évvel ezelőtti, de igen masszív darabbal, jutalmazzuk meg magunkat és a családot nyugodtan. A virtuálisan megpórolt pénzből ruccanjunk el az Állatkerbe. És hazafelé még fagyizhatunk egyet.. Nem is beszélve a napszemüvegről, amit így még talán be tudunk préselni a családi költségvetésbe.
