Várandósság alatt az ember egy csomó dologra tudatosan készül: hogyan növekszik odabent a magzat, milyen lesz a szülés, vagy éppen arra, milyen is lesz az élet majd hármasban (/négyesben, stb.) a kicsivel. De egy csomó dologról senki nem beszél.
Kilistáztuk, tudjátok.
Mert arra ugye készül tudatosan az ember, hogy ott bent van valaki, akiért majd egész életemben felelős leszek – és nem is ez az, amiről beszélünk most. Hanem az elhallgatott problémák.
Amíg terhes voltam, gyakorlatilag a fogantatás pillanatában elveszítettem minden vezetési képességemet. Minden parkolás pici koccokkal zajlott, úgyhogy hamar megtanultam, parkolni mindenkitől távol vagy falnál szabad. De ez volt a legkevesebb.
1. Én és az éntudat
Attól, hogy önmagára mint input/output-elemző anyagépre tekint - legfőbb grálként a gyermek fizikális gyarapodását tekintve -, az anya hónapokon keresztül mentális vákuumban létezik. A napi bevitt étel- és italmennyiségen való agyalás (és a megoldási módozatok kitalálása, miszerint, ha itthon vagyok és szoptatok, hogyan lesz a hűtőben kaja?!) igen sok energiát elvisz. Ennek fényében nem csoda, hogy nincs idő azon tűnődni, vajon mit vegyen fel az ember (mert a tréning még mindig a legkényelmesebb, úgysem megyünk el itthonról), sem azon, hogy hogy nézünk ki... A hívságok kimaradnak.
Ha viszont végre ráérünk egy kicsit végignézni magunkon, általában siralmas rácsodálkozások következnek: lenőtt haj, beszakadt köröm, megmaradt, ...hm...babaháj, és még mindig az a tréningnaci. Nem csoda, hogy hetek óta nincs szex: én sem kívánom magamat.
De persze az ördög a részletekben zajlik. Nézzük hát végig, mi veszett Mohácsnál!
2. Minden férfi rémálma: a hajam a lefolyóban
Közhely, hogy a terhes nőnek milyen csodás hajkoronája van. Amikor ugyanis a nő gyereket vár, a szervezet is felkészül: és semmit nem ereszt. A hajszálakat sem. Az a 100-150 szál hajat, amit a szakértők szerint naponta elveszít az ember, a várandós nőknél megmarad, hogy azután az összes EGYSZERRE hulljon ki. Klassz időszak ez.
3. A hajszínemnek is lőttek
Világéletemben világosbarna hajam volt. A fodrászok és a szakik szerint az árnyalat színe középszőke, de szerintem köze sincs a szőkéhez. A szülés óta pláne nincs, mert azóta olyan rohamosan kezdett el besötétedni, hogy mostanra már van ismerősöm, aki alig ismer meg az utcán. "De hisz' te szőke vagy, nem?" – áll csodálkozva, én meg mutogatok a fiamra, hogy nem én voltam, ő tette. A baj csak az, hogy a sötétbarnához mind a mai napig nem tudok öltözködni.
4. A nevemnek is annyi
Na nem a házasság miatt - a doktornénik/-bácsik, a gondozónő, az ovis Ágota néni és az iskolai portás, Gábor bácsi soha nem fogja már tudni a nevemet: nekik mostantól mindig Anyuka leszek. "Anyuka, adjon a gyereknek 3x3 siliceát!" "Anyuka, holnapra megint kérjük a tisztasági csomagot behozni!" "Anyuka, holnap ballagás lesz, ne felejtsen el időben érkezni!"
Van még az "Ádám anyukája"- kitétel, ettől már előre félek, ugyanis ez szinte biztos, hogy negatív előjellel szerepel majd: "Ádámanyuka, tessék szépen még óra után maradni egy kicsit!" Persze Tanárnő.
5. Hova lett a köldököm?!
Valahol menet közben a köldökömnek is lőttek. Olyan helyes volt pedig. Egész megszerettem az elmúlt 30x évben. De most az is eltűnt, és a helyében itt van egy ilyen amorf izé, amivel nem is tudom, mit lehet kezdeni. Valószínűleg öreg vagyok már a piercinghez.
6. A régi melleimet akarom!
Korábban a férjem imádta a mellem, én is elégedett voltam vele, de mióta szültem - bezzeg a terhesség alatt szerettem, hogy nagyobb mint valaha -, egyszerűen elszabadult a pokol. Már pozitív a ceruza teszt, ha lefogyok, akkor is csak lógni tud, és már csak merevítős melltartót viselhetek. Már sose lesz a régi, csak ha kés alá fekszem.
Persze a szülés utáni hatodik hétig fel sem merült bennem, hogy összebújjak a férjemmel, de utána is pont annyi esélyt láttam a valódi vágyra, mint kitölteni a nyerő lottószelvényt. Hiszem, hogy egyszer ismét kívánatos nőnek fogom érezni magam, és nem egy tejboltnak, hiszem, hogy a férjem is úgy fog rám nézni mint korábban. Mert mást nem tehetek.
8. Visszavárnak a munkába, LOL
A kollégáim írogattak emaileket, hogy küldjek már képet, kérdezgették, mikor jöhetnek megnézni a bébit, meg mit hozzanak, de ennek már több hónapja. Ahogy megkezdtem a szülési szabadságomat, egy hölgy azonnal az asztalomhoz ült, és édesen mosolygott az új főnökére. Láttam az arcán: három évig biztosan itt leszek. Persze nem kérdés, hogy van-e kedvem visszamenni. A cég majd szépen visszavesz, aztán mivel az új kolléga már jól bedolgozta magát, alacsonyabb pozícióba kerülök - ugyanannyi pénzért. Tudom, végignéztem már ezt. Nincsenek illúzióm, tudom, új munkát is kell keresnem.
9. A barátaim lekoptak
Az elején az összes barátom meglátogatott, aztán egyre kevesebbszer. Ez egy tendencia. Nem lehet mit tenni. Nekik nincs gyerekük, nekem van. Nem vagyok annyira mobilis. Éjszakai bulikba nem hívnak, mert minek. De csak éjszakai bulik, kiruccanások vannak. Mindenki a fiújával jár kulturálódni, ahol pedig a gyerek is jól meglenne, ott nem lehet dohányozni. Nem haragszom rájuk, nekem is volt barátnőm, aki szült, most már én is értem mit érezhetett, amikor kikoptunk mellőle.
10. Az év ajándéka lenne, ha kialudhatnám magam
Három óránként szoptatok, próbálok akkor aludni, amikor a gyerek, de nem megy. Mivel otthon vagyok, nem mondhatom azt, hogy azért szalad a lakás, mert én mindenre fittyet hányok, és kialszom magam. Ha otthon vagyok alapnak tekinti mindenki, hogy ragyogjon a lakás, mindig legyen meleg kaja, friss zöldség, a számlákat is adjam fel, a mosást már nem is kell említeni. Jogos vagy sem, elvárásból vagy megszokásból, de megteszem. Aludni majd alszom, ha a gyerek már nem fog éjjel sírni, hanem ő is tudni fogja, hétvégén délelőtt illik kelteni a szülőket, nem reggel.
11. A lábméretem sem a régi
Átlagos női hobbijaim vannak: számolatlanul vásárolok krémeket, körömlakkokat, cipőket, ruhákat, parfümöket, női magazinokat, IKEA termékeket. Mielőtt teherbe estem 15 pár cipőm volt, mindet szerettem, nagyon. Ma egyik sem jó rám. Mindet a húgomnak kellett adni, mert 38 helyett 39-es lett a méretem. Otthon a gyerekkel, nehéz felhalmozni egy újabb készletet, főleg úgy, hogy iszonyú veszteségként éltem minden egyes darabot, amitől el kellett búcsúznom végleg. Mentek volna inkább tönkre.
